Skip to main content

Homelandek ott és itt

Vissza a főcikkhez →


Dél-Afrikában megszűnnek a fekete townshipek, megszűnnek a homelandnek nevezett rezervátumok. De a történelem cseles. Amott megszűnnek, emitt épp most alakulnak az új homelandek. A regionális konfliktusok megszüntetését elhatározó egyik szuperhatalom épp a saját területén fellobbant regionális konfliktusok megoldására – illetve megoldhatatlanságuk féken tartására – véli legjobb megoldásnak őket. Az „új típusú homeland” mintadarabja alighanem Krajina, a Horvátországban lévő szerb sziget. Nem lesz önálló, de önrendelkezési joggal ruházzák fel, a maga verbuválta rendőrség vigyáz a rendre, a maga választotta bírák ítélkeznek. S hogy csakugyan így legyen, arra az ott állomásozó ENSZ-csapatok fognak vigyázni. Már minden tisztázva van. Csak egyvalami nem teljesen világos még: miből fognak élni a krajinaiak?

Jóval nagyobb homeland lesz Tatarsztán, Kazany Oroszországba beékelődött 4,4 millió lakosú körzete. Itt az elkülönülni vágyásnak épp az az alapja, hogy lenne miből élni. Nagy olajlelőhelyeket fedeztek föl, és a hasznot nem akarják megosztani Moszkvával a kazanyi honfiak. Viszont – ennyiben Krajina mögött kullognak – az ENSZ még nem vállalta az őrködést különállásuk felett. Tatarsztánnak számtalan követője lesz, és valószínűleg nem marad dologtalanul az ENSZ, ha súlyt helyez rá, hogy a sok szétválás ne fegyverropogás közepette menjen végbe.

„Mindegyik köztársaság nyílt vagy burkolt területi követelést támaszt legalább egy szomszédjával szemben. Szinte mindegyik azt állítja, hogy a legrégebbi kultúra az övé, a legkorábbi államalapítással ő dicsekedhet. A soviniszták mindig a szomszédok, és minden bajnak a moszkvai központ az oka.” Az idézet a Die Zeit szerkesztőjétől származik. Elkísérte tizenkét volt szovjet köztársaságba vezető útjára a Hans Jochen Vogel vezette küldöttséget. Az SPD volt vezetőjét a szocialista internacionálé küldte a tényfeltáró útra. A háromhetes körút tanúsága szerint a legsürgősebb feladat az örménylakta, de Azerbajdzsánhoz tartozó Karabah „homelandesítése” volna. Haszanov, Azerbajdzsán miniszterelnöke már országa védelmezőjévé „küzdötte fel magát a világméretű örmény összeesküvéssel szemben”. „Nem vagyok rasszista, de csak két nem territoriális birodalom van a világon: a zsidóké és az örményeké”, fejtette ki a hüledező vendégeknek.

De a dolog nem egészen egyszerű. Február végén a határszéli, azeriek lakta Hodzsalit földdel egyenlővé tették az örmény harcosok.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon