Vissza a főcikkhez →

1998 őszén egy nagy létszámú egészségpolitikai fórumon Orbán Viktor jelentette be a háziorvosi rendszer teljes privatizációját. A feladat előkészítését a minisztérium a Magyar Orvosi Kamarára és egy miniszteri biztosra testálta. A szakmai vágyait tükröző törvényjavaslat 1999 őszére el is készült, de az Országgyűléshez történő benyújtás előtt, az utolsó pillanatban – alkotmányossági és egyéb szakmai megfontolásokra hivatkozva – a miniszter saját kezűleg átírta a törvényjavaslatot.

A Miniszterelnöki Hivatal társadalombiztosítást felügyelő politikai államtitkársága – Selmeczi Gabriella és Frajna Imre irányításával – 1999 februárjára készítette el mintegy százoldalas vitaanyagát Az egészségbiztosítási rendszer továbbfejlesztése Magyarországon 1998–2001 címmel. Az anyag középpontjában a több-biztosítós rendszerre való áttérés állt. Ezzel egy időben a Miniszterelnöki Hivatalon belül egy másik szellemi központ is működött, a Kormányzati Stratégiai Elemző Központ (STRATEK). Az itt készült, ugyancsak 1999. februári keltezésű vitaanyag – Az egészségügyi rendszer fejlesztése az adó- és járulékreform kapcsán – sokkal óvatosabb megközelítést tükröz. A szerzők csak a kiegészítő biztosítások kiterjesztését tartották indokoltnak.

1999 júniusában, Selmeczi Gabriella menesztése után a társadalombiztosítás felügyelete a Pénzügyminisztériumhoz került, de az egészségügyi reform koordinálásának feladatát első helyi felelősséggel Chikán Attila Gazdasági Minisztériuma kapta meg. A Javaslat az egészségügyi reform továbbvitelére a Gazdasági Kabinet részére című előterjesztés 1999 decemberére készült el, magában foglalva az Egészségügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium anyagait is.[1] A további munkára azonban már nem volt mód, mert Chikán Attila megbukott, s ezzel a feladat végleg elkerült a Gazdasági Minisztériumtól.

Az Egészségügyi Minisztérium 2000 januárjában „munkaanyag” megjelöléssel hozta nyilvánosságra Az egészségügyi rendszer továbbfejlesztésének programja című tervezetét. Az anyag elvetette a biztosítási rendszer alapvető reformját, és az ellátás sürgősségi szempontok szerinti megszervezését jelölte meg főfeladatként. Javasolta továbbá a munkabérek bruttósítását az egészségbiztosítási járulékkal és a co-payment rendszer széles körű alkalmazását.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megbízásából 2000-ben közel 150 oldalas tanulmány készült Kiegészítő egészségügyi finanszírozási formák lehetőségei Magyarországon címmel. Ezt a kutatást a budapesti Egészségügy-kutató Intézet koordinálta.[2]

2000-ben látott napvilágot az OECD terjedelmes tanulmánya a magyar egészségügy helyzetéről, amely nagyrészt leíró és értékelő részeket tartalmazott, de több fontos ajánlást is megfogalmazott.[3] A szervezet szakértői egyetértettek a tb-önkormányzatok megszüntetésével és az Egészségügyi Minisztérium alá rendezésével. Alapvetően egyetértettek az ellátások finanszírozására alkalmazott módszerekkel is. Elvetették a biztosítási rendszer decentralizálását, s helyette inkább a kiegészítő biztosítások hatókörének bővítését tanácsolták. Javasolták továbbá: a kórházak átalakítását közhasznú társasággá, a kórházi orvosok közalkalmazotti státusának megszüntetését, a háziorvosi rendszer szakmai megerősítését, az orvosegyetemi felvételi keretszámok csökkentését, a gyógyszerforgalmazás kötöttségeinek oldását stb.

2000 őszén a Magyar Orvosi Kamara és több civil érdekvédelmi, szakmai szervezet kezdeményezte, hogy egy szélesebb körből összeállított szakértői csapat dolgozza ki a Hosszú távú egészségpolitika konszenzusban kialakított főbb elemeit, és ezeket fogadtassa el a parlamenti pártokkal. Közel 40 szakember hét alkalommal egész napos tanácskozáson vitatta meg a benyújtott részanyagokat, amelyeket 2001 januárjában véglegesítettek[4], de hivatalosan nem fogadtak el, mert a Magyar Orvosi Kamara vezetői teljesen átdolgozták.

2002-ben közvetlenül a választások előtt fog napvilágot látni a Pénzügykutató Rt. tanulmánykötete Lépések az egészségügyi piac felé (egészségügyi reform), amelynek munkálatait Csehák Judit koordinálta.[5]

Jegyzetek

[1] Nevüket adták az előterjesztés alapjául szolgáló anyaghoz: Banyár József, Belicza Éva, Bordás István, Bölcs Ágnes, Csaba Iván, Kincses Gyula, Semjén András, Tóth Gábor, Várszegi József, valamint a Világbank budapesti irodája, amely részletes szakvéleményt készített az alaptanulmányokhoz.

[2]  Nevüket adták a publikációhoz: Kincses Gyula, Varga Ágnes, Kapocs Gábor és Péteri János.

[3]  Eva Orosz – Andrew Burns: The Healthcare System in Hungary, OECD Working Papers, No. 241., Paris, 2000.

[4]  Névvel szerepelő szerzők: Ajkay Zoltán, Balázs Péter, Bondár Éva, Bordás István, Evetovits Tamás, Fehér Miklós, Gaál Péter, Géher Pál, Gyenes Géza, Hüttl Antónia, Harsányt László, Ivády Vilmos, Jankó András, Jávor András, Kapócs Gábor, Kázmér Tibor, Kincses Gyula, Kiss Gyula, Kovács Ágnes, Kovács Gábor, Kökény Mihály, Kullmann Lajos, Kupcsulik Péter, Maróth Gáspár, Marton István, Mihályi Péter, Nagy Júlia, Oberfrank Ferenc, Orosz Éva, Petrányi Győző, Réthelyi Miklós, Sinkó Eszter, Szelid Zsolt, Szilvási István, Szócska Miklós, Varga Ferenc, Varga Piroska és Weltner János.

[5]  Nevüket adták a kötethez: Bondár Éva, Csillag István, Győrfi István, Kapócs Gábor, Kincses Gyula, Kishegyi Júlia és Szepesi András.

• Tárcatár