F. T. [Fényi Tibor]

Vissza a főcikkhez →

ZÁGRÁB. Kedden a város fölött rendületlenül keringenek a helikopterek, az utcákon pedig speciális és önkéntes rendőrök, a biztonsági szolgálat tagjai, a horvát hadsereg Rambo kinézetű katonái, néhol pedig a Jugoszláv Néphadsereg páncélosai rendeznek flottatüntetéseket. Szerdán padig „a boldog horvát nép” örömfelvonulást tart a Szábor épületéhez közel, ahol mindennap a vérvörös huszáregyenruhába öltöztetett, darutollas, usztasakéses díszőrség váltja avítt ceremóniával a posztokat. A helikopterek most virágesőt szórnak. Többen rosszabbra voltak elkészülve…

„Leplezetlen megelégedettséggel és büszkeséggel kihirdetjük az összes köztársaságnak, szövetségi szervnek, valamint a világnak a horvát nép és a köztársaság polgárainak szuverén akaratát, mely szerint e naptól fogva a Horvát Köztársaság kikiáltja önállóságát és függetlenséget. Felhívom a világ összes kormányát és parlamentjét, hogy fogadja el a horvát nép szabad választásának eredményét, amivel egy nép meg kívánja szerezni a szabad világ nemzetközi közösségének teljes jogú tagságát.”

Ezekkel a szavakkal hirdette ki a Jugoszláv Néphadsereg egykor legifjabb tábornoka, később a ’71-es titói tisztogatások áldozata, az időközben történésszé és éppen a nemzeti kérdés kutatójává vált horvát államelnök az ország függetlenségét. Nem kell különösebben vájtfülűnek lenni ahhoz, hogy a deklarációból kiérezzük: Dr. Franjo Tudjman nem teljesen biztos abban, hogy az „összes szövetségi szerv, kormány és parlament” akceptálni fogja ezt az akaratot.

A horvátok abban bíznak, hogy talán a jugoszláv hadsereget nem lehet majd ellenük küldeni, mert „abban a nem szerbek jóval többen vannak, mint a szerbek, s ezért a hadsereg széthullana, ha egy szuverén köztársaság ellen fordítanák” – mondja Stjepan Sulimanacs, a Szábor első alelnöke. Ennek ellenére Baker látogatása óta megváltozott a szóhasználat: már nem „kiszakadásról”, csupán kiválásról beszélnek. A különbség valójában annyi, hogy a többi egykori (?) jugoszláv tagköztársasággal a tárgyalásokat nem szakítják meg azonnal és egyoldalúan. Megbeszélések folynak még a pénzügyekről, a gazdaságról, az adósságelosztásról, a közös hadseregről. Hétfőn este meg Ante Markovics, a (jugoszláv) szövetségi kormány elnöke többórás beszédben próbálta meggyőzni a horvátokat arról, hogy a „kiválás” is elhamarkodott, hogy maradjanak tovább az egységes Jugoszláviában, hogy csak így juthatnak nyugati kölcsönökhöz, és hogy sem az Európai Közösség, sem más szervezet nem fogja elismerni a független Horvátországot és Szlovéniát. Minden próbálkozás eredménytelen maradt. A Szábor képviselői eleget akarnak tenni a néhány nappal korábban tartott referendum eredményének, s a függetlenség mellett döntöttek.

Hasonlóképpen cselekedett Szlovénia parlamentje is. Ott kisebb a konfliktus esélye: Szlovéniában (Horvátországtól eltérően) ugyanis kis számban élnek szerbek. Nekik legfeljebb az olaszokkal lesznek konfliktusaik, a máris életre kelt irredenta szervezetekkel, melyek területi követelésekkel álltak elő az Isztriai-félsziget környékén. „Nem lehet arról szó, hogy a Nyugat egységesen kiálljon Jugoszlávia fenntartása mellett, hiszen az azt jelentené, hogy a szerb kommunistákat támogatják a horvát és szlovén demokratákkal szemben” – mondja a Szábor alelnöke. Szerinte az amerikaiak csupán azt akarják elérni, hogy semmiképp ne legyen polgárháború. „Azonkívül természetesen harc folyik a befolyások növelése érdekében is. Az angolok vagy a franciák attól tartanak, hogy jelentősen megnőhet a térségben az olasz és az osztrák befolyás, esetleg a magyar.”

A magyaroktól azonban nem csupán azért tartanak, mivel kiszámíthatatlan, hogy mennyire melegszik fel a két nép (itt most úgy mondják) „történelmi barátsága”. Ivica Racan, a volt kommunistákból álló reformpárt vezetője az utolsó órákban többek között még azzal is óvott az elsietett kiválás ellen, hogy a magyarokkal még nem sikerült megállapodásra jutni a határok kérdéséről. Lehet, hogy ez még sokba fog kerülni Horvátországnak – mondta.

„Gyerekség azt állítani, hogy a horvát és a szlovén függetlenség destabilizálja a térséget” – tiltakozik Darko Bekics, Tudjman elnök legfőbb külpolitikai tanácsadója. „Az destabilizál, ha Jugoszlávia haldoklása még sokáig tart, mert így minden köztársaság gyenge marad, és éppen ezért állandósulnak majd a konfliktusok.” Szerinte a gyarmati rendszer széthullása a példa arra, hogy az önállóság megadása nem a bizonytalanságot növeli. „Persze volt úgy tíz százalék az egykori gyarmatok között, amelyik nem tudott élni a szabadságával, de Horvátország nem lesz ilyen. Mi már a nyolcadik században felvettük a kereszténységet, és Európának tudnia kell, hogy ez mit jelent.”

Európa azonban nem nagyon látszik tudni. Az ünnepélyes deklaráció aktusán kevés ország képviseltette magát – hacsak újságírókkal nem. Mindez azonban ma még látszólag kevéssé aggasztja a horvátokat és a szlovéneket, akik azért megtanulták a puskaport is szárazon tartani. Hogy nem csupán a függetlenséget köszöntő díszlövésekhez, azt a Zágráb fölött rendületlenül köröző helikopterek bizonyítják.

• Külföld