Kiss Ilona

Nyomtatóbarát változat

Az ön szakszervezetét az utóbbi időben az orosz sajtó egyszerűen csak „fasiszta szakszervezetként” emlegeti, gyárfoglalási akcióikat „fegyveres megszállásnak” nevezik. Legutóbbi nagy sztrájkjuk után, amikor a SZEVERSZTAL nevű nagy acélipari kombinátot állították le, az Izvesztyija egyenesen azt írta: A SZEVERSZTAL az orosz fasiszmus támaszpontja. Mit szólt ehhez?

Nézze, ezeknek az akcióknak a jó részét az orosz–amerikai szakszervezeti alap keni ránk, amelyiknek az az érdeke, hogy a hivataloson kívül ne létezzen más szakszervezet. Pedig valójában mi semmiféle gyárat nem szoktunk megszállni, senkit se szoktunk túszul ejteni. Sztrájkot is csak akkor indítunk, ha nem teljesítik a kollektív szerződést. A SZEVERSZTAL Rt.-nél – ez Európa legnagyobb acélkombinátja, amelyet most már valóban teljes egészében ellenőrzésünk alatt tartunk – az történt, hogy a dolgozók havi fizetésén az igazgatóság vaucsert vett, hogy ún. beruházási alapot hozzon létre. Tiltakoztunk. Amikor a tárgyalással nem mentünk semmire, valóban leállítottuk az üzemet: a néhány óra leállás kára valóban milliárdokban volt mérhető. Az Izvesztyija cikke után több ingadozó elment tőlünk. Akik viszont maradtak, igazán hisznek bennünk.

Van másik, magát szintén függetlennek nevező orosz szakszervezeti szövetség is. Miben különböznek tőle?

1990-ben alakultunk az akkori szovjet szakszervezet alternatívájaként. Az persze nem volt tényleges szakszervezet, tisztán elosztó, azaz állami funkciót gyakorolt. Mi kezdettől fogva szembeszálltunk ezzel. A többi, ekkortájt alakult „szabad” szakszervezet azonban lassan újra magába szívta ezeket a funkciókat, csak épp a kollektív szerződések betartásával nem törődnek. Függetlennek nevezik magukat, holott nem saját magukat tartják el, hanem külföldi adományokból, mindenekelőtt az említett orosz–amerikai szakszervezeti alapból kapjanak támogatást – ez persze csak azokat a szakszervezeteket érinti, amelyek nem kényelmetlenek a hatalom számára, s támogatják a liberalizációt. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy a liberalizmus és a szakszervezeti mozgalom egymással összeegyeztethetetlen. Nem tagadjuk a piacgazdaságot, de fontosabbnak tartjuk a szociális védelmet. Így aztán a mi konföderációnk egyedül maradt. Hogy még jobban megkülönböztessük magunkat a többiektől, a néhány nappal ezelőtt tartott V. rendkívüli kongresszusunkon nevet változtattunk: „szabad” helyett Orosz Nemzeti Szakszervezeti Egyesülésnek nevezzük magunkat.

Hány tagjuk van?

120 ezer körül, annak ellenére, hogy nagyon kemény a tagság feltétele: aki 3 hónapig nem fizet tagdíjat, kizárjuk. A tagdíj a havi bér egy százaléka. Az így befolyt összeg 70 százaléka a vállalatnál marad, a többi megy az ágazati vagy a moszkvai központba. A kemény szisztéma bevált: csak az igazán életképes szervezetek maradnak fenn, az alkalmatlanok maguktól feloszlanak, a formális tagokat kizárjuk. Mert az erőre, szervezettségre nagy szükség van. A mi szakszervezetünk az egyedüli, amelyik el tudja érni, hogy ne legyen késedelem a fizetések kiadásában, hogy vállalatainknál indexálják a béreket. Amint konfliktus robban ki valahol az általunk ellenőrzött területen, azonnal intézkedünk.

Akár az erőszakkal is?

Mi békés szervezet vagyunk. De kemény. Amióta leállítottuk az acélkohászati kombinátot, komolyan is vesznek bennünket. Mi határozottan lépünk fel a vállalati vezetőségekkel szemben: kényszerítjük őket, hogy tartsák be a kollektív szerződést. Azzal vádolnak bennünket, hogy fasiszta módszereket alkalmazunk, holott mi csak azt követeljük, ami elő van írva.

Milyen politikai program nevében?

A „nemzeti szakszervezet” nem politizál. Tavaly, az októberi események után viszont létrehoztunk egy párhuzamos politikai szervezetet, a Nemzeti Munkapártot. Erre azért volt szükség, mert a választásokon csak párt állíthat jelöltet, szakszervezet nem. E két szervezet révén két orientációt követhetünk: egyrészt szociális képviseletet látunk el, másrészt nemzeti érdekeket védünk. Ez különösen fontos most, amikor folyik az ország vagyonának kiárusítása, átjátszása a külföldi, nyugati tőkének.

Ön elnöke a szakszervezetnek is, a pártnak is. Azonosak a tagok is?

Nem. A szakszervezet tagsága körében nagyon nagy a szóródás: az Oroszország Választásából, tehát a Gajdar-pártból éppúgy jöttek hozzánk, mint a Zsirinovszkij-pártból. Az emberek párthovatartozása nem akadályozza meg őket abban, hogy a munkahelyi érdekeik védelmében egységfrontra lépjenek. Van egy harmadik szervezetünk is, a Szociális Munkásvédelmi Alap. Ez afféle társadalmi szervezet, ahová termelővállalatok, vállalkozók fizetnek be a hasznukból, amit aztán a területi és ágazati szakszervezeti központokba utalunk át, hogy függetlenített szakszervezeti aktivistákat alkalmazhassunk. A Szociális Munkásvédelmi Alaphoz mint korporatív elveken működő szervezethez csatlakoztak vállalkozók is: az alap megpróbálja közelíteni a munkavállalók és a vállalkozók érdekeit. A pártnak is vannak vállalkozó tagjai, de ez már tisztán politikai szervezet, amelyik azt tűzte ki célul, hogy egyfajta szindikalista-korporativista rendet hozzon létre, ahol a különféle társadalmi csoportok érdekei végső soron találkoznak az állam érdekeivel. Így függ össze a három szervezetünk, de mindegyik önálló életet is él.

Milyen kapcsolatban vannak a politikai jobboldal többi csoportjával?

A párt megalakulásakor elsősorban a nemzeti ellenzékre számítottunk, sajnos azonban ez olyannyira felaprózódott, hogy alig lehet kapcsolatot kiépíteni. Próbáltunk együttműködni a Barkasov-féle Orosz Nemzeti Egységgel, annak ellenére, hogy túlságosan szélsőjobboldalinak tartjuk, de a szervezet gyakorlatilag szétesett: Barkasov sok embere átjött hozzánk. Vannak közös rendezvényeink a monarchista patrióta tiszteket tömörítő, Sztyerligov tábornok vezette Orosz Nemzetgyűléssel, de időnként demokrata személyiségek vezette csoportok is elhívnak rendezvényeikre. Nem zárkózunk el semmiféle együttműködéstől, csak a kommunista és a liberális pártokkal nem vagyunk hajlandóak együtt dolgozni. Mert hiába mond Zsirinovszkij vagy Gajdar szögesen ellentétes dolgokat, elvi szempontból ugyanazt a rendszert képviselik. Zsirinovszkij is liberális gazdaságpolitikát, többpártrendszert hirdet, Gajdar is. Csak a személyes ambícióik különböznek. Nyugaton Zsirinovszkijt szélsőjobboldalinak tekintik. Szó sincs erről, ezt egyetlen orosz jobboldali sem ismeri el. Zsirinovszkij egy éve azért nyerhetett választást, mert a nemzeti ellenzék nem indulhatott, de az emberek nem személyesen rá szavaztak, hanem a hatalmon lévő kurzus ellen. Mi tehát sem a szociálkommunista, sem a liberális irányvonalat nem fogadjuk el. Egy harmadik utat képviselünk: a korporativista rendet.

Melyik ágazatban és milyen régiókban a legnépszerűbbek?

Két legerősebb ágazati szakszervezetünk a nagyipari és a katonai. A katonai központja Vologdában volt. Az utóbbi időben megtorló akciókat indítottak katona tagjaink ellen: az egyik alakulathoz, ahol szinte az egész tisztikar csatlakozott hozzánk, kiszállt a honvédelmi miniszterhelyettes, és kijelentette: ha nem lépnek ki tőlünk, elbocsátják őket. És hogy kifogják a szelet a vitorlánkból, azonnal létrehoztak egy katona-szakszervezetet a hivatalos szakszervezetben is. Így most féllegális módon működünk, holott hivatalosan be vagyunk jegyezve az igazságügy-minisztériumban, van működési engedélyünk. Katona tagjaink átmenetileg nem alkotnak külön ágazati csoportot, csak a területi központokban vannak képviseltetve. Nagyon sok deszantosunk van, vannak embereink a pszkovi és a híres tulai hadosztályban. Ez a szociális réteg nagyon fontos számunkra. Mi is fontosak vagyunk nekik. Tudják, hogy szociális érdekeiket senki sem védi meg: különösen a mostani költségvetés mellett kerültek nagyon rossz helyzetbe. Dühösek, elkeseredettek. Valóban ők a mi támaszaink. Ha bármi történik, biztos támaszunk van a hadseregben.

• Külföld