Skip to main content

Belföld

–t [Solt Ottilia]: Parlamenten kívül


„Éhségsztrájk Magyarország megmentéséért” – hirdeti a transzparens immár több mint két hete a Parlament előtti gyöpön, mely speciális magyar Hyde Parkká növi ki magát, a mi sajátos politikai kultúránk szimbólumává: a konok pótcselekvők többnyire szánalomra méltó színpadává. (A pionírparlament előtti táborverők egyébként meglepően jó eredményeket értek el: meglett egy bazárbérlet, egy szükséglakás, Csövit ugyan majdnem bevarrtak néhány évre, de aztán váratlanul korrekt bírósági tárgyalás után mégsem, s R. S.

(kőszeg): Az SZDSZ-nek vannak tartalékai

„És ti mégis győztetek!”


Megbukott a demokrácia, megbukott az SZDSZ, írtuk a szerencsi választás augusztus 11-i első fordulója után. A felszisszenés jogos volt, ha a részeredmények árnyaltabb képet mutatnak is. Hiszen az országos méretű választási propaganda ellenére a jogosultaknak csak 19,3 százaléka vett részt a választáson, és az SZDSZ jelöltje mindössze 894 szavazatot kapott. Ez akkor is lesújtó eredmény, ha az elért 9,5 százalékkal az SZDSZ az 1990-es országgyűlési választás 4. és az önkormányzati választás 5. (!) helyéről a 3. helyre küzdötte fel magát. Hiszen a múlt év tavaszán a 4.

S. [Solt Ottilia]: A debreceni dr. Mengele?


A független szakértők – ahogyan a 168 óra c. tekintélyes rádióműsorból is értesülhettünk róla – megállapították, hogy a debreceni önkormányzat által kiküldött ad hoc bizottságok jelentése objektív volt, semmiféle elfogultság nem vezette őket. A Pallagi úti szociális otthon lakóit nemhogy speciális öreggondozási, hanem megfelelő általános orvosi ellátás nélkül, zsúfoltan, áldatlanul rossz légkörben tartották az intézmény irányítói, és az ápolók egy része durván és méltatlanul bánt velük.

Upor Péter: A soroksári modell I.

A vas és acél országa


A „SORVAS” leépülésének története valamikor 1976-ban kezdődött. Ekkor csatolták ugyanis a gyárat a Ganz-Mávaghoz. Tették ezt az akkori idők új iparpolitikai koncepciójának szellemében, mely szerint a gépipar felfuttatásának érdekében mintegy 50 nagyvállalathoz kapcsoltak kisebb gyárakat, mely utóbbiak a nagyvállalatok háttériparát biztosították volna.

A csatlakozás után fél évvel indult az a nagyszabású rekonstrukció, melynek keretében a SORVAS öntödei kapacitását évi negyvenezer tonnára bővítették.


Solt Ottilia: A sommás ítéletek irritálnak

Beszélő-beszélgetés Pusztai Erzsébet MDF-es képviselővel


Solt Ottilia: A Programplatform – nyilatkozata szerint – beszélő viszonyt kíván fenntartani az összes pártokkal, s jóba akar lenni a sajtóval. Mint ellenzéki párt és mint ellenzéki sajtó szaván fogom a platform egyik alapítóját. Nekem egyébként külön öröm, hogy a barátságos csoport 26 tagjából négyen közös parlamenti bizottságunkban, a szociális és egészségügyiben dolgoztok, és az MDF-frakció 5 hölgytagjából ketten vagytok benne.

A Menhely Alapítvány III. éves jelentéséből


Alapellátásként az iroda hajléktalanigazolványokat állít ki, segíti az ideiglenes és állandó személyi igazolványok, valamint munkakönyv beszerzéséhez szükséges ügyintézést; vasúti utazási utalványokat ad ki; ingyenesen gyógyszerrel látja el a rászorulókat; ingyenesen szemüvegeket szerez; jogi tanácsadást és képviseletet biztosít; egészségügyi ellátáshoz juttat; nyugdíjazásokat, leszázalékolásokat, rendszeres segélyezéseket kezdeményez; ruha- és cipőutalványokat ad (beválthatóak az Illés közi raktárunkban); bizonyítványokat, zárójelentéseket, egyéb dokumentumokat megőriz; postacímül szolgá

Újvárosi Viktor [Somogyi János]: Jaj a legyőzöttnek…


A rendőrség két kommandósszerelésbe öltözött rendőr személyében csapdát állított egy várható betörés színhelyén, egy családi ház előszobájában. A leshely elfoglalását követően nem sokkal megérkezett a várt vendég, és feszegette a bejárati ajtót. Selmeczy Tóth főtörzs, az akció parancsnoka, elővette és tüzelőállásba helyezte (kibiztosította) a szolgálati fegyverét (Molnár őrgy. eligazítása szerint számítani lehetett arra, hogy az elkövetőnél spray vagy fegyver lesz, nem volt, mint később kiderült). A betörő befeszítette a lakás bejárati ajtaját, és belépett az előszobába. Zélity alhgy.

Foltányi Zsuzsa: A miniszter magánszáma

A „D” változat


Tény, az egykor a független zöld mozgalomban tevékenykedő Vavrousek tavaly szigorú ökológiai alapelveket vallott magáénak. A nyár elején pedig, az európai környezeti miniszterek találkozóján Prága mellett, egyetértő bólogatások közepette vette át a független környezetvédő szervezetek közös petícióját, amely a bősi vízlépcső építkezéseinek azonnali leállítását és az eredeti állapot visszaállítását szorgalmazta. Mindez nehezen egyeztethető össze a múlt heti magánszámában elővezetett D variánssal.

Újvárosi Viktor [Somogyi János]: Foggal-körömmel


A pártállami ügyvédi törvényt (törvényerejű rendeletét) felváltó – vagy csak toldozó-foldozó? – módosító törvény értelmében október 1-jétől ismét lesz Magyarországon ügyvédi magángyakorlat. Ezzel megszűnik a numerus clausus, vége a jogásztársadalmat megosztó privilégiumok és diszkriminációk intézményesített gyakorlatának.

Jól emlékszem még a régi, de részben továbbra is hatályos ügyvédi törvény 1983-as salgótarjáni „társadalmi vitájára”, amelyen a helyi ügyvédeken kívül részt vett dr.


Upor: Szerecsenmosdatás


Annak, hogy a Fővárosi Fürdőigazgatóság ilyen rossz bőrben van, elsősorban az az oka – mint azt a Pesti Riport szeptember 8-án közölt dr. Kovács Lászlóval, a vállalat gazdasági igazgatóhelyettesével készített interjújából megtudhattuk –, hogy a Fővárosi Önkormányzat a tavalyi kétszáztizenkilencmillióval szemben idén csak 34 milliót szavazott meg a vállalatnak. Később ezt a nehéz helyzetre való tekintettel kiegészítették ugyan újabb 46 millióval, de a végösszeg még így is csak töredéke a tavalyinak.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon