Skip to main content

Világhír

lt [Solt Ottilia]

Vissza a főcikkhez →


A napokban – a párizsi Republique állomáson, ami az afrikai bevándorlók kavargó, hangos és szegény városrészének központja – lerobbant, fekete bőrű clochard szállt be a metróba, kis kerekes kocsin húzva maga után jellegzetes reklámszatyrokban tárolt javait. Némi szemlélődés után megszólított egy szintén fekete bőrű, csinos, fiatal nőt: „Te hová való vagy?” „Martinique-ra” – válaszolt a nő. A hajléktalan aztán a fekete szépség társaságában lévő fehér fiúhoz fordult: „Persze, te született francia vagy!” „Nem, magyar vagyok” – jött a válasz. „Á, Magyarország! – élénkült fel az afrikai. – Ott most jobb világ lesz, hogy Giula Orn újra visszavette a hatalmat!”


Megjelent: Beszélő hetilap, 37. szám, Évfolyam 6, Szám 38


Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon