Skip to main content

Visszabeszélő

(Szabó András György): Nyílt levél Ráday Mihályhoz


Megdöbbenéssel olvasom, illetve hallom azokat a felháborodott véleményeket, amelyek az ön által kezdeményezett utcanév-visszaváltoztatásokat kifogásolják. Az értetlenkedők képtelenek felfogni, hogy az antifasiszta ellenállók, a munkásmozgalom vértanúi, a marxizmus klasszikusai mellett, miért akarja ön Dózsa György emlékét is megsemmisíteni, és végképp nem értik, hogy mi kifogása van a Hatvany Lajos vagy a Móra Ferenc utca ellen.

Szalai Pál azzal a feltételezéssel él (lásd Mit vétett Hatvany Lajos? c. írását a Világ 1990. II.


Révész Sándor: Még egyszer a „Bokrétáról”!


A Bokréta utcai nevelőotthonról szóló riportsorozatunkhoz (Beszélő 2., 3., 4., 5. szám) terjedelmes helyreigazítási kérelem érkezett Nagy János igazgatótól. A kérelem azonban jórészt személyeskedő megjegyzéseket, ellenőrizhetetlen állításokat, illetve a cikksorozat érdemi mondanivalóját nem érintő kiegészítéseket tartalmaz, ezért közlését nem tartjuk szükségesnek. Mindössze két megjegyzést idézünk:

1. „1986-ban nem járt intézetünkben »Katica« sem karácsonykor, sem Mikuláskor.”

2. „A riporter, aki a 4.




(Vajda Jenő): [Olvasói levél]


Szabad Demokraták Szövetsége!

Sok sikert kívánok a választáshoz az egész ország területén.

A kommunistákkal szemben pedig határozottabb, keményebb fellépést, ill. számonkérést.

Kíváncsi lennék arra, hogy ha egy nagyobb összegű adócsalást vagy sikkasztást követnék el, majd pedig kijelenteném, hogy én elhatárolom magam a múltamtól, akkor mi történne?

90. 01. 29.

Üdvözlettel:

Vajda Jenő
szobafestő-mázoló-tapétázó mester
Budapest
















Fényi Tibor: Miért legyek én tisztességes?

A szekszárdi belügyesek emberi jogairól


Hálás vagyok a szerény és ügybuzgó Klein úrnak, a szekszárdi Állambiztonsági Szolgálat tagjának, hiszen nélküle talán soha nem írtam volna meg a VAKOLÓ-t. Ám amikor tavaly év végén a Szabad Demokraták Szövetsége képviseletében előadó körúton jártam Tolna megyében, többen felhívták a figyelmem: érkezesem előtt ott járt Klein úr, kérdezgetett, szimatolgatott, sőt tréfálkozott is: valakinek például azt mondta, hogy ha belép az SZDSZ-be, nem lesz esélye, hogy nyugdíjba vonuló főnökét ő kövesse a hivatali ranglétrán.

(Gáspár Károly): Tisztelt Szerkesztő Úr!


Mint a Beszélő régebbi olvasója (ezt nem az érdem kedvéért írom), csalódásomat szeretném levelem útján az Önök tudomására hozni. Ennek oka a Nevelőotthon és a rendőrség című sorozat mondanivalója, stílusa, hangneme. A sorozat arra alkalmas, hogy a benne szereplők mindegyikét egymás ellen fordítsa, de arra nem, hogy a speciális nevelőotthonban élő gyerekeink helyzetét pozitív irányba elmozdítsa. Sokáig gondolkodtam, reagáljak-e a leírtakra. A pályán eltöltött 21 év ezt kötelezővé teszi számomra.

(Rajna Ervin): Tájékoztató az MHSZ főhadiszállásáról


Tisztelt Szerkesztőség!

Lapjuk 1990. február 5-ei számában – egyik szakirányító szervünk információira hivatkozva – cikket jelentettek meg a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) gépjárművezető-képzéséről. Tekintettel arra, hogy lápjuk az igazság keresését és közzétételét tekinti céljának, és mint írják, „Nincs átfogó képük arról, hogy mi történik az MHSZ főhadiszállásán”, ezúton tájékoztatom önöket.

Az MHSZ Országos Közgyűlése 1988.




(Miádovits János): Kedves Kemény István!


Megborzongat a szebb jövő gyönyörűsége, amint az Ön leveleit olvasom a Beszélőben, és egy kicsit kiráz a hideg.

Miért?

Csupán azért, mert elképzelem, hogy milyen remek lesz 1 százalékos, majd 2 százalékos, a harmadik két évben 3 százalékos, és ezután életem végéig 4 százalékos földértékadót fizetnem.

Soha nem látott lehetőség ez a számomra, hiszen ilyen magas adókat eddigi életem folyamán még nem vetettek ki rám.

A mai ember Magyarországon abban a reményben veri magát életfogytig tartó adósságba, hogy öregkorára tető legyen a feje felett, és








(Tódor János): Mi történt a „Bokrétában”?


Nagy érdeklődéssel kísérem figyelemmel Révész Sándor cikksorozatát (A Nevelőotthon és a rendőrség), többek között azért is, mert elmúlt év december végéig az ominózus Bokréta utcai Ifjúsági Nevelőotthon nevelőtanára voltam.

Bár az írás alapvető megállapításait osztom, a rendőrséggel való „kapcsolattartás” okainak és miértjének feltérképezését példaértékűnek tartom, mégis úgy érzem, az objektivitás megkívánja, hogy némely vonatkozásban kiigazítsam.

Mikus Gyula igazgatói működését (sok tekintetben joggal!) eufórikus hangulat lengi körül, holott sajnos




Bauer Tamás: Saját mércét!

Még egyszer a Botha–SZDSZ találkozóról


Elcsépeltté vált sajtószolgálati nyilatkozatokban a fordulat: megütközéssel értesültünk erről vagy arról. Mégsem tudok most mást mondani: megütközéssel értesültem arról, hogy az SZDSZ (és az MDF) képviselői találkoztak a Budapestre látogató dél-afrikai külügyminiszterrel.

A Beszélő január 22-i számában Szabó Miklós próbálja megmagyarázni, hogy miért volt ez helyes. Kőszeg Ferenc ellenvetései helyesek, de nem elégségesek.


(Hazai György), Szilágyi Imre: Mi az igazság prémiumügyben?


Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Lapjuk egy, a közelmúltban megjelent számában Kié lesz az Akadémiai Kiadó? címmel rövid írást tett közzé. E cikk érinti vállalatvezetői jövedelmemet, s arról teljesen légből kapott adatokat közöl.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon