km [Kovács Miklós]

Vissza a főcikkhez →

A Népképviselők Kongresszusa (másik használatos nevén a népi küldöttek kongresszusa), amely e napokban a Szovjetunió „életéről vagy haláláról” dönt, ma a legmagasabb szovjet választott hatalmi szerv. Létrehozásáról az 1988-as választási törvény intézkedett. Gyakorlatilag a nyugati demokráciákban megismert kétkamarás parlamenteknek megfelelő szerepet tölt be, még ha ennek a szerepnek a gyümölcsei a szovjet viszonyok közepette nem is érhettek be, s erősen kérdéses, hogy beérhetnek-e valaha.

A Legfelsőbb Tanács rendelete alapján 1989. március 26-án választották meg az új törvényhozó testület első tagjait, a képviselőket. A 2250 képviselőt 750 területi választókörzetben és csaknem ugyanennyi nemzeti kerületi körzetben közel 200 ezer helyi jelölt közül választották ki (a „honatyák” 65 nemzetet és nemzetiséget képviselnek). A jelöltek egyharmadát eredetileg a párt – a testület életre hívása idején még csak az SZKP létezett – és a legfontosabb tömegszervezetek delegálták. Ily módon – még ha voltak is kisebb változások e parlament összetételében –, e testület jelenleg is az, 1989-es választott mivoltában – vagyis jelentős konzervatív erőkkel működik. E tény megemlítése azért is lényeges, mert a népképviselők kongresszusa – alapvető alkotmányozó tevékenysége mellett – jogosult dönteni a Legfelsőbb Tanács 500 tagjának kiválasztásáról és annak elnökének megválasztásáról. Emellett – az eredeti kiírás szerint – beleszólása van a kormány összetételébe s annak programjába, az ország bel- és külpolitikai életét érintő elvi és gyakorlati kérdésekbe.

• Külföld