Sonja Licht

Vissza a főcikkhez →

Az elmúlt pár hónapban, július végétől a mai napig jó néhányan próbáltak választ adni a világ minden sarkában, de főleg Európában arra a kérdésre, hogy mi is történt és történik a Balkán-félsziget Abszurdisztán nevezetű országában: miért torkollt a kommunizmusból a demokráciába való átmenet véres polgárháborúba, van-e kilátás arra, hogy ezt a háborút meg lehessen állítani, vagy szükségszerűen ki fog terjedni Jugoszlávia többi részére, ne adj’ Isten, az egész Balkánra, sőt Európára is.

Az egységesülő Európa számára valóban éppen Jugoszlávia volt az első igen komoly megpróbáltatás. Eleinte dogmatikusan a területi integritás megőrzése mellett állt, és nem vette figyelembe, hogy Jugoszlávia csak úgy maradhat meg, ha előbb mélyreható demokratikus átalakuláson megy keresztül. Európa azt is nehezen látta be, hogy az országot nagyon nehéz, sőt lehetetlen felosztani háború nélkül, olyannyira össze vannak keveredve az itt élő népek: az etnikai pluralizmusnak mindenképpen együtt kell járnia a politikai és gazdasági pluralizmus intézményeinek kialakításával.

Ehhez azonban egységesen nyomást kellett volna gyakorolni, miközben Európa már majdnem az első lépésnél kettészakadt a jugoszláv krízis nyomán. Míg az egyik az egyik felet, a másikuk a másik felet pártfogolta, a háború továbbterjedt, mert akármelyik háborúzó felet erősítették meg igazában, a többi két vagy három fél mind jobban igazolva érezhette magát abban, hogy tovább kell folytatni a harcokat, s hogy a háború az az eszköz, amellyel a céljaikat valóra válthatják. És ameddig háború van, legalább nem veszélyeztetik hatalmi pozíciójukat.

Beszélő, 1992. január 18.

• Beszélő-beszélgetés