Azt, hogy hogyan viselkedik egy adott köztársaság a föderáción belül, számos tényező motiválja. A két legfontosabb nyilvánvalóan a köztársaság etnikai arányai (különös tekintettel az oroszokéra) és a köztársaság gazdasági súlya. Ezek a tények azonban nem elegendőek. Legalább ennyire fontos a helyi elit politikai kultúrája, valamint – első generációs vezetőkről lévén szó – a helyi vezetők személyes kvalitása, de még inkább származása.
Az ortodox vallás a románság körében már a modern állam megalakulását és konszolidációját megelőzően politikai és nem vallási közösséget jelentett. A románok „együtt-létének” volt – a nyelv mellett – második formája. Valóban, a középkor kezdeteitől napjainkig a kereszténység keleti formája a románok számára nem hit volt (mely személyes hűséget feltételez), hanem „törvény” (amely a nyilvános szférában alávetettséget jelent).
„én lenni
én nem tudni magyar
élni külföld élet
pénz nyelv zászló
himnusz bélyeg
elnökök vezérek
előkotorni megfelelő
ott ahova érek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
koponyánkból a habverő
nyele kiáll
világ
pro-árjai
világ
kontra-árjai
ez lenni vers
szavak kínai falát
megmássza a halál
élet frázisait
emberbőr kötésben
adják ki írók:
nemzeti irodalmak generálisai
én nem bírni nemzeti
fogások erős szaga
csinálni külföldből
portable haza
és menni külföld
mit munkaenged
Éppen egy éve, hogy Jelcin elnök átadta a hatalmat megbízott utódjának, Vlagyimir Putyinnak, s azóta túl vagyunk már a 2000. március 26-i orosz elnökválasztás következményein is. Kialakult a hét elnöki megbízott által irányított elnöki körzet, befejezéséhez közeledik a felsőház átalakítása. Megvalósult az adóreform. Az Oroszországi Adóügyi Minisztérium jelentése szerint 2000. június végéig a költségvetési törvényben előirányzottakhoz képest valamivel több mint másfélszer nagyobb bevételhez juttatta a központi költségvetést az „adóminisztérium”.
A PRO TV szeptember 18-i, hétfői Válassz című adásában – amelynek szerkesztője Andrei Gheorghe – egy papnövendék, Radu Preda, aki Révmonostor, Felek és Kolozsvár érsekének, Bartolomeu Ananiának közvetlen munkatársa, valahogy így vágott vissza az ACCEPT (a romániai homoszexuálisok egyesülete nevének rövidítése, jelentése: elfogadom – a ford.) egyesület korábban felszólaló elnökének, Florin Buhuceanunak: „Ön a legkevésbé étvágygerjesztő homoszexuális, akit valaha láttam.” Mindezt külvárosi vagánykodással, félszájjal, megvetően, alig észrevehető – talán nem is szájjal, inkább gondol
A délszláv háborúk kitörésekor a vajdasági magyar újságírók ugyanúgy reagáltak az egyre erősödő nyomásra, mint közel ötvenezer más nemzettársuk: voltak, akik a katonai behívók elől menekültek, mások a politikai üldöztetés miatt, ismét mások a létbizonytalanság elől, és voltak, akik a szakma becsületének védelmében mentek el. Az alábbi írásban azokat a veszteségeket igyekszem számba venni, amelyek a vajdasági magyar sajtót a huszadik század utolsó évtizedében érték.
Az Interetnikai Kapcsolatok Kutatóközpontjának javaslatára, egy olyan egyetemistákból álló szociológuscsoport tevékenysége kapcsán, amely a lehető legtudományosabban elemzi, vizsgálja, kutatja a Hargita és Kovászna megyei interetnikai kapcsolatokat, nekikezdtünk egy ugyancsak kötetlen formájú könyv írásához. Mi, alább megnevezett írók, Alexandru Vlad, Gheorghe Crăciun, Visky András és Daniel Vighi (aki már el is kezdte a munkát) le fogjuk írni egy könyvben – az emlékezés végett –, hogyan is történnek ezek a dolgok.
Disszidensek
Magyarország 1949-ig rendies társadalom volt, 1949 után pedig zárt társadalommá vált. Többszörösen is. Ez többek között azt is jelentette, hogy a határain se ki-, se bejutni nem volt könnyű. Aki 1949-ig nem tudta elhagyni az országot, annak erre ezután már nem sok esélye adódott – legális módon. Hivatalosan sem kivándorlóvá nem válhattak, akik el akarták hagyni az országot, sem Magyarországra nem érkezhettek bevándorlók.
„Gyerekeket hinduk helyett” – ezzel a szlogennel próbált szavazatokat nyerni a CDU-politikus és ex-kormánytag Jürgen Rüttgers az észak-rajna-westfáliai elnökválasztásokon. „Veresége azonban bebizonyította, hogy a polgárok már nem hagyják magukat lépre csalni ilyen ostobaságokkal” – jegyezte meg előadásában Cornelia Schmalz-Jacobsen, prominens FDP-politikus, a német kormány korábbi, külföldiekkel kapcsolatos ügyekért felelős kormányhivatalnoka, aki a Friedrich Naumann Alapítvány vendégeként nemrégiben Budapesten járt.
Jóval a helyhatósági választások láza és az általánosak (előrelátható) dühe előtt majdnem minden párt heves előkészületeket tett az erdélyi terepen. Egyesek közülük önálló programot fogalmaztak és hirdettek meg, vagy patetikusabbak lévén, valóságos nyilatkozatokat harsogtak. Másoknak még volt néhány megfogalmazatlan fejezetük Erdélyhez szóló üzenetükben, ezért a politikai diskurzus csupán különleges figyelmet szentelt nekik, várva hogy a választási hangulat felforrósodjék és felgyorsuljék a maximális opportunitás pillanatához közeledve.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 41 hét
10 év 14 hét
10 év 17 hét
10 év 17 hét
10 év 19 hét
10 év 19 hét
10 év 19 hét
10 év 21 hét
10 év 22 hét
10 év 22 hét