Skip to main content

Moszkva lángokban

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az orosz–szovjet vezéreknek nincs szerencséjük a Kuril-szigetekkel. 1991 tavaszán Gorbacsov akarta egyetlen tollvonással elintézni a Kuril-kérdést: e legfőbb politikai (és gazdasági) adujával akarta megerősíteni inogni látszó hatalmát. Ez volt egyúttal az új Gorbacsov-doktrínát elindító lépés is: a napvilágra került adatok szerint a szovjet elnök így akarta elszigetelni az egyre nagyobb tekintéllyel bíró orosz elnököt: így akarta stabilizálni a szovjet birodalmat az orosszal szemben (ld. Beszélő, 1991. április 20). És innen, a kurili kudarctól már csak egy lépés volt a puccs.

És most, egy év múltán, miközben Jelcin zajos sajtókonferencián azt fejtegeti, hogy márpedig második puccs nem lesz, ő is épp a Kuril-ügyön csúszik el: ellenfelei az utolsó pillanatban hiúsítják meg tervét. De kik ezek az ellenfelek, s nevezhető-e puccsnak a tokiói túra lefújása? Az orosz hatalmi szerkezet jelenlegi sajátosságaiból következően a Jelcin által ez év júliusában létrehozott Nemzetbiztonsági Tanács öt tagja az a Politbüro, amelyik a végső döntéseket hozza. Különösen nagy súllyal esett a latba a „második ember”, Jurij Szkokov szava, aki hadiipari komplexum „előretolt” embere. Erősíti ezt a feltételezést, hogy közvetlenül a halasztás másnapján Volszkij (a hadiipari lobby másik fő tekintélye) kiadja átfogó gazdasági lassító és recentralizáló programját. De szavuk lehetett a jobb-bal parlamenti ellenzéket tömörítő Orosz Nemzetgyűlés tagjainak is, akik viszont aug. 27-én adták ki nemzetbiztonsági programjukat, amelyben az egész távol-keleti határvidéken mint evidenciával számolnak az ősi orosz Kuril-szigetekkel.

A parlament egyes bizottságainak „keze” is mindenképpen benne lehetett a döntésben (ld. Oleg Rumjancev monológját), amire, ha másból nem, abból mindenképpen következtethetünk, hogy a halasztás másnapján Csebokszáriban Jelcin határozottan megfenyíti az orosz föderációhoz tartozó Legfelsőbb Tanácsok vezetőit: „Elég a politikai játékokból, együtt kell dolgozni.” Nyomatékul pedig – a rákövetkező napon, szeptember 12-én – bejelenti: az orosz kormány és elnöki hivatal kiveszi az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának irányítása alól a Központi Bankot, amivel gyakorlatilag önálló hatalmi szervként való működését teszi lehetetlenné.

A Kuril-kérdéssel tehát a legfelső orosz vezető elit harca újabb szakaszába érkezett: olyan patthelyzet alakult ki újra az elnök–kormány–parlament–köztársasági adminisztrációk között, amelyből sokak egybehangzó véleménye szerint kizárólag csak új parlamenti választások kiírásával lehetne kievickélni. Ennek esélyét azonban Jelcin már tavaly, közvetlenül a puccs után eljátszotta (kérdés persze, akarta-e egyáltalán). Akkor az 1990-ben tartott választások nagyrészt kommunista képviselői még örömest visszavonultak volna, a nagyobb megtorlásoktól félve, most azonban már ez nem menne ilyen könnyen.

„Jól emészthető ideológiára van szükség: szabadság, haza, orosz egység” – mondja Sahraj is, s e jelszavakat a főváros népe máris kipróbálhatja szeptember 5-én. E szombatot ugyanis a kormány Moszkva napjává nyilvánította, mit sem törődve azzal, hogy ez a nap már foglalt: eleddig ez az 1818-ban indult Vörös terror emléknapja volt.

„Ha a házkezelőség most is Oroszország feltámasztásával lesz elfoglalva, megint az egész telet víz és fűtés nélkül üljük végig…” – olvasom Preobrazsenszkij professzor szavait a Kutyaszívben, miközben maró füstszag jön be, az udvaron valami lángol. Társbérleti szomszédom ráérősen szedegeti tovább hajából a csáváról: ugyan, csak a szemetet gyújtották meg a konténerben. Egész Moszkva ezt csinálja: a házkezelőség nem viszi el a kukát – így hát ott helyben elégetnek mindent. Legalább a szúnyog is kevesebb.












Hivatkozott cikkek

Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon