Érdeklődéssel figyeltem Tony Judt cikkének újabb kommentárjait. Türelmetlenül vártam Sorin Antohi véleményét, amelyet a „Következő számaink tartalmából” című rovatban harangoztak be.
Az ígért cikk nem jelent meg, ehelyett a 47. számban újraközölték Borbély Stefan cikkét (az eredeti az Observatorul Cultural-ban jelent meg), és Doru Buscu cikkét az Academia Catavencu-ból. E két cikk megismétli, úgy nagyjából a 45.
Tony Judt esszéjét postán kaptam kézhez, alig öt nappal azután, hogy a cikk megjelent az Egyesült Államokban. New York-i barátom, aki elküldte volt a cikket, elmondta, hogy az írás számára is keserű pirula volt, alaposan meg is feküdte a gyomrát, azonban a cikk szenzációt keltett mindenhol, ahol érdeklődést tanúsítanak Románia iránt, és e szenzáció nem kis mértékben a lap rangjának tudható be.
(...) A The New York Review of Booksban megjelent cikk látszatra gondosan megszerkesztett és kidolgozott tanulmány, széles körű bibliográfiával és dokumentációval, amely a történelemtől a filozófiáig és irodalomig úgyszólván mindent felölel. A cikket nem kevesebb, mint 28 lábjegyzettel látta el szerzője.
Az idei szezonban a november közepén megszavazott zárszámadás – azaz a 2000. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény – játszotta azt a szerepet, amit általában a költségvetés szokott. Orbán Viktor és kormánya hiába próbálta kivédeni a parlamenti vitát s vele a koalíciós többség próbáját a tavaly elfogadtatott kétéves büdzsével. Ismét bebizonyosodott: idehaza a kormányzás, amelyet konstruktív bizalmatlansági indítvány soha ki nem próbált intézménye stabilizál, vígan megoldható parlamenti többség nélkül is.
Tony Judt fönti írása meglepően nagy port vert fel a román értelmiség körében, a román média minden irányzata hosszan taglalta az esszét. A leghevesebb kirohanások azonban – külső megfigyelő számára meglepő módon – nem az ún. „nacionalista”, „Nyugat-ellenes” lapokban jelentek meg (amiként a státustörvény vagy a regionalizmus vitája során sem), hanem az ún. „demokratikus”, „Nyugat-barát” orgánumokban. A vita elsősorban e táboron-táborokon belül folyt le.
Mielőtt az érveket-ellenérveket ismertetnénk, rövid, némileg leegyszerűsített magyarázatot adunk megértésükhöz.
1.
A Plai cu Boi című bukaresti folyóirat[1] 2000. februári számának üdvöskéje egy bizonyos Brianna Caradja hercegnő. A középső oldalakon elhelyezett, lágy tónusú képek a hiányosan vagy bőrökbe öltözött hercegnőt különféle testtartásokban ábrázolják, amint éppen alázatos, félmeztelen parasztokat idomít.
Kirekesztő egyenlőtlenség, privatizált etnikai állam
Hogyan lehet erősíteni a demokratikus stabilitást a posztkommunista Délkelet-Európa többnemzetiségű államaiban? – e kérdés körül forog az alábbi írásban[1] tárgyalt problémák mindegyike. Véleményem szerint ezen országok[2] többségében még nem szilárd a demokrácia: mégpedig főleg azért nem, mert nem megfelelő a viszony a többségi nemzet és a nemzeti kisebbségek között.
Eltépett lánc s eltört korona.
Tűzbe véle!...
No de mégse,
Régiségek közé zárjuk
Petőfi Sándor
A múzeumi kiállítás tudományos igényének keletkezése[1]
„A szent koronát vasládában tartják, melynek egyszerűsége a benne rejlő kincs páratlan fényével sajátos ellentétben van. Kívül feketére, belül téglavörösre van bemázolva, és kívül a vaspántok és az ország meg a II. Mátyás király czímere az egyedüli díszek.
Az utóbbi hónapokban számos híradás foglalkozott a Magyar Televízió katasztrofális anyagi helyzetével, gyanús szerződési gyakorlatával, a közszolgálatiság értékeinek veszélybe kerülésével, vagy éppen a televízió elnökének felelősségével. Szintén sokat írtak és beszéltek az MTV Közalapítvány Kuratóriumának csonka elnökségéről, arról azonban kevés szó esett, hogy miként funkcionál – illetve nem funkcionál – maga a kuratórium, amelyet a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I.
A közérzet minősége nemcsak azon múlik,
hogy mire látunk ki, hanem azon is, hogy honnét.
(Déry Tibor)
– egy manzardőr feljegyzéseiből: a 2000. esztendő –
Többször leírtam már: Ungváron lakom, a Várhegyen. Apám szerint a kertünkben ér véget a Kárpátok. Igaza lehet, mert ha a vár bástyájáról észak felé nézek, azt látom, hogyan halmozódnak egymásra a hegyek végig a folyóvölgyben, ha viszont padlásszobámból („manzárd”) dél-délnyugatra vetem a tekintetem, szinte lábam alatt csordogál az Ung, s azon túl már az alföld sok száz mérföldje...
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 19 hét
8 év 44 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét
9 év 2 nap
9 év 5 nap
9 év 1 hét