révész

Nyomtatóbarát változat

A tizenegy országos kisebbségi önkormányzatból tíz különösebb problémák nélkül megalakult. A Fővárosi Önkormányzat üléstermében alakultak meg. A legkisebbeket 14-20 elektor választotta meg, a legnagyobbat, a németet kb. 700. Minél kisebb a kisebbség, annál kisebbek a gondok. Annál könnyebben jönnek össze az elektorok, annál kevesebb a jelölő szervezet, a jelölt, a hozzászólás.

Azt a választást viszont, amelyre a legnehezebb összegyűjteni az elektorokat, amely a legtöbb időt igényli, amelyen a jelölő szervezetek között a legélesebb harcokra lehetett számítani, amelyen döntő jelentősége lehetett annak, hogy az ország mely részéből, milyen arányban és mikor érkeznek meg az elektorok, elvitték a legjobban megközelíthető, a legtöbb nagy befogadóképességű teremmel és legtöbb szálláslehetőséggel rendelkező fővárosból az egyetlen vidékről irányított nagy roma szervezet, a Lungo Drom (a Hosszú út) központjába, Szolnokra.

Az Országos Választási Iroda azzal a komikus indoklással, hogy a fővárosban egyetlen alkalmas helyszínt sem találtak, magáévá tette a Lungo Drom javaslatát, hogy rendezzék náluk a választásokat, a városi Sportcsarnokban.

A szabálysértés mint létfeltétel

Az országos önkormányzatot megválasztó elektorok gyűlése akkor határozatképes, ha azon részt vesz az elektorok háromnegyed része. Ha nem vesz részt, akkor négy év múlva lehet próbálkozni újra. A 75%-os részvétel kemény és céltalan követelmény. Esélyt ad arra, hogy a legnagyobb magyarországi kisebbségnek négy évig ne legyen legitim képviselete, viszont nem biztosítja azt, hogy az önkormányzatot az elektorok nagy többsége válassza meg, mert csak a részvétel a fontos. Aki regisztráltatja magát, az résztvevő, akár szavaz, akár nem.

Április 10-én Szolnokon hiába jött össze nagy nehezen az elektorok 79%-a, a választásra jogosultak mindössze 62%-ának szavazatával választották meg a roma önkormányzatot.

Az elektori gyűlést tizenegy órára hirdették meg. Fél tizenkettőkor még mindössze 1080 elektort regisztráltak, a határozatképességhez pedig 1615 kellett. Dr. Tóth Zoltán, az Országos Választási Munkabizottság vezetője bejelentette, hogy délután egyig várjuk az elektorokat. Nagyjából ez lehetett a legkésőbbi időpont, amikor még el lehetett kezdeni a hosszadalmas választási procedúrát. Tizenhárom órára az ország távolabbi pontjairól is befutottak a buszok, és az elektorok létszáma ekkor éppen hárommal meghaladta a határozatképesség határát. Ha nincsenek különbuszok, nincsenek választások, mert akkor a távolabb lakó autótlanok számára egyszerűen lehetetlen lett volna elérni és elhagyni a Lungo Drom fővárosát úgy, hogy a két időpont között a hosszú választási processzust le lehessen bonyolítani. (Vonaton alig kétszázan érkeztek.) Szálláslehetőséget (pláne szállásköltséget) pedig nem tudtak biztosítani több száz elektornak, akiknek másnap reggel amúgy is munkába kellett állniuk.

A Phralipe vezetői kezdeményezték és harcolták ki azt, hogy legyenek különbuszok. Ha csak az Országos Választási Munkabizottságon múlik, akkor nincs Országos Roma Önkormányzat.

A szolnoki sportcsarnokban telt ház volt. Ha az elektorok 90–95% a eljön, be sem férnek a csarnokba.

Több mint háromszáz elektort kívántak jelölni az önkormányzatba. A jelöltállítás negyed hétig tartott, a szavazólapok nyolc órára készültek el, a szavazás kilencig lebonyolódott, a buszok az elektorok túlnyomó többségével kilenc és tíz óra között elmentek, éjszaka két óra után hirdettek eredményt. A távolabb lakó küldöttek ekkortájt értek haza, és másnap reggel a rádióból értesülhettek az eredményről.

A levezető elnök, Lakatos Menyhért erélye és tekintélye nélkül s a procedurális szabályok áthágása nélkül megintcsak nem lettek volna választások. Hiába tolongtak a szólni vágyók a mikrofon körül, a levezető elnök a választási szabályzat vitáját lezárta az első hozzászólás után, amikor úgy gondolta, hogy elég jelölt van már a szavazatszámláló bizottság megválasztásához, akkor több jelölést nem engedélyezett, az ügyrendi hozzászólókat rendszeresen elparancsolta a mikrofontól. A jelöltállításnál az első néhány jelölt után már csak ránézéssel – mégpedig nagyvonalú ránézéssel – állapították meg, hogy megvan-e a listára kerüléshez szükséges tízszázaléknyi szavazat. Pont az MCDSZ botrányszervező hajlamáról ismert vezetőjénél, Náday Gyulánál nem volt meg a tíz százalék a legnagyvonalúbb ránézésre sem, mert a Lungo Drom hívei – saját jelöltjeikkel végezvén – éppen az ő jelölésénél áramlottak ki a teremből. Ki is tört a botrány, de azután el is csendesedett, mert sikerült elegendő számú elektort visszaterelni a csarnokba, és jó szívvel fölszavazták az amúgy teljesen esélytelen Nádayt és csapatát is a listára.

A kétszázhatvan nevet tartalmazó szavazólepedő kitöltéséhez legalább tíz perc kellett. A sportcsarnokban tizenhárom szavazófülkét állítottak fel. Miután számos elektor szavazás nélkül hazament, alig több mint száz választásra jogosult jutott egy fülkére. Ebből kiszámíthatja az olvasó, hogy ha a szavazófülkékben történt volna a választás, akkor az este nyolctól másnap délig tartott volna. A szavazófülke igénybevétele természetesen nem kötelező, ha a szavazás titkossága egyébként biztosítható. Erről azonban itt szó sem volt. A zsúfolt teremben, egymás hegyén-hátán szavaztak az emberek, mindenki belelátott mindenki lepedőjébe. A szavazás, hellyel-közzel közösségi aktussá vált, és nehezen tagadható, hogy ez mindenképpen megerősítette a blokkokban való szavazást. A szomszédok szeme előtt nyilván nehezebb a saját szervezethez tartozókat kihagyni, más szervezetek jelöltjeit (is) beszavazni.

Úgyhogy, akik emiatt megóvják a választásokat, azoknak igazuk lesz. Miután pedig az önkormányzatból a Lungo Drom jelöltjei kivételével mindenki kiszorult, elképzelhetetlen, hogy senki se óvja meg a választásokat. Végül is tehát az Országos Roma Önkormányzat létrejöttének az a feltétele, hogy a megalapozott óvást elutasítsák. A törvényt esetleg még lehet úgy értelmezni, hogy a megóvott választás az elektori gyűlés összehívására megadott határidőn (április 10.) túl is megismételhető, de az teljesen valószínűtlen, hogy erre ismét össze lehessen hozni több mint 1600 elektort.

Az a nap…

Akik közel egy évtizede, a pártállam hűbéri láncából kiemelt roma szervezet megalakításának első kísérlete óta ezért a napért harcoltak, ezt a napot várták, amikor létrejön a magyarországi cigányság szabadon választott nemzetiségi képviselete, a legpesszimistább pillanataikban sem gondoltak arra, hogy senkinek nem lesz helye ebben a testületben azok közül, akik ennek a harcnak a részesei voltak.

Nincsenek benne azok, akik a cigányság nemzetiségi státusának elismertetéséért verekedtek, de benne vannak azok, akiket a pártállam velük szemben kiállított. Nincsenek ott azok, akik a rendszerváltás idején az első független cigány szervezeteket megalakították, akik elérték, hogy a kisebbségi önkormányzatok intézménye bekerüljön az alkotmányba, akiknek a Kisebbségi Kerekasztal körül, a politikai tárgyalások során, az Országgyűlésben a legkomolyabb szerepük volt abban, hogy szabadon választott, köztestületként működő kisebbségi önkormányzatok alakulhassanak, akik szembeszálltak azzal a politikával, amely a Kádár-korszakon és az Antall-korszakon keresztül elvezetett a cigányság mai siralmas állapotáig. Nincsenek ott azok, akik a roma hagyományőrző mozgalmat feltámasztották, akik felléptek a rasszizmus hivatalos és félhivatalos védelmezésével és a cigányellenes attrocitások eltussolásával szemben. Ezzel szemben ott van például az, aki a szélsőséges cigányellenes nyilatkozatával elhíresült Borgulya őrnagy pártjára állt a nyilatkozat ellen tiltakozó cigány vezetőkkel szemben.

53:0

Az országos roma önkormányzatba a Lungo Drom vezetője, Farkas Flórián került be a legtöbb szavazattal. „A Lungo Dromot sokszor éri a vád, hogy túlságosan is szorosra fűzte kapcsolatát az MDF-es, majd az MSZP-s kormánnyal. Ez nem jelez mást – szögezi le Farkas –, mint azt, hogy a Lungo Drom mind szakmailag, mind politikailag partneri viszonyra törekszik. Farkas Flórián azt az álláspontot képviseli, hogy egy kisebbségi érdekvédelmi szervezetnek a demokratikusan választott kormánnyal – feltéve, ha az nem vall szélsőséges nézeteket – kölcsönös szimpátiát és szakmai kontaktust kell kialakítania. Hiszen kisebbségi ügyekben a többségi társadalom és a kormányzat együttműködése nélkül nem lehet előrelépni.” (Népszabadság, április 3.) Természetesen nincs olyan kormány, amellyel szemben egy megállapodásra képtelen, részeredményeket elfogadni képtelen, maximalista roma vezető eredményesen tudna politizálni, de olyan sincs, és belátható ideig nem is lesz, amelynek a mai helyzetben a romák érdekeit tisztességesen képviselő cigány szervezet kellemes tárgyalópartnere és szimpatizánsa lehetne. Egy cigány szervezet vagy arról mond le, amit kemény tárgyalásokkal ki lehet harcolni, vagy azokról az előnyökről, amelyeket a hatalom biztosítani tud azoknak, akik riválisaikkal szemben opportunus, szerény és kellemes partnernek ajánlkoznak. A Lungo Drom vezetői ilyen partnernek ajánlkoztak. Ennek megfelelően 1993-ban nyolcszor annyi, 1994-ben kétszer annyi költségvetési támogatást kaptak, mint például a Phralipe, amely a kisebbségi önkormányzati választásokra gyakorlatilag ugyanannyi jelöltet állított, mint a Lungo Drom (lásd. zj: A szerencse jön is, megy is, Beszélő, 1995. január 12.), nem beszélve azokról a támogatásokról, amelyeket a szervezet a hírek szerint kormánypárti alapítványoktól kapott. A szervezeti hálózat kialakításában, helyi szervezetek, helyi vezetők „elcsatolásában” érthető módon sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy egy szervezeti központ milyen kézzelfogható támogatást, anyagi támogatást tud biztosítani, mint annak, hogy a roma politikában milyen stratégiát képvisel.

A kisebbségi önkormányzatokra, mint tudjuk, mindenki szavazhatott, és a nem kisebbségi szavazók becslések szerint 40-60%-a szavazott is. Az ötezres szerb kisebbség jelöltjeire például tizenhétezren szavaztak. A szerbek esetében ez semmiféle torzulást nem okoz, mert ott nincsenek rivális szervezetek. A cigányság esetében viszont természetes, hogy a többség inkább szavaz a „kellemesebb” szervezetek jelöltjeire. Ezekből a jelöltekből pedig elektorok lesznek.

A Lungo Dromnak, amelyet az Országos Választási Bizottság a szavazás eredményességének a veszélyeztetésével megajándékozott a hazai pálya előnyével, sikerült egy egységes elektori blokkot létrehoznia.

A Lungo Drom vezetői által képviselt opportunista roma politikával szemben álló erőket már a kezdet kezdetétől megosztották a személyi ellentétek, amelyek az idők során szervezeti ellentétekké fejlődtek. Felfogásukban egymáshoz közel álló vezetők kerestek szövetségeseket egymással szemben a felfogásuktól nagyon távol eső vezetőkben és szervezetekben. Sokaknak elegük lett a folyamatos és szenvedélyes testvérháborúkból, és kivonultak vagy kiszorultak a cigány szervezetekből. Nem vesznek részt a roma politikában vagy nem a roma szervezetek keretei között. Szolnokon is külön listán szerepeltek az Osztojkán Béla vezette Phralipe jelöltjei és a Horváth Aladár által vezetett Független Választási Koalíció jelöltjei.

Ha az elektorok blokkokban szavaznak, akkor a kislistás választási technika szélsőséges aránytalanságot eredményez. Akik nem tartoznak elektori blokkokhoz, azok nyilván kisebb arányban jelentek meg a szolnoki sportcsarnokban, és többen voltak közöttük és az esélytelen listák potenciális választói között is azok, akik nem várták meg a szavazást. A Lungo Drom hívei az elektorok – választójogukkal élő – 62%-án belül is a kisebbséget képviselték, de a legnagyobb és legegységesebb kisebbséget, és a választási technikának köszönhetően a relatív többség elég volt ahhoz, hogy megszerezzék az önkormányzatban mind az ötvenhárom képviselői helyet. A listavezető Farkas Flórián volt az egyetlen, akire választóknak több mint a fele (54%-a) szavazott. Senki más. A második ötvenhárom hely a Phralipe listáján szereplő ötvenhárom jelölté, csak Horváth Aladár tudott betörni közéjük az ötvenhatodik helyre.

Ezentúl a legnagyobb nemzeti kisebbség legnagyobb politikai kisebbsége felelős mindenért. A Lungo Dromnak 1998-ban egyedül kell vállania a felelősséget azért, amit a Roma Önkormányzat elér és nem ér el.

1990 májusában az első szabadon választott Országgyűlést üdvözlő cikkemet imigyen zártam le: „Az Országgyűlésben nyilván mindenki talál magának olyan honatyákat, akiknek a jelenlétét riasztó jelnek látja, akikről azt gondolja, hogy a helyükön átok ül. Ám, akinek szüksége van rá, megnyugtathatja magát azzal, hogy: az ülőhely állandó, és aki ül rajta – az a változó. A képviselő forgóeszköz. Az Országgyűlés állóeszköz. Ez a dolog lényege.” (révész: Lajhár, Linda, Parlament, Beszélő, 1990 május 5.)

Mutatis mutandis…

• Belföld