Skip to main content

Kábítószer és szabályozás Lengyelországban

Vissza a főcikkhez →


A kábítószereseket gondozó legnagyobb nem kormányzati szervezet, a Monar, és a lengyel rendőrség becslése szerint a 3 millió alkoholista mellett három-négy éven belül Lengyelországban a jelenlegi 400 ezerről ugyancsak 3 millióra emelkedik a kábítószert élvezők tábora. Bár az öt éve megjelent narkómaffia Lengyelországban – a szakértők szerint – még mindig csak a piac „beetetésén” fáradozik (ennek köszönhető, hogy egy-egy heroinadag ára messze elmarad egy üveg vodkáétól), az ország a szintetikus amfetamin előállításában máris dobogós helyen található a világban. Bár kábítószerhez ma már Lengyelország szinte minden nagyobb városában hozzá lehet jutni, a lengyel narkósok közel fele öt vajdaságban él: a varsóiban, a krakkóiban, a katowiceiben, a gdanskiban és Jelenia Górában; Lublin, Kielce, Tarnów és Przemysl környéke pedig a legnagyobb mák- és indiaikender-termesztő helyekként közismertek.

Lengyelországban a kábítószeresek gyógyítása ingyenes és önkéntes. Kényszergyógykezelést – bírósági ítélet nyomán – csak kiskorúakkal szemben alkalmaznak automatikusan. Bár a kábítószeresek detoxikálására fenntartott kórházi ágyak száma még ma is viszonylag alacsony (150–200), kihasználtságuk alig éri el a 65 százalékot. „A legjobb detoxikáló a tél, amikor lejár a mák szezonja” – búslakodnak a lengyel orvosok.

Azok, akik valóban ki akarnak gyógyulni e szenvedélyből, kb. 40 lengyelországi kábítószer-rehabilitációs központot kereshetnek fel. A központokat – amelyek több mint fele a már említett Monarhoz tartozik – az Egészségügyi Miniszérium kábítószerekkel foglalkozó irodája finanszírozza, illetve támogatja. A központok statisztikai adatai azt mutatják, hogy a távozók felének sem sikerül megtartania az absztinenciát.

Lengyelországban még jelenleg is az 1985. január 31-én elfogadott kábítószertörvény van érvényben, amely – mivel csak a kábítószer kereskedelmi méretű előállítását és forgalmazását tiltja, fogyasztását és birtoklását nem – valószínűleg a világ egyik legliberálisabb ilyen jellegű törvénye. E paradicsomi állapot azonban a Visztula mentén sem tarthat soká: egyrészt ugyanis 1994-ben Varsó is aláírta az ENSZ illegális kábítószer-kereskedelem elleni egyezményét, másrészt 1993-ban megkezdődött az „őskori” törvény felülvizsgálata is. S bár jelenleg még csak azon folyik a vita, hogy a korábbi törvény módosítására kerüljön-e sor, vagy teljes új törvénnyel váltsák-e fel az 1985-öst, annyi már bizonyos: a szabályozás a korábbinál mindenképpen szigorúbb lesz.

Az ún. drogkonzervatívok új törvénytervezetének leginkább az a kitétele vitatott, amely 3–15 évi szabadságvesztéssel sújtaná mindazokat, akik kábítószert birtokolnak, csempésznek vagy kereskednek azzal. A liberálisabb szabályozás hívei, s közéjük tartozik a szejm volt parasztpárti elnöke – elismerve, hogy a gyártást, a kereskedést és a csempészést szigorúan kell szankcionálni – csak a korábbi törvény „modernizálását” javasolják, mondván: a kábítószer nem üzletszerű birtoklását nem kellene kriminalizálni. Annál is kevésbé – teszik hozzá többek között –, mert ha a jelenlegi kábítószer-élvezők közül csak minden negyedik kerül bíróság elé, egyszerűen nem lesz, aki ítélkezzen felettük.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon