–rc– [Langmár Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

Ellentmondó miniszterek

Két hete megalakult a magyar tőzsde, s rögvest igen ideges lett. Matolcsy György államtitkár a költségvetési bizottság ülésén botrányosnak minősítette az IBUSZ privatizációját, s Bethlen gróffal vállvetve kezdeményezte, hogy a bizottság vizsgálja meg az ügyet.

A vihart közösen kavarta egy vezető kormányzati tisztviselő és a legnagyobb kormánypárt parlamenti képviselője. De a kormány álláspontja ebben a kérdésben nem világos. Kádár Béla miniszter elismerően nyilatkozott az IBUSZ privatizációjáról. Minisztertársa, Bod Péter Ákos egy levélben a szociális piacgazdaság megteremtése szempontjából modellértékűnek nevezte az IBUSZ privatizációs eljárását.

Matolcsy államtitkár a már idézett bizottsági ülésen nem részletezte érveit, csupán a következő alkalommal – küldötte révén. Eszerint nem is azt mondta, amit, tehát nem az IBUSZ ügyet minősítette botrányosnak, hanem azt, hogy a Vagyonügynökség, mely a kormány egyik legfőbb privatizációs eszköze lehetne, még mindig a parlament ellenőrzése alatt áll. Így ma a kormány nem tudja érvényesíteni akaratát – érvelt a küldött.

Bűnbak a Vagyonügynökség

Az IBUSZ-vita tehát részben a Vagyonügynökségről szól. A kormány tekinti a Vagyonügynökség státusának megváltoztatását egyik legfontosabb feladatának. Korábban azért volt szükség az erős parlamenti kontrollra, hogy az állampárt mozgásterét korlátozzák. Azt kevesen vitatják, hogy a Vagyonügynökség fölött a mainál nagyobb befolyást kell gyakorolnia a kormánynak, de többen – a stabilitás miatt – fontosnak tartják, hogy az ügynökség igazgatótanácsának megválasztásába a parlament és/vagy a köztársasági elnök beleszólhasson. Talán javaslatuk megtorpedózása indította az MDF képviselőit arra, hogy a Vagyonügynökség választott vezetőjét váratlanul személyében megtámadják. Korábban sem volt titok, hogy „az MDF” nem kedveli Tömpét. A kormány már ki is szemelte az ügynökség leendő vezetőit. Az igazgatótanács élére Mádl Ferenc tárca nélküli minisztert szánják, Tömpe helyére pedig az egykori Árhivatal elnökhelyettesét, Csepi Lajost. Érthetetlen azonban, hogy miután a kormány elhárította Tömpe István közeledését – aki deklarálta, hogy helyesnek tartja, ha a kormány felügyeli a Vagyonügynökséget –, miért nem fogadta el Tömpe távozási ajánlatát. E nyilvánosság előtt is közzé tett készség után sem kerítettek sort az ügyvezető igazgatóval való tárgyszerű konzultációra. Így pedig aligha kerülhető meg az a feltételezés, hogy valami céljuk volt Tömpe Istvánnal a Vagyonügynökség körüli vitában…

Vita az árfolyam körül


Az IBUSZ körüli vita két kulcskérdés körül forgott. Az egyik a részvények árfolyamának a változása, a másik a bécsi tőzsdén való megjelenés. A kibocsátás után az árfolyam gyorsan emelkedett, Budapesten mintegy kétszeresére, Bécsben háromszorosára. Az MDF – főként Bethlen gróf érvelésében – ebben megbocsáthatatlan dilettantizmust lát, amely a nemzeti vagyon elkótyavetyélésével ér föl. Mivel alacsonyan szabták meg a kibocsátási árat, a szokatlanul magas árfolyam-emelkedés a nyugati bankok és a spekulánsok hasznát gyarapította – szól az érvelés. Bethlen István szerint a kizárólagos külföldi forgalmazó, a Girozentrale, amely egy tizedrangú bank, a bécsi kibocsátáson 50-100 millió schillinget keresett, többet, mint maga az IBUSZ.

A Girozentrale haszna egyrészt a 2,8 százalékos jutalékból származik, valamint annak a részvénymennyiségnek az eladásából, amelyet a tőzsdén – brókerként – forgalmazhat. Ugyanakkor a Girozentrale – nem Bethlen István adatai szerint – Ausztria második legnagyobb bankja – a Creditanstalt (CA) után –, de a legfőbb szervezője részvénytársaságok tőzsdei megjelenésének, s igen jelentős forgalmazója a részvényeknek. Így az IBUSZ osztrák részvényeinek is, s az ezzel járó jutalék szintén a Girozentrale hasznát növeli.

A kritikusok szerint az alacsony ár megállapítása a Girozentrale érdeke volt, s miután a nagy áremelkedést előre lehetett látni, a kezében lévő részvényekkel biztosan nagy haszonra spekulálhatott.

A Vagyonügynökség vezetőinek és az általuk felkért szakértőknek nem ez a véleménye. Hasonló árfolyam-emelkedésekre számos példa volt a világon, de az árfolyammozgás különösen nehezen látható előre egy kialakulatlan piacon. Akkor, amikor ráadásul az első kelet-európai részvénykibocsátásról volt szó, ami ritkaságértéke miatt rövid távon megemelte a részvények árfolyamát. A pillanatnyi nagyobb devizabevétel – tehát a nagyobb kibocsátási árfolyam révén – azonban kockázatot rejt magában. Erre Matolcsy György küldötte is felhívta a figyelmet, de ellentmondásos módon azt is hangsúlyozva, hogy a kibocsátási árfolyam alacsony volt.

A bankok megjelenése a tőzsdén nemcsak anyagi, hanem presztízskérdés is. Éppen ezért folyt éles harc a két legnagyobb osztrák bank között, hogy melyik szervezheti meg a kibocsátást.

Bethlen István szerint a külföldi kibocsátást egy jelentősebb banknak kellett volna szervezni, például a CA-nak vagy másnak. Ugyanakkor az ilyen kibocsátásszervezést általában nem egy bank szervezi, hanem egy bankkonzorcium. A bankkonzorcium tagjai egymással is rivalizálnak, s egymást tartják kordában – állítja. Ez azonban nem ad kellő magyarázatot arra, hogy mi lehetne annak korlátja, hogy a konzorcium együttesen maximalizálja a hasznát – mondjuk az IBUSZ-szal szemben. A bécsi kibocsátást érő támadások ellentmondásosak. Bethlen István többször hangsúlyozta, hogy nem egy olyan kicsi nyugati tőzsdére kellett volna vinni, mint a bécsi, hanem egy nagyobbra, mint például az amszterdami. Ezzel szemben jogos ellenvetés, hogy kétséges, nagyobb tőzsdék fogadták volna-e az IBUSZ-részvényeket. Egy sikeres kibocsátáshoz szükséges az is, hogy az adott céget valamelyest ismerjék. Ez pedig Nyugat-Európában egyedül Bécsben érvényes.

A bécsi tőzsdén való megjelenés ellen a másik érv, hogy az összes részvényt Budapesten kellett volna kibocsátani – a kormány tervei szerint a jövőben ez lesz a gyakorlat –, ezzel is erősítve a szerveződő tőzsdét. A másik álláspont szerint a bécsi kibocsátás új befektetői kör megmozgatásával éppenhogy árnövelő hatású volt, és fontos privatizációs üzenet volt külföldre. Az ismeretlen budapesti tőzsdére nem jöttek volna el sokan, s a tapasztalatlan magyar bankok kevésbé tudták volna megszervezni a kibocsátást.

A magányos kormány

A kormány tehát jószerivel e kérdésben mindenkivel szemben áll. Az IBUSZ-szal, amelyik úgy véli, hogy mindent korrektül szerveztek meg, és kitart amellett, hogy helyes döntés volt a Girozentrale-val együttműködni.

Tömpe István személyes megtámadása szembeállította a kormányt a kialakuló Vagyonügynökség munkatársaival. Kérdés persze, nem áll-e szándékukban a Vagyonügynökség állományának megújítása.

Érthető a tőzsde elégedetlensége is, hiszen ez a vita súlyos anyagi következményekkel, s a részvénypiac bizonytalanságával járhat.

A kormány az ellenzéki pártokkal is vitába keveredett, s a vita tétje nagy, nevezetesen, hogy meg tud-e őrizni a parlament s ezzel az összes párt valamiféle befolyást a privatizációs politikára.

• gazdaság