Lukács János

Nyomtatóbarát változat

Kevesen vannak ma ebben az országban, akik számára kétséges lenne, hogy a gazdasági csőd felszámolásának a fő kérdése az állam gazdasági szerepének és a tulajdonviszonyoknak a gyökeres megváltoztatása, egy piaci gazdaság kiépítése. Az állami tulajdon a mai formájában és részarányában semmiképp sem tartható fenn: valódi tulajdonosokra van szükség. A magyar gazdaság jövőjének egyik kulcskérdése tehát az állami tulajdon lebontása, a privatizálás.

Ebben a folyamatban jelenleg csak korlátozott mértékben lehet a lakosság vásárlóerejére alapozni, mert a munkavállalók nagy tömegeinek egyszerűen nincs pénze részvények vagy tulajdonrészek vásárlására, s emiatt a jelenlegi privatizációs kedvezményeket (hitelt) kevesen vehetik igénybe. Ez lassítja is a széles körű privatizálást, a tőkeáramlás és az értékpapírpiac kiépülését.

E nehézségen nemigen segítenek a privatizációs hitelek, amelyek felvételével egy magas jövedelmű réteg úgy vásárolhat tulajdonrészt a korábbi állami vállalatokban, hogy a személyi jövedelemadó-kedvezmények keretében akár vissza is kaphatja az erre befektetett pénzét.

Tudjuk azt is, hogy a spontán privatizációban rejlő veszélyek – a titkos különalkuk, a vállalatvezetői hatalomátmentés, az állami vállalatok vagyonának alulértékelése stb. – csökkentésére törvényes biztosítékok születtek (pl. az átalakulási törvény) ugyan, és létrejött az Állami Vagyonügynökség, de ezek az új intézmények sem változtatnak azon az alaphelyzeten, hogy a jelenleg érvényes törvények és gyakorlat egy szűk gazdasági elit kialakulásának kedvez.

A társaságokká alakulás általában a munkavállalók feje fölött, s többnyire tudta és részvétele nélkül zajlik. Az emberek nem értik, hogy mi történik körülöttük, és gyanakvást, ellenségességet éreznek a változásokkal, így a tulajdonosváltással szemben is. Ez súlyos konfliktusok veszélyét rejti magában, mihelyt felismerik, hogy a „nagy nemzeti osztozkodásból” kimaradnak, de a gazdasági válság terheit cipelniük kell. Ezért különösen fontos az, hogy a gazdasági társaságokká átalakuló állami vállalatok részvényei a külföldieken és a vagyonos belföldi magánszemélyeken kívül a népesség egy szélesebb köre – elsősorban a munkavállalók – számára is megvehetővé váljanak.

Dolgozói részvények szerte a világban

Számos fejlett (USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztrália, Japán) és fejlődő (Egyiptom, Costa Rica, Argentína, Sri Lanka stb.) ország ilyen irányú tapasztalatai szerint a dolgozók részvénytulajdonossá válásának támogatásában az állam azért érdekelt, mert így kívánja elérni, hogy a tőke tulajdona és ezáltal a tőkejövedelem a lakosság széles körére terjedjen ki. A vállalatok többi tulajdonosa és vezetői számára pedig a munkavállalóknak a vállalkozás nyereségében és a vállalati vagyon növekedésében való érdekeltsége a fontos.

A munkavállaló-részvényes számára a vállalat nyereségességét a profitrészesedés, a részvények után kapott osztalék, a vállalkozás vagyonának a gyarapodását pedig a részvényárfolyam jelzi. A részvénytulajdonos munkavállaló így mind a profitnak, mind a vagyonnak a növekedésében érdekeltté válik, és nem csupán a bére emelésében. A szélsőséges jövedelemeloszlást megakadályozni kívánó politikai szándékok mellett tehát alapvető szervezeti érdekek is szólnak amellett, hogy a munkavállalók részvényesek legyenek az őket foglalkoztató vállalatokban.

A piacgazdaságokban a vállalatok belső felépítésében és működési mechanizmusaiban számos lényeges változás zajlott le ebben az évszázadban. A század első felében elterjedt a tömegtermelési (taylori, fordi stb.) rendszerek sikerét egyre inkább megkérdőjelezik, az átfogóvá váló világpiac, az éleződő verseny, a fokozódó minőségi követelmények és az is, hogy a jóléti társadalmakban megváltoztak a munkások elvárásai munkájukkal szemben.

A korábban uralkodó termelési rendszerek elsősorban Japánban és Nyugat-Európában kezdtek megváltozni, autonóm munkacsoportok, teamek, minőségi körök alakjában, és ezek mára átfogó, új termelésirendszer-koncepciókká formálódtak. Ezeknek számos olyan összetevője, intézménye alakult ki, amelyek egymáshoz szorosan kapcsolódnak, és együtt teszik lehetővé a minőség lehető legmagasabb szinten tartását, a gyártás és a szállítás megfelelő időzítését, az alkalmazottak tudásának, képességeinek, innovatív meglátásainak legjobb felhasználását, egyszóval a versenyképességet, és emellett az alkalmazottak nagyfokú érdekeltségét a vállalat piaci sikerében. Hosszú lenne felsorolni ezeket az intézményeket és számos változatukat, de ha ezeket a sikeres termelésirendszer-modelleket két szóval kellene jellemezni, akkor a két szó profitérdekeltség és részvétel lenne.

ESOP: kettős cél

Az Egyesül Államok vállalatai megkésve reagáltak, de a 70-es évek közepe óta számos változás zajlott le náluk is. Ezek egyike a Kongresszus által a 70-es évek közepén elfogadott ESOP-[Employee Stock Ownership Plan – magyarul: munkavállalói részvénytulajdonlási program] törvények voltak. E kezdeményezés hátterében kettős cél állt: mérsékelni akarták a tőketulajdon elosztásának szélsőséges egyenlőtlenségét, továbbá fokozni a versenyképességet az alkalmazottak érdekeltségének és részvételének a növelésével.

A legalább részben az alkalmazottak tulajdonában lévő vállalatok az első ESOP-törvények elfogadása óta egyre gyorsabban terjednek, s számuk ma már a tízezret is eléri. Ezekben összesen mintegy 9 millióan dolgoznak, s ez az ország munkaerő-állományának kb. 8 százalékát teszi ki. Ezek közül kb. 1500-ban van a részvények többsége vagy egésze az alkalmazottak tulajdonában. Az utóbbiak száma megközelíti a 200-at, és közöttük számos ipari és szolgáltató nagyvállalat is van (Weirton Steel Co. 8500 alkalmazottal; az AVIS autókölcsönző vállalat 750 millió $-os vagyonnal és 12 ezer dolgozóval; a 104 kórházat működtető Hospital Corporation of America, 2,1 milliárdos vagyonnal és majd 20 ezer alkalmazottal). Az ESOP-vállalatok létrehozásáról és működéséről számos jogi, közgazdasági és szociológiai elemzés született, melyek legfontosabb és egybehangzó következtetése: ezek a vállalatok nem kevésbé termelékenyek, nyereségesek vagy versenyképesek, mint a többi vállalat. Sőt! Általában jobb eredményeket mutattak fel, mint a hasonló, nem alkalmazotti tulajdonú társvállalatok vagy mint korábbi (ESOP előtti) önmaguk.

A széles körű alkalmazotti tulajdonlással összekapcsolódó piaci gazdaság működőképességében a hazai közgazdászok és a közvélemény egy része valószínűleg erősen kételkedik, hiszen mindenkinek azonnal a félresikerült magyar vállalati tanácsok és a nem piaci önigazgatásával kudarcot vallott Jugoszlávia jut az eszébe. Az USA és más országok ilyen típusú vállalatainak életképessége és gazdasági sikere azonban arra mutat, hogy nem lenne hiábavaló alaposan elgondolkodnunk ezen a lehetőségen az állami tulajdonú vállalatok privatizálása során.

Hogyan és miből is jöttek létre ezek a vállalatok az USA-ban? Vannak közöttük kisvállalatok, melyeknek tulajdonosa visszavonult, és így akarta megakadályozni a cég önállóságának a megszűnését, de vannak sikeres vagy tönkremenőfélben lévő nagyvállalatok is, melyeket üzletemberek egy kis csoportja feldarabolás céljából kívánt megvásárolni, de inkább maguk az alkalmazottak tették ezt meg, államilag is támogatott bankkölcsönök segítségével. Az eljárás röviden a következő: a volt tulajdonos közreműködésével és többnyire aktív támogatásával elhatározás születik arról, hogy az alkalmazottak átveszik a vállalat részvényeinek egy részét vagy egészét. Megbízásukból egy ún. ESOP-trust alakul, amely kölcsönöket vesz fel a részvények megvásárlására. A hitelek és kamataik törlesztésének az alapja elsősorban a részvények után kapott osztalék, amelyre az állam adókedvezményeket ad. A munkavállalók a törlesztés ütemében válnak egyénileg is a részvények tulajdonosaivá, s annak befejezése után megkapják az osztalékhoz való jogot is. A szavazati jogokat viszont már a vásárlás pillanatától kezdve gyakorolhatják.

• gazdaság