Elkészült a javaslat a kormány hároméves intézkedési programjára, melynek célja a Magyar Köztársaság gyermekeinek és fiatal polgárainak védelme, jövőjük fokozott biztosítása.
Naptévé: Vendégeink Nácsa Eszter és Eperjessy Tamás, az IDE, az SZDSZ ifjúsági szervezete ügyvivői.
Jól emlékszem arra a napra, mikor a rádió bemondta, hogy a tehetséges lengyel püspök lett az első az egyenlők között.
– Régóta az első igazán jó hír – mondta Bence György, akivel éppen az Akadémia előtti Duna-parton beszélgettünk. Nekem is úgy tetszett, hogy a gonosz birodalmából felszálló füst mintha fehéredne.
Másfél évtizeddel a jelentős esemény után vajon miért nem találtam magamban a lelkesedés szikráit az egyedülálló látogatás napjaiban?
Egy-két hete egy vidéki város szabad demokratái beszélgetésre invitáltak.
A tavaly március óta eltelt másfél év újra és újra bizonyítja: a magyar gyakorlat páratlan módon gazdagítja ismereteinket a demokratikus jogállamban működő sajtóval kapcsolatos etikai kérdések és szerkesztési alapelvek terén. Egy példa a sok közül. A Magyar Hírlap és a Népszabadság 1991.
Van nekünk egy Érdekegyeztető Tanácsunk (ÉT), ahol – minden pénteken – egy asztalhoz ülnek a munkavállalók, a munkaadók és a kormány képviselői. Egyeztetni az érdekeket, mielőtt a kormány lép, hogy elkerüljük a társadalmi konfliktusokat. A taxisblokád forró pillanatait például egy rendkívüli ÉT hűtötte le, talán emlékszik az Olvasó, azt a televízió is közvetítette.
Az ÉT megállapodásai kötelezik a feleket: a munkaadókat, a szakszervezeteket és a kormányt.
II. János Pál és a magyarországi zsidóság vezetői találkozásáról a sajtó szűkszavúan számolt be. Az ok egyszerű: a találkozón az újságírók nem lehettek jelen.
Amikor ténnyé vált, hogy a pápa Magyarországra látogat, Schöner főrabbi az Érseki Hivatal közvetítésével levelet juttatott el a Vatikánba, amelyben a katolikus egyház fejét meghívta a Dohány utcai zsinagógába és a magyarországi holocaust emlékművéhez. Köztudott, hogy II.
Jó tudni, hogy a szegénység nem szégyen, csak kellemetlen. De annak nagyon. Aki már legalább egyszer kipróbálta, annak ezt nem kell magyarázni, akinek pedig nincsenek ilyen irányú tapasztalatai, annak nem lehet. S a szegénységnek az az egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy nemigen lehet kitörni belőle: amíg ugyanis nincs elég pénzed arra, hogy fenntartsd magad, addig nem lesz erőd arra sem, hogy értelmes munkát végezz, s ezzel előteremtsd magadnak a mindennapi élethez szükséges összeget.
1991. augusztus 8-án két koszorúzásra is sor került az óbudai temetőben, Bibó István sírjánál. Születésének 90. évfordulóján előbb a kormány, az MDF és az IDF képviselői rótták le – az esti Tv-híradó képeinek tanúsága szerint – merev, protokolláris alakzatban felállva kegyeletüket, majd a késő délutáni órákban a nagy politikai gondolkodóról elnevezett szakkollégium diákjainak szervezésében egy kevésbé protokolláris, ám jóval bensőségesebb megemlékezésre került sor, néhány tucatnyi tisztelő részvételével.
1991. augusztus 13-án a Mérleg utcai központban sajtótájékoztatót tartott az IDE, az SZDSZ ifjúsági szervezete. Elsőként Nácsa Eszter ügyvivő számolt be a július 31-e és augusztus 5-e között megrendezett II. Erdélyi Magyar Diáktalálkozóról, melyen az IDE delegációja a Kolozsvári Magyarok Diákszervezetének meghívására utazott el. A delegáció tagjai megbeszélést folytattak a temesvári, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és a brassói magyar diákszervezetekkel, tájékoztatták őket az IDE működéséről és a különböző európai szakmai diákszervezetekkel való kapcsolatfelvételi lehetőségekről.
Horváth József saját és ismerősei jellemzése szerint „radikális” szakszervezeti ember. Alelnöke munkahelye független szakszervezetének, szervezője a Liga dél-dunántúli régiójának, képviseli a Ligát a megyei munkaügyi tanácsban is (ahol többek közt a Zalának szánt foglalkoztatási alap elosztásáról döntenek), sőt korábban az Áfor más régiójának munkaügyeit is képviselte a dombóvári döntőbizottság elnökeként, eladdig, amíg a vállalat régi szakszervezete el nem érte visszahívását e tisztségből.
Nagy érdeklődéssel olvastam a Beszélő július 20-i számában a parlament honvédelmi bizottsága prominens tagjával, Király Béla vezérezredessel készített interjút s a Pesti Hírlap hasábjain megjelent reflexiókat erre az interjúra.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét