Skip to main content

Csavargó művészet

Vissza a főcikkhez →


1981-ben, Párizsban néhány fiatal képzőművész Rezonance néven csoportot alakít, s hogy ezzel is tiltakozzon a szerintük a piacot mindinkább kiszolgáló művészet ellen, házat foglalnak, és irányzatukat elnevezik ART CLOCHE-nak (buta vagy sántító művészet, argóban csavargó) nevezik el. Előfutáraiknak a DADA és a Fluxus mozgalmakat tekintik, mivel „ezek kiselejtezett, szemétbe dobott anyagok felhasználásával ellen-művészeti esztétikát alakítottak ki, és visszautasították a művészet és az élet különválasztását”. A csoport üresen álló gyárépületek néhány napos elfoglalásával, kifestésével hívta fel magára a figyelmet, nagyobb ismertségre azonban egy 1988-as akciójával tett szert, mikor – kilakoltatásuk elleni tiltakozásul – „elsüllyesztették” (felrobbantották) squatjukat.

1990-re a mozgalomhoz már 5 kontinens mintegy 1000 alkotója (festők, szobrászok, performance-és mozgásművészek, színészek, írók és zenészek) csatlakozik, s a csoport három foglalt házában több tucat tag él. 1991 tavaszán – a tulajdonossal való megállapodás alapján – egyik házukat lebontják, hogy vidéken építsék újjá. Májusban a csoport 25 tagja a Francia Intézet meghívására 1 hónapra Budapestre érkezik. Az intézet felkérésére a IX. kerületi önkormányzat szálláshelyül egy Tűzoltó utcai üres telket, kiállítóteremként egy Liliom utcai lakást bocsát a csoport rendelkezésére. Így fedezik fel az akkor már majd’ 30 éve hasznosítatlanul álló trafóházat, amelyet feltörnek és kifestenek; kiállítják Budapesten készült műveiket, és performance-okat rendeznek. Bár rendőrségi eljárás indul ellenük, ami a Francia Intézet közbenjárására azonban nem folytatódik (nyilván az „egy hónap múlva úgyis elmennek”-elv alapján), a squat híre gyorsan terjed – lévén a második ilyen a budapesti ifjúsági szubkultúra történetében –, s a csoport távozása után néhány lelkes budapesti fiatal beköltözik, hogy továbbvigye a kezdeményezést. Néhány hét múlva azonban a ház nyitott kapui miatt sok probléma adódik, s bár programok mindennap vannak, a kezdeti lelkesedés alábbhagy. Közben a kerületi polgármester berendeli tárgyalni a ház képviselőit, akik egy felháborodott levelet hagynak az őket várakoztató polgármesternek, melyben felszólítják arra, hogy fáradjon ki ő a Liliom utcába, amennyiben továbbra is tárgyalni kíván velük.

Körülbelül egy hónappal a franciák távozása után az első beköltözők elhagyják a házat, majd néhány héttel később a hatóságok – egy tűzesetet használva ürügyül – bezáratják azt.

A Rezonance hazatérése után néhány hónappal elfoglal egy, a Gare de l’Est melletti üres kórházat, melyben művészeti centrumot hoz létre, lakó-, alkotó-, kiállító- és előadóterekkel. Az épület egy évvel később leég.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon