Skip to main content

Játéktér

Molnár Péter: „Bizonytalanság, megalkuvás, félelem nélkül”

A közszereplők bírálatának szabadsága Magyarországon


A köztisztségviselők bírálhatóságának igénye mélyen gyökerezik Magyarország hagyományában. Történelmi példaként elég Wesselényi Miklós hűtlenségi perét felidéznünk a reformkorból: „Amikor az országgyűlés alsótáblájának ellenzéki többsége törvényben akarta kimondani az önkéntes örökváltság engedélyezését, s a felsőtábla a javaslatot többször visszavetette, a kormány utasítására a főispánok megpróbálták a követutasítás megváltoztatására bírni a megyéket, hogy ezzel a nemesség maga tagadja meg az engedményt. Szatmár vármegye 1834.

Bokréta, Isten kalapján


A titkosszolgálati múlt nemcsak a posztkommunista országok dilemmája, hanem valamennyi olyan államalakulaté, amely túljutott a diktatúrán, s a demokrácia megteremtésén fáradozik. A választott konkrét megoldás nagyon sokféle lehet: történhet igazságtételi bizottságok révén, mint Chilében (Comisión para la Verdad y la Reconciliación) vagy Dél-Afrikában (Truth and Reconsciliation Comission), de más módon is, mint a mintaként tekintett Németországban (Stasi-Unterlagen Gesetz).

Miklósi Zoltán: Árkokról és más bajokról


A politikai elmélet és a politikai tapasztalat gyakran ismételt felismerése, hogy demokratikus politikai közösség (a kifejezés nem közjogi értelmében vett „köztársaság”) csak ott lehetséges, ahol az egymással szemben álló politikai felek legalább annyit kölcsönösen elismernek egymásról, hogy a másik fél is a tőle telhető legjobb racionális belátás szerint felfogott közjót próbálja megvalósítani.

Demszky kurázsija


Demszky Gábor nemcsak a BM-től, hanem a működő szolgálatoktól is kikérte a rá vonatkozó, 1990 előtt keletkezett információkat. A titokminiszternek – demokráciában – azt kellett volna válaszolnia, hogy vége az állambiztonsági világnak, hiszen törvény tiltja, hogy a főpolgármesterről (vagy bárkiről) a „jogutód” szolgálatok ilyen információkat őrizzenek (netán kezeljenek). Nem ez történt. A törvénytelenül őrzött és Demszkynek most megküldött iratmásolatok mellett egy kísérőlevél díszelgett, a miniszter aláírásával, miszerint az iratok államtitkot nem tartalmaznak.

Dezinformációk kora


1990-től ugyanazok az állambiztonsági álhírek keringtek Budapesten, mint (mondjuk) Varsóban és Berlinben: „párttagot tilos volt beszervezni”; „a demokratikus pártok a leginkább »terheltek«, hiszen a kommunista rendszer ellenségeinek megfigyelését az ő soraikból kellett megszervezni”. „Csak törpe kisebbség ügye az állambiztonsági múlt, ráadásul ők maguk az ügynökök.” „Nincs olyan állam, mely kiszolgáltatná titkosszolgálati ügynökeit a nyilvánosságnak, a korábbi ellenségnek” (az oroszok éppen ekkor bőszen tették).

A leleplezés hatástalan



Mindmáig megdöbbentő, hogy a leleplezések az SZDSZ–Fidesz 1990. január 5-i sajtótájékoztatója utáni napokban és a későbbiekben teljesen hatástalanok maradtak. Holott ekkor bizonyítást nyert, hogy

1. a hivatalos hatalom hosszú ideig úgy tárgyalt az ellenzékkel (kerekasztal), hogy lehallgatta az EKA megbeszéléseit, s ezeket az információkat a tárgyalások során fel is használta (erre Tölgyessy éppen a tárgyalások menete alapján rá is jött);

2.



A daráló



Az 1995-ös iratfeltáró bizottság a BM munkatársaitól azt a felvilágosítást kapta, hogy a minisztérium 1989 végén egyetlenegy közepes kapacitású iratmegsemmisítővel rendelkezett (ugyancsak egy „daráló” volt a főcsoportfőnökség Néphadsereg utcai központjában is). Ez magyarázatul szolgálhat arra a tényre, hogy teljes egészében hiányoznak az 1956. október 23-a előtti operatív iratok.

Kohl esete a Stasival és a jogállammal



Helmut Kohlról épp a pártfinanszírozási botrányok közepette derült ki, hogy a keletnémet titkosszolgálat a nyugatnémet kancellár telefonját is lehallgatta. Feltehetően nem alaptalanul tételezték fel szakértők, hogy a lehallgatott beszélgetések a pártkorrupció tisztázásához is hozzájárulhatnak.

Emlékeztető


1989. augusztus 31.
 – Horn Gyula berlini útján a tervezett határnyitásról tájékoztatta az NDK vezetőit, vele párhuzamosan tárgyalt Pallagi Ferenc a Stasi miniszterével, Erich Mielkével.

1989. szeptember 6.
 – Az Ellenzéki Kerekasztal illetékes bizottsága vita nélkül tudomásul veszi az állambiztonsági miniszterhelyettes tájékoztatását az állambiztonsági szolgálatról.

1989. december 17.
 – A kormány tárgyal „a BM szervezetének és vezetése rendjének átalakításáról”, s dönt a III.

Varga László: Gergő és az ő árnyéka

avagy amikor a jog a politika ügynökévé válik


Tizenkét év nem volt elég ahhoz, hogy a fenti tapasztalatot a magyar társadalom magáévá tegye.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon