Skip to main content

Vita

Korányi Tamás: A Magyar (Csúcs-) Rádió szakmai állapota

Egy irodalmi szerkesztő meditációvázlata


Azt hiszem, semmi túlzás nincsen abban, hogy a Magyar Rádió soha nem tapasztalt mélypontra került (Csúcs-rádió). Nem akarok ezúttal ennek politikai vetületeivel foglalkozni, az ún. médiumháború részleteit még az érdeklődők is utálva unják már – teljes joggal, hiszen undorító eseménysor volt. Ami most jobban érdekel, az a Magyar (Csúcs-) Rádió szakmai állapota. Előre bocsátom: engem elsősorban a művészi műsorok (irodalom, zene) foglalkoztatnak, ugyanakkor egy pillanatig sem gondolom azt, hogy a rádiónak nincsen más, igen fontos funkciója is.

Pomogáts Béla: A nemzeti liberalizmus válsága


Molnár Gusztáv gondolatmozdító írást közölt: áttekintve az utóbbi hónapok politikai eseményeit, a liberális és a konzervatív politikai pártok koalícióját javasolja, szemben egy őszerinte a „levegőben lógó” liberális-baloldali összefogással. Jó alkalom ez arra, hogy számot vessünk az úgynevezett „nemzeti liberalizmus” mint eszmei áramlat és politikai csoportosulás helyzetével és esélyeivel.

Eörsi János: …az is beszéljen arabusul!


Ironizáltam, igaz, de nem Török Ferenc szakértelme fölött. Erre már csak azért sincs módom és jogom, mivel én nem vagyok szakértő. A szakértelem szerintem is szép és nélkülözhetetlen erény ezen a földön, ám vannak más nélkülözhetetlen erények is, például a laikusság. Mindkettő erény, bár nem versenyeznek egymással, nem ugyanazzal a ténykedéssel lehet érdemeket szerezni általuk.

Dr. Török Ferenc: Aki nem tud arabusul…


T. Beszélő Szerkesztősége!

Ha a múlt számban Eörsi János által írt cikk a Magyar Fórumban jelent volna meg, nem csodálkoznék. Ám arra, hogy a Beszélő újságírója támadjon ilyen hangnemben, és nyilatkozzon rólam anélkül, hogy vette volna a fáradságot, akár csak ötpercnyi beszélgetésre is, ezért feltétlenül kérem, és ragaszkodom ahhoz, hogy az írásom változtatás nélkül jelenjen meg a lapban, és kérem, hogy a Beszélő szerkesztősége a kérésemnek megfelelően határolja el magát a leírtaktól.


Endreffy Zoltán: Mese a destruktív szektákról és az Országgyűlésről


Valamikor régen, talán a reformkorban vagy még régebben, a magyar Országgyűlésen a tekintetes karok és rendek napirendre tűzték a destruktív szekták kérdését. Némelyek e szekták betiltását követelték, mások a vallási türelem mellett kardoskodtak. Ám megegyezésre jutni sehogyan sem tudtak.

Neményi László: Manit Moonnak?

Neményi László
Egyháztámogatás


Kőszeg Ferenc és Révész Sándor szerint a parlamenti többség „szóbeszédek, vélekedések alapján” fosztotta meg a négy felekezetet „az egyházaknak járó állami pénztől”. Elismerik ugyan, hogy e szóbeszédeknek némi alapja is lehet, de ezt olyan formában teszik („Alkalmasint talán e sorok íróit sem lehetetlen meggyőzni arról, hogy a kizárt egyházak egyikének-másikának tevékenységében vannak destruktív vonások.”), hogy az már szinte az ellenkezőjét jelenti.

Szentesi György: Válasz hamis tételekre


Nehéz dolog valódi tények helyett érzelmekkel, indulatokkal, értetlenséggel vitatkozni. Hogy mégis megteszem, annak egyetlen oka van: nem szeretném, ha egyetlen olvasó is elhinné, hogy a Honvédelmi Minisztériumot elmarasztaló cikkemmel szemben fogadatlan prókátorként fellépő heves főhadtudósnak van igaza.

Konzervatív gondolkodásmód

Szeretném tisztázni, miért tartom a jelenlegi katonai felsővezetést konzervatívnak. Hazánk és a környező országok helyzete az eltelt három év alatt gyökeresen megváltozott.




Pick Róbert: Nem elégtelen: elég!


Hosszabb ideje figyelem nevesebb tábornokológiai és államtitkárológiai szakértőink közírói tevékenységét. Állításaik rendre válasz nélkül maradnak. Ez így helyes is lenne, ha a közvélekedő a hadseregre vonatkozó kérdések megítélésében legalább olyan járatos lenne, mint egyéb más tudományokban.

Németh Géza: Európai önvédelem


A szektakérdésben, a Beszélőben megjelent írások sajnálatosan nélkülözik a téma tárgyalásához szükséges minimális szakértelmet és az újságírói tisztesség megkövetelte tárgyilagosságot.

1. A Segítő Barát munkaközösséggel kapcsolatban adott valamennyi interjú, tanulmány, nyilvánosság előtti megnyilatkozás hangsúlyozta, hogy nem a nagyegyházak részéről indított keresztes háborúról van szó, hanem a destruktív kultuszok tevékenysége révén kárt szenvedett családok ifjúság- és családvédelmi társadalmi szerveződéséről.


Szabó Zoltán: Döntés után


Tellér Gyula politikai vitairata, a „Döntés előtt” csaknem három hónapja jelent meg. A szerző az SZDSZ-ben szerinte kikristályosodott két markánsan eltérő koncepciót ismertette, elemezte, és foglalt állást félreérthetetlenül az egyik mellett. Ebben a koncepcióban nem volt nehéz felismerni az SZDSZ elnökválasztási kampánya során Tölgyessy Péter által hangoztatott programelemeket. A másik, elvetett koncepciót a szerző – megint csak az újraválasztásáért küzdő pártelnök kampányával összhangban – a Pető Ivánt támogató „köménymag” nyakába igyekezett varrni.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon