Skip to main content

Visszabeszélő

(Bencsik János), A Szerk.: Kutatások (K)


A tavalyi esztendő egyik nyári napján szokatlan, nem mindennapos események szakították meg a komáromi cigánytelep nyugalmát. A furcsa látogatók orvosok voltak, pontosabban kutatóorvosok, akik az Országos Közegészségügyi Intézettől érkeztek. Az említett kiszállás előtt Tatabányán találtak összekötő kapocsra, egy fiatalember személyében, aki cigány lévén ismerte a komáromi telep lakóit, és a vendégeket hajlandó is volt oda elkalauzolni.

(Dr. Török Bálint): „Törpe kisebbség?”


A legutóbbi ülésszakon dr. Király Ferenc a következőket mondotta: „Besétáltunk egy alkotmányos csapdába, amit egy kicsiny, erőszakos csoport állított nekünk. A mintegy 200 millió forintba kerülő népszavazás ennek a politikailag zajos, de a nép létszámához viszonyítva törpe képződménynek áll érdekében.”

Előre szerelném bocsátani, hogy miként magam számára megkövetelem azt a jogot, hogy saját véleményem lehessen, ugyanezt mástól sem tagadom meg.


(Jakab Károly): Baráti levél dr. Márton János nemzetgyűlési képviselő úrhoz


Tisztelt János Barátom!

Utolsó találkozásunk óta átgondoltam mindazt, ami 1939 óta történt a Nemzeti Parasztpártban, és összehasonlítottam a Magyar Néppárt jelenlegi tevékenységével. Tudnod kell, hogy a Nemzeti Parasztpárt a többi párttal együtt 1945-ben képes volt érvényesülni a demokratikus folyamatban. Azt is tudnod kell, hogy a Kommunista Párt évről évre fokozatosan érvényesítette a megindult folyamat ellenkezőjét, míg 1948-ban el nem jutott a céljához, s a még látszólag független pártok vezetői ki nem árusították a pártjaikat. Erdei Ferenc úr a gatyás kommunista pártot.


(Győri György), Kopasz János: Mindent lenyelni?


A vérükbe ivódott hogy mindent le kell nyelnünk, mert semminek sem – magunknak sem – vagyunk a gazdái. Kopasz János például a Beugró voltam nem profi című (egyébként élvezetes) kis cikkében leírja, hogy „A kapunkon belépve tetten érek egy féfit vizelés közben… el kell viselnem.” Valóban el kell-e? Én nem viseltem volna el. Hanem kitessékeltem volna a vizelőt a lakóházamból. (Nemegyszer megtettem már ezt a forgalmas Szent István körúti házunkban.) Házam? Házunk? De hát a tulajdonviszonyok még… Akkor is!

(Barabás Zoltán), (Bencsik János), (Varga Cs.): [Olvasói levelek]


Sokkolt cigányok? – sokkolt kutatók?


Tatabányán és környékén 1988-ban az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet (OHVI) egy kutatócsoportja gyűjtött anyagot orvosbiológiai vizsgálataihoz. Dr. Tauszik Tamás, az OHVI populációgenetikai laboratóriumának vezetője megütközve olvasta Bencsik János írását.

(Győri György): [Névadás]


A legtöbb lapnak van – kell, hogy tegyen – valamiféle „Visszhang” rovata. A „Beszélő” neve lehetővé tesz egy érdekes szójátékot: „VisszaBeszélő”. Így, ahogy leírtam. Egybe írva és a második tagot nagybetűvel írva. S hogy az ötlethez tartalom is legyen: máris küldök egy hozzászólást, amit nagyon fontosnak tartok!

Barátsággal!




Kőbányai János: Egy emlék­rom­bo­lásra

Bán Zoltán András Szomory-képéhez

Minden Szomory Dezsőről szóló írást izgalommal olvasok, hiszen darab ideje célom, hogy, mint egy avartüzet, fellobbantsam az iránta való érdeklődést. Ezt – a dolog felületéről nézve – könyvkiadóként teszem – de ki a kiadó? s miért és mit ad ki? – éppen most, a Gutenberg-galaxis végi s a jelenlegi magyar időkben? Nincs tér ebbe belebonyolódni, ehhez – Szomory kedvelt kifejezésével – („micsoda”) balzaci mélységek és körültekintések szükségeltetnek. A mai magyar kiadók többsége nem üzleti vállalkozásból, hanem valami más, e helyen bizonyára ismert okokból igyekszenek kihasználni a könyvkultúrában még benne lévő, talán még évtizednyi lehetőséget. Azonban a felgyújtandó érdeklődés sikere a recepción múlik – amely jól irányított fuvallataival fölserkenthetné a kiadó álmodta, kívánta futótüzet.

Szakolczai Attila: Itt a mítosz, hol a mítosz?!

Nyilvánvaló, hogy a Beszélő nem adhat teret a végtelenségig Eörsi Lászlóval folytatott vitámnak, mégis jó lenne, ha a szerkesztőség lehetővé tenné neki, hogy kifejtse: mit tekint annak a mítosznak (szerinte „nagyszerű esemény”, szerintem „emberfeletti történelmi esemény”, a tárgy szempontjából érdemi különbség nincs), amelyet én Jankó Piroskáról írt tanulmányomban szerinte koncepciós módon lerombolni törekedtem. Én kísérletet tettem állításának értelmezésére, ő eredményemet nem fogadta el, de a másodszor is címbe emelt szintagma értelmezé­sével adós maradt. Tartozom ezzel a pártfogó javallattal Eörsinek, aki a Beszélő hasábjain publicitáshoz juttatta egy kis példányszámú kötetben megjelent szövegemet, ő pedig a magyarázattal tartozik a lap olvasóinak. Hagyjuk a hadova hintát, elő a farbával!

Puchert János: A történetírás nehézségei

Egy túlélő személyes megjegyzése

Kezembe került két történész írása Jankó Piroska ügyében. Ha az ember felületesen olvassa, azt hinné, két történész szakmai vitáját követi figyelemmel. Szerintem sajnos inkább sértődöttség, netán féltékenység van a háttérben. Nem kívánok igazságot tenni az általam egyként nagyra becsült történészek vitájában, akik mindketten a kiváló 1956-os Intézet munkatársai. De mint a forradalom résztvevője és a megtorlás elszenvedője, egy jogerős halálos ítélettel és 12,5 év börtönnel a hátam mögött engedtessék meg néhány megjegyzés.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon