Németh Ferenc ezredesnek, az ORFK közbiztonsági főigazgató-helyettesének a nyilatkozata a Heti Világgazdaságban:
„Határozott véleményem szerint a rendőrparancsnokok senkit nem tüzelnek durvaságra, a közbiztonsági főigazgató (Túrós András – a szerk.) pedig – a sajnálatos esetek hatására is – éppen most ad ki egy rendelkezést a fegyverhasználat szabályainak szigorú betartására, a bekövetkezett sajnálatos események részletes, a teljes állományt érintő feldolgozására.” (HVG, 1991.
„A még érvényben levő minisztertanácsi rendelet olyan, az állampolgárok személyét és jogait érintő jogosítványokkal ruházza fel az önkéntes rendőröket, amelyeket csak törvény biztosíthatna e testület számára. Jogi és politikai ellenérvek alapján kétséges az is, hogy az állampolgárok bármely csoportját indokolt-e felruházni más állampolgárok személyét és jogait közvetlenül érintő jogosultságokkal, különösen az önálló igazoltatás és előállítás jogával.
Beszélő: Van Magyarországon több mint harmincezer felsőbbrendű ember, önkéntes rendőr, aki az érvényben lévő rendeletek szerint még mindig jogosult alsóbbrendű polgártársait igazoltatni és előállítani. Én ez év áprilisáig azt hittem, hogy már csak elméletben. Áprilisban viszont az országos rendőrfőkapitány körlevélben szorgalmazta a korábban szolgált önkéntes rendőri állomány reaktiválását. Az általam ismert rendőrségi törvénytervezet szerint nem is tervezik az önkéntes rendőrökről szóló rendeletek hatályon kívül helyezését.
Ezek a lányok persze nem tündérek. Többségüknek az általános iskola nyolc osztálya is leküzdhetetlen akadályt jelentett. Tizenévesek vagy a húszon éppen csak túl. Ülnek a lépcsőfordulóban, röhögnek, a szemük koravén. A kórházi hálóing egyenruhaként feszül rajtuk. Egyik cigiről a másikra gyújtanak. Az órájukra nézve egyszerre nyomják el a csikket: itt a szoptatás ideje. Hozzák a gyerekeket. A gyerekek gyerekeit. A lányok pár nappal vannak csak túl a szülésen. De a születésen is: felelőtlen kamaszokból anyákká váltak.
B. A. húszéves.
Szerkesztőségi kollégám meséli, katonakorában kis híján futkosóba került, mert a politikai foglalkozáson azt találta mondani: a politikai tiszt olyan, mint a tábori lelkész.
A Magyarország nemrégiben hírül adta, hogy magyar katonazarándokok jártak Lourdes-ban. A csoportot Kovács Zoltán ezredes vezette. A Magyarországból megtudhatjuk, hogy az ezr. erdélyi család szülötte, nagybátyja ludovikás tiszt volt, katonatiszt édesapját 1958-ban lefokozták. Mint ha káderlap, akár egy termelési regényben, anno 1950. Csekély szépséghiba, hogy nagyapja evangélikus lelkész volt.
Egy barátunk jóvoltából, aki kölcsönadta kis víkendházát, idén nyáron családunk a gazdag magyarok között tudhatja magát. Megengedhetjük azt a luxust, hogy 12 teljes napot a Balatonnál töltsünk. A kis község, ahova jó sorsunk vetett, a Tihany és Badacsony között lévő, vidám hangzású Akali-Dörgicse. Nyugodt környék, a bennszülöttektől eltekintve kevés magyarral, annál több hollanddal, némettel. A lapok által említett idegenforgalmi lanyhulásból itt nem sokat lehet érzékelni: a kempingek, a strandok, a zimmerfrei-ok tele külföldiekkel.
A felelőtlenség napjának nevezte a döntés napját Mészáros István László képviselő az SZDSZ parlamenti sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor, aki a világkiállítási ügyben mondott szép parlamenti felszólalásában próbálta rávenni a koalíciós hallgatókat, hogy erezzenek felelősséget a közpénzek iránt, ezúttal a lerongyolódott ország – milliárdokhoz jutó egyházak párosítást helytelenítette.
„Ellenforradalmár volt” – magyarázta felháborodva a Moszkvából hazatelepült egykori kommunista emigráns, egyébként kedves idős hölgy. „Ellenforradalmár volt, szakállt viselt, 1956 novemberében. Most meg minden héten látom a tévében.” Kádár (újabban az MDF) kedvenc riporteréről volt szó.
Bizony a szakáll valaha a forradalom, később általában a lázadás szerény jelképe volt. ’56-ban a karhatalmisták, később a rendőrök úgy üldözték, mint száz évvel korábban a Bach-huszárok a magyaros bajuszt.
Később a rendőrök belenyugodtak, hogy némely emberek szakállt viselnek.
Beszélő: Most hogy túl van a kulturális bizottság előtti meghallgatáson, nem érezte-e megalázónak a szituációt?
Chrudinák Alajos: Dehogynem. Ha az embert kihallgatják, kérdőre vonják, magyarázkodásra kényszerítik, hogy én vagyok-e én, ezt tettem, azt tettem, ez mindig kínos. De ha úgy vesszük, egy közösség természetes igénye, ha alkotmány van, demokrácia van, parlament van, hogy kíváncsiak, ki a jelölt. Én talán ismertebb vagyok a néző, az átlagember számára, tudják, mit tett ez a Chrudinák eddig.
Remport Sándor (57 éves) és felesége (53 éves) tizenegy hónappal ezelőtt költözött a Kossuth Lajos térre, tüntetni. Nagy elődök példáját követték, akkorra már többen voltak a Parlament előtti gyöp ideiglenes lakói, sátrakkal, táblákkal, követelésekkel. Remporték törvénytisztelő emberek, annak rendje és módja szerint bejelentették demonstrációjukat a tüntetési ügyekben illetékes BRFK-n, s engedelmesen megfogadták a rendőrök tanácsát. Úgy tüntessenek, hogy „senki ne vegye észre”. Fóliafedelüket elrejtették a bokrok alatt, s naphosszat csöndben álldogálva várták, hogy győzzön az igazság.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 12 hét
9 év 38 hét
9 év 41 hét
9 év 41 hét
9 év 43 hét
9 év 43 hét
9 év 43 hét
9 év 45 hét
9 év 46 hét
9 év 46 hét