Elefántcsontpartot majdnem negyven éven át Afrika csodájaként emlegették. A függetlenség kikiáltásától (1960. augusztus 7.) egészen 1999 karácsonyáig egyetlen államcsíny vagy a politikai erők egyetlen fegyveres összecsapása sem bontotta meg az ország békéjét. Ám amióta Henri Konan-Bédiét katonai puccsal eltávolították az elnöki székből, szakadatlanul dúl a viszály.
Az Alkotmánybíróság 2004. december 13-án hirdette ki elhíresült drogügyi határozatát, mely a büntető törvénykönyv kábítószerrel való visszaélést szabályozó szakaszainak egy részét alkotmányellenesnek minősítette. A döntés több okból is vitathatatlanul felkavarta a drogügyi állóvizet: nem túlzás azt állítani, hogy a határozat igen fontos állomás a hazai drogjogi szabályozás s a magyar alkotmánybíróság története szempontjából is.
Amikor az iskolában a tízparancsolatot tanultuk, a „Ne csinálj magadnak faragott képet” sehogy sem fért a fejembe. „Miért ne?” – kérdeztem magamtól kilencéves koromban, 1940 táján, a zsidó hittanórán. „Miért ne?” – kérdeztem mintegy öt évvel később, már kálvinista hitoktatómtól.
„Ez volt a történelem csúcsa, és egyben ez volt a mélypontja, ez a legnagyobb bölcsesség, és egyben a legmélyebb ostobaság korszaka, ez volt a hit és egyszerre ez volt a hitetlenség ideje, ez volt a fény és egyben a sötétség évszaka, ez volt a remény tavasza, és egyben a kétségbeesés tele” – így indította Dickens csaknem két évszázaddal ezelőtt a Két város meséje című könyvét. A világ azóta nagyot változott, ám – ha ez egyáltalán lehetséges – még ellenmondásosabb lett.
„Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint, békében.”
(Lukács evangéliuma)
Tíz évvel a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szétesése után az egykori nyolc föderális egységből az új Jugoszláviában már gyakorlatilag csak Szerbia és a Vajdaság maradt.
Nehéz megmondani, hogyan fogják a jövendő történészek korunkat elnevezni. Talán a hidegháború végéről fognak beszélni, bár negatív meghatározásokkal (mint például a „posztmodern” vagy a „posztindusztriális társadalom” címkével) gondolatilag nem sokra lehet menni. A „globalizációban” is tetten lehet majd esetleg érni azt, ami a korban tipikus volt – ha inkább ironikus értelemben is: azt fogják találgatni, hogyan volt képes egy ilyen asszociációkkal megpakolt nem fogalom a kortársak képzelőerejét lebilincselni.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 19 hét
8 év 44 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét
9 év 1 nap
9 év 5 nap
9 év 1 hét