Skip to main content

Játéktér

Miklósi Zoltán: Az új magyar liberalizmus kilátásai

A politikai élet szabályainak, intézményeinek, eseményeinek, szereplőinek és azok tevékenységének az elemzésére és értékelésére használt kifejezések akkor hasznosak, ha alkalmasak arra, hogy e szereplőket értelmesen megkülönböztessék egymástól olyan módon, amit maguk e szereplők is elfogadhatnak. Ennek sokféle feltétele lehet, de ezek közül most csak párat emelnék ki. Egy politikai kategória – például a „liberális” kifejezés – akkor lehet alkalmas a politikai élet különböző vonatkozásainak a megér­tésére, ha a liberálisként jellemezhető gyakorlatokat és nézeteket elfogadó emberek saját magukat és a többi, ezeket a gyakorlatokat és nézeteket helyeslő embert is liberálisként azonosítják, és ha a mind­ezeket elutasító emberek is azokat azonosítják libe­rálisként, akik viszont elfogadják azokat.

Szalai Miklós: Az analitikus marxizmus kísérlete

Tizenöt év telt el a Marxra hivatkozó államszocialista rendszerek világméretű összeomlása óta. Las­san­ként felnőtté válik az a nemzedék, amely személyes tapasztalatból már nem ismerhette ezeket a rendszereket. Ez pedig lehetővé teszi, hogy újszerű módon, a direkt politikai állásfoglalás kényszerétől mentesen nézzünk szembe Marx és a marxizmus szellemi örökségével.

Fehér József: A szabadság és a közösség ügye

Beszélgetés Dénes Iván Zoltánnal a magyar politikai hisztériák hátteréről

Dénes Iván Zoltán az őszi zavargások után tette közzé Politikai hisztériák örvényében című írását az Élet és Irodalom 2006/46. számában. Ennek megjelenése után Fehér József, a Civil Rádió munkatársa november–de­cemberben interjúsorozatot készített vele. Az alábbiakban a rádióban elhangzott beszélgetések szerkesztett változatát közöljük.

Pál Attila: Négritude és fordított apartheid

„A fehéreknek már nincs helyük Dél-Afrikában. Az egyetlen, amit tehetnek, hogy eladják házukat, és távoznak” – idézi a Magyar Nemzet 2007. február 19-i sajtószemléje Rian Malan dél-afrikai író cikkét, amely eredetileg a Spectator című londoni konzervatív hetilapban jelent meg. A fehér bőrű tollforgató szerint az országban már semmi nem működik, kapitális hiba volt eltávolítani a fehéreket a közigazgatásból, mert a feketék nem képesek ellátni feladataikat. „Istenítik a bűnözés miatt leültetett, majd kiszabadult fekete politikusokat”, és persze: „fekete bűnbandák fosztogatják a fehérek házait” – éled föl a verbális apartheid a Spectator hasábjain.

Bajomi-Lázár Péter: Népszerűtlen népszerűség

Érvek a kereskedelmi média tartalomszabályozása ellen

Kiss Viktor: Az elhagyott rendszerváltás

A politikai kibontakozás esélyei és kulturális ellentmondásaink jövője

Papp László Tamás: Skizó-puzzle

Philip K. Dick emlékgyomoktől benőtt, génmanipulált mentális gyümölcsei

Kende Tamás: Szemlesütés

A szociáldemokrácia útvesztése

Dénes Iván Zoltán: Változatok a személyes és a politikai szabadság viszonyára

Milyen kapcsolat van a személyes és a politikai szabadság között? Szemben állnak egymással, egyik a cél, másik pedig annak eszköze, vagy mindegyik érték a maga szfé­rá­jában? Tanulmányomban négy, egymástól különböző értelmezést fogok bemutatni, értelmezni, kontextusba helyezni és összehasonlítani egymással: Isaiah Berlinét, Hannah Arendtét, Bibó Istvánét és Kis Jánosét. Arra keresem a választ, hogy hogyan értelmezték a két szabadságfogalmat, azok egymáshoz való viszonyát, milyen politikai értékekkel kapcsolták össze őket, és miben látták a politikai közösség megalkotásának folyamatát.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon