Skip to main content

Övék a döntés felelőssége?

Vissza a főcikkhez →


A Népképviselők Kongresszusa (másik használatos nevén a népi küldöttek kongresszusa), amely e napokban a Szovjetunió „életéről vagy haláláról” dönt, ma a legmagasabb szovjet választott hatalmi szerv. Létrehozásáról az 1988-as választási törvény intézkedett. Gyakorlatilag a nyugati demokráciákban megismert kétkamarás parlamenteknek megfelelő szerepet tölt be, még ha ennek a szerepnek a gyümölcsei a szovjet viszonyok közepette nem is érhettek be, s erősen kérdéses, hogy beérhetnek-e valaha.

A Legfelsőbb Tanács rendelete alapján 1989. március 26-án választották meg az új törvényhozó testület első tagjait, a képviselőket. A 2250 képviselőt 750 területi választókörzetben és csaknem ugyanennyi nemzeti kerületi körzetben közel 200 ezer helyi jelölt közül választották ki (a „honatyák” 65 nemzetet és nemzetiséget képviselnek). A jelöltek egyharmadát eredetileg a párt – a testület életre hívása idején még csak az SZKP létezett – és a legfontosabb tömegszervezetek delegálták. Ily módon – még ha voltak is kisebb változások e parlament összetételében –, e testület jelenleg is az, 1989-es választott mivoltában – vagyis jelentős konzervatív erőkkel működik. E tény megemlítése azért is lényeges, mert a népképviselők kongresszusa – alapvető alkotmányozó tevékenysége mellett – jogosult dönteni a Legfelsőbb Tanács 500 tagjának kiválasztásáról és annak elnökének megválasztásáról. Emellett – az eredeti kiírás szerint – beleszólása van a kormány összetételébe s annak programjába, az ország bel- és külpolitikai életét érintő elvi és gyakorlati kérdésekbe.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon