Krasztev Péter

Nyomtatóbarát változat

Március elsején a többi balti államhoz hasonlóan Lettországban is népszavazáshoz hasonló, úgynevezett megkérdezést tartottak az ország függetlenségének kérdéseben. Erről és a várható fejleményekről kérdeztük meg Knut Skujeniekst.

Beszélő: Milyen a hangulat Rigában az eredmények közzététele után?

Knut Skujenieks: Az eredmény a legoptimistább becsléseket is túlszárnyalja: a lakosságnak több mint nyolcvan százaléka ment el szavazni, s hetvennégy százalék adta le a voksát a független lett államra. A legmeglepőbb az, hogy még az orosz többségű vidékeken is pozitív a mérleg. Ez rendkívül erős adu lesz a kezünkben Moszkva ellen, mert végre kénytelenek lesznek felhagyni azzal a demagógiával, amit Gorbacsov a párizsi találkozón is hajtogatott, hogy a lett nép többsége kiáll az egységes Szovjetunió mellett. A mostani eredményeket már nem lehet a szőnyeg alá seperni, más kérdés persze, hogy jogilag nem érvényesíthetjük győzelmünket. Arról viszont pontos képet kaphattunk, hány barátunk és hány ellenségünk van.

Beszélő: Lesznek, akik elmennek a tizenhetedikei össz-szovjet népszavazásra is?

K. S.: Ebből a referendumból a Baltikum alighanem teljes egészében kimarad. Talán csak azok mennek el, akik nem rendelkeznek Lettország területére érvényes bejelentővel, főleg az úgynevezett zárt katonai települések lakói, mert ezeket mi Lettország területén kívülinek tekintjük. Ez volt az oka annak, hogy a mi szavazásunkon nem vehettek részt.

Beszélő: Milyen további állomásai lehetnek a közeljövőben a függetlenedési folyamatnak?

K. S.: Ezek után az lenne a logikus, hogy megélénküljön a Riga és Moszkva közötti diplomáciai élet, Moszkva azonban erre egyelőre nem mutat különösebb hajlandóságot.

Beszélő: És a KGB hogyan reagált?

K. S.: A KGB egyelőre csendben lapul, az igazi ellenségnek a Lett Kommunista Párt bizonyult, mely a választások után elveszítette minden hatalmát. A parlamentben ellenzékbe szorultak, és koalícióra léptek az Interfronttal, az itt élő orosz nemzetiségűek erős KGB-befolyás alatt álló szervezetével, valamint az úgynevezett Munkáskollektívák Szövetségével. A három „birodalmi” szervezetnek összesen nincs több, mint harminc képviselője. Köztük néhány ismert kollaboránst kivéve gyakorlatilag egy lett sincs, mert az egykori lett kommunisták szinte kivétel nélkül átléptek egy szociáldemokrata jellegű pártba, és végleg lemondtak a szocializmusról.

Beszélő: Hogyan tudják érvényesíteni a fokozatos elszakadás taktikáját a fegyveres testületek és a tömegtájékoztatási eszközök terén?

K. S.: A rendőrség kérdése a legkevésbé megoldott, mert a belügyminisztérium gyakorlatilag két részre szakadt. Az ott dolgozók vonakodnak engedelmeskedni a mi miniszterünknek, mert egyfelől a rendőrség állományának túlnyomó többsége nem lett nemzetiségű, másfelől pedig a minisztérium épületében még mindig ott táboroznak a „feketesapkások”, vagyis azok a rohamosztagosok, akik a tűzharc után jutottak be. Az a legszörnyűbb az egészben, hogy nemrég bejelentették, hogy még Moszkva parancsára sem vonulnának ki.

Beszélő: Egyelőre, gondolom, nem is áll fenn az a veszély, hogy Moszkva visszahívná őket…

K. S.: Ha önkényeskedéseik folytatódnak, a későbbiekben valóban nem látok más kiutat, mint letartóztatni őket, vagy végső esetben szembeszállni velük. Csak hát ez a száz állig felfegyverzett ember a szovjet hadsereg legjobban kiképzett elit gárdájának tagja. Most hirtelen szorult helyzetbe kerültek, mert Moszkvában kijelentették, hogy nem vállalják értük a felelősséget, s ezért bármikor rászánhatják magukat egy végzetes, elkeseredett lépésre.

A helyzet súlyosságát fokozza a minisztériumban fennálló kettős hatalom. A demokratikusan megválasztott parlament kinevezte az új belügyminisztert, csakhogy a régi ezt nem vette tudomásul, és azóta sem hajlandó elhagyni a posztját. A belügyi állomány java része – már említett okoknál fogva – szintén a legitim belügyminiszter távozását követeli.

Beszélő: Ezzel az állománnyal semmit sem lehet csinálni?

K. S.: Ötletek azért akadnak erre is. A katonai szolgálatot megtagadók például most alternatív szolgálatként választhatják azt, hogy belépnek a lett rendőrség kötelékébe. Azután ott vannak azok a nemzetőrök, akik a támadás ideje alatt a parlamentet és a többi középületet védték – épp most hétfőn jelentettek.be, hogy ezeket az alakulatokat feloszlatják, de aki közülük tovább szeretne szolgálni, az átléphet az új „társadalomvédelmi ügyosztályba”. Ezek az emberek, azt hiszem, képezhetik egy új, megbízható állomány magvát.

Beszélő: A katonaságon belül is ennyire feszült a helyzet?

K. S.: A hadsereggel folytatott hosszas tárgyalásokon szeretnénk elérni, hogy legalább ők ne veszélyeztessék közvetlenül a függetlenségünket. Rettegünk a gondolattól, hogy a Csehszlovákiából, Németországból és Magyaroszágról kivonuló többi csapatot is nálunk próbálják meg elhelyezni. Mindezen felül követelik tőlünk, hogy az ő ellátásukat a saját költségvetésünkből biztosítsuk nekik. Ez végtelenül cinikusan hangzik, de mi a békesség kedvéért végső esetben hajlandók lennénk állni a költségek felét. A természeti károkról, amiket ez a hadsereg maga után hagy, azt hiszem, a magyar olvasóknak kevés újdonságot tudnék mondani. Egyszóval a lakosság és a katonaság között nem dúl életre-halálra szóló nagy szerelem.

Beszélő: A tömegtájékoztatásban mennyire érezhető Moszkva centralizációs szándéka?

K. S.: A tévé tervezett lerohanása elmaradt, s ebben éppen a már említett nemzetőrök emelte barikádoknak volt meghatározó szerepe. A sajtóval megint másként áll a helyzet. Egy héttel a véres események előtt a kommunista párt egységei elfoglalták a sajtó házát, melyben a jelentősebb lapok szerkesztősége található. Tiltakozásul mindenki elhagyta az épületet, egyetlenegy sztrájktörő nem akadt az újságírók között. A sajtó most kezd csak magához térni, annak ellenére, hogy a helységek továbbra is a kommunisták kezén vannak, s Moszkvából továbbra sem szállítanak papírt. A mi papírunk pedig sárga is, vastag is, az újságaink csöppnyire zsugorodtak, és hol megjelennek, hol nem. A kormány most vásárolt egy komplett nyomdát, melyet várhatóan a jövő hét folyamán már üzembe is helyeznek.

Az megint más kérdés, hogyan vetemedhet egy parlamenti kisebbségben lévő párt ilyen banditizmusra. Azt, hogy évtizedeken át hazudoztak, azt még megértem, de az, hogy most még egy magyarázó mondatot sem fűztek az épületfoglaláshoz, az teljesen képtelenség.

Beszélő: Mennyire lehetünk optimisták Lettország, és egyáltalán a balti államok sorsát illetően?

K. S.: Az eufória pillanatnyilag határtalan, de az emberekben érezhetően ott lappang a kérdés, vajon nem követi-e igazunknak ezt a látványos diadalát egy újabb megtorlás. Nem félelemről beszélek: minket már aligha lehet megijeszteni, mert ha az embert egyszer már megcsapta a puskapor és a vér szaga, akkor elfelejti, mi a félelem. A barikádokon megtanultak puszta kézzel harcolni, önmagukat vetették a tankok elé. A vérengzés óta ez a nép teljesen megváltozott.

• Külföld