Skip to main content

Elnökválasztás Szlovéniában

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az április 22-én tartandó második fordulóban a köztársasági elnöki tisztért Joze Pucnik, az egyesült ellenzék elnökjelöltje, és Milan Kucan, az újjáalakult Szlovén Kommunista Szövetség jelöltje indul versenybe a választók szavazatáért.

A Milan Kucant bemutató újságok (pl. a Mladiná) címlapján és fényképes illusztrációin kellemes megjelenésű, őszes úr mosolyog az olvasóra. Az előnyösen fényképezett Kucan 1941-ben született. 1959 és 1963 között Ljubljanában a jogi egyetem hallgatója volt. Életútja ezután a klasszikus pártkarriernek megfelelően alakult. A Szocialista Ifjúsági Szövetségben betöltött funkcióból az évek során betöltött párttisztségeken keresztül a Szlovén Kommunista Szövetség Elnökségének elnöki székébe került. Bár első számú motorja volt a Szlovén Kommunista Szövetség modernizálásának, sokak szemében mégis – nem minden ok nélkül – a régi rend reprezentánsa maradt. Kétségtelen, hogy a pártot modern szocialista párttá igyekezett átalakítani, de magát mindeközben kommunistának vallotta, s mind a mai napig annak vallja. Érvelésében hangsúlyozza a párton belüli máskéntgondolkodók szerepét, azt, hogy az ötvenes évek törvénytelenségeinek leginkább a kommunisták estek áldozatul, s hogy kommunisták voltak azok is, akik kimondták, hogy a fennálló rendszer nem szocializmus. Ugyancsak a párttagoknak tulajdonítja, hogy a reformok előtt fájdalom nélkül megnyílt az út. Úgy véli, hogy a pártok programjai között valójában igen kicsiny a különbség, s hogy csak a választások után fog majd igazából eldőlni, hogy melyik párt mennyire bal-, illetőleg jobboldali. A magát kommunistának tartó Kucan kiemeli, hogy minden párt, beleértve a Kommunisták Szövetségét is, szembefordult a bolsevizmussal, s célul tűzte ki a többpártrendszerű demokráciát. Elismeri, hogy a demokratikus folyamatban fontos szerepük volt és van az ellenzéki pártoknak, de úgy véli, hogy a folyamat elindítója a Kommunisták Szövetsége volt. Személyes tisztességében kritikusai sem kételkednek, s dicsérik politikai éleslátását, hogy elébe ment a szükséges változásoknak. Belgráddal szembeni bátor fellépésével a szlovén önállósulási törekvések szimbólumává vált, s így nagy a valószínűsége, hogy igaza lesz annak a cikkírónak, aki április 6-án azt jósolta, hogy a választásokat a Kommunisták Szövetsége elveszti ugyan, de a köztársaság elnöke Kucan lesz.

Az ellenzék jelöltje Joze Pucnik, az újjáalakult Szlovén Szociáldemokrata Párt és az Egyesült Ellenzék (DEMOS) elnöke 1932-ben született. Megjelenése nem oly kellemes, mint Kucané, de életútját ismerve nem csodálkozhatunk azon, hogy arca megviselt. Filozófiából és összehasonlító irodalomtudományból szerzett diplomát az egyetemen, de 1958-ban egy folyóiratban megjelent elméleti cikkéért hosszú börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban feltételesen szabadlábra helyezték, de már a következő évben visszavitték a börtönbe a szlovén agrárpolitikáról írott elemzése miatt. Az ügy folyamán valamikor „elveszett” a diplomája, így a börtönből szabadulván nem jutott álláshoz. Ezért Nyugat-Németországba ment, ahol egy ideig fizikai munkából élt, majd beiratkozott a hamburgi egyetemre, szociológiát, pedagógiát és filozófiát tanult. 1971-ben doktorált, majd Lüneburgban egy főiskolán szociológiát és tudományelméletet tanított. Tavaly tért vissza Szlovéniába. Bár ellenfelei „revansizmussal” vádolják (amin a politikai ellenfelekkel való leszámolást értik), világosan és egyértelműen fejti ki álláspontját, hogy a leszámolást morális és politikai okokból elutasítja. Úgy véli, hogy a rendszertől nemcsak azok szenvedtek, akiket megöltek vagy börtönbe zártak, hanem szinte az egész nép, s mindezt viszontelszámolással nem lehet elrendezni. A Telex című szlovén folyóiratnak adott interjúban kifejti, hogy bár rendkívül fontos volt az, amit a reformkommunisták cselekedtek, de a folyamatot nem képesek elég gyorsan és hatékonyan irányítani, ezért azt az ellenzéknek kell a továbbiakban a kezébe venni. Igen árnyaltan fogalmaz a Jugoszláviához fűződő viszonyról. Szerinte minden népnek magának kell megtalálni a boldogulásához vezető utat, s ez a fennálló kulturális és gazdasági különbségek miatt minden nép számára más és más. Jugoszlávia népei számára azonban, legalábbis középtávon, lehetséges az együttműködés egy konföderációban. Elképzelése szerint a választások után az államnak a lehetőség szerint vissza kell vonulnia, s csak a szükséges mértékben szabad beavatkoznia a gazdaság és a társadalom életébe. Lehetővé kell tenni, hogy a társadalmi kezdeményezések feléledjenek, s csak amikor már jól láthatók az elfogadható és az elfogadhatatlan törekvések, akkor kell az utóbbiakat törvénnyel korlátozni. Elítéli a magukat szocialista politikusoknak vallók azon megoldását, hogy szabaddá tették az utat a menedzserek előtt, támogatták, sőt kezdeményezték ezt a fajta átalakulást, s ugyanakkor nem tették lehetővé, hogy az alkalmazottak független szakszervezetekkel védjék meg érdekeiket. Támogatja a Liberális Párt kezdeményezését, hogy az állami tulajdon széthordását törvénnyel meg kell akadályozni, s ez az ellenőrzés azonban nem jelenthet gazdasági folyamatokba való beleszólást a szó hagyományos értelmében. A vagyont el lehet és el kell adni annak, aki megfizeti. Joze Pucnik a nyugat-európai liberális és szociáldemokrata értékeket körültekintően, árnyaltan és megfontoltan képviseli.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon