–szeg [Kőszeg Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

– Professzor úr, Ön meggyőző érvekkel bizonyította, hogy azok, akik fenyegető erőt látnak az egyesített Németországban, egy régi, idejétmúlt Németország-képet vetítenek rá a mai valóságra. Összefoglalná érveit a Beszélő olvasói számára?

Kurt Biedenkopf: A kérdést, hogy veszélyezteti-e egy ország a szomszédait, számos szempont alapján vizsgálhatjuk. A megítélés klasszikus szempontja az ország nagysága és a népesség száma. Az egyesített Németország sokkal kisebb lesz, mint az egykori Németország volt az első világháború vagy akár a második világháború előtt. Az első világháború előtt Németország Oroszország után a második legnagyobb európai ország volt, az egyesített Németország az ötödik helyen áll Európában, lényegesen kisebb, mint Franciaország, területe kb. akkora, mint Lengyelországé vagy Finnországé. A jelenlegi népesség 74 millió német és kb. 4-5 millió külföldi. Ha nem számolunk további bevándorlással, a lakosság száma most, a század végén alig nagyobb, mint a század kezdetén volt. Az orosz, ukrán, belorusz népesség eközben, három generáció alatt 90 millióról 200 millióra nőtt. Franciaország lakosságának száma 55 millió, azaz a németek nincsenek annyival többen, mint általában feltételezik. Fontosabb azonban, hogy a népesség demográfiai összetétele teljesen megváltozott. A század kezdetén a németek átlagos életkora alig 30 év volt, a század végére 50 lesz. A lakosságnak mindössze egyhetede lesz tizenöt évesnél fiatalabb, egyhatoda viszont hatvanöt évesnél idősebb. A demográfusok elaggó népességről beszélnek, és ez a tendencia folytatódik. Ráadásul a népesség apadóban van, 2030-ban a lélekszám nem lesz magasabb, mint Angliáé, Franciaországé vagy Olaszországé. Mindez együttesen vonatkozik a két német államra. Az NDK-ban a lakosság száma éppúgy csökkenőben van, mint az NSZK-ban, és az életkori összetétel is nagyjából azonos.

– A népesség számának csökkenése általában riadalommal tölti el az embereket…

K. B.: Nálunk nem ez a helyzet. Nálunk – ezt most csak a Szövetségi Köztársaságra mondhatom – az a felfogás, hogy a népességfogyás a növekvő jóléttel függ össze. A jólét növekedésével az embereknek több területre van szükségük, hogy a jólét kibontakozhasson. Gondoljon az autók és autóutak számára. Ma az NSZK sűrűbben lakott, mint az ötvenes években. Azonkívül a jólét a születések számának csökkenéséhez vezet, nemcsak nálunk, hanem más országokban is, csak ez a hatás másutt később fog megmutatkozni.

A harmadik fontos szempont: Németország föderatív struktúrája, az igen erős decentralizáció, amely a második világháború után létrejött, és amelyet meggyőződésünk szerint meg kell őriznünk. Egyebek közt a decentralizáció az alapja az NSZK magas teljesítményének, veszélyt viszont Németország a szomszédai számára csak akkor jelenthetne, ha ismét centralizált volna. A recentralizációért a németeknek a jólét egy részének elvesztésével kellene fizetniük. Európa a decentralizáció felé halad, a növekvő integrációjával egyre nő a regionalizálódás jelentősége. Az NSZK szövetségi tartományai – és ez áll az NDK-ban újra létrejövő tartományokra is – mind nagyobb fontosságra tesznek szert. A központi nemzeti kormányzók jelentősége mindenütt csökkenni fog, minthogy felségjogaik egy része átszáll Európára.

A negyedik szempont, hogy az NSZK rendkívül erősen beleágyazódott a nemzetközi munkamegosztásba. A nemzeti össztermék több mint harminc százaléka az exportban értékesül. Bármiféle agresszív magatartás előfeltétele a gazdasági autarchiához való visszatérés volna, azaz a nemzetközi munkamegosztás leépítése, ami súlyos visszaeséssel járna. Még ha a nemzeti gondolat egy bizonyos fokig újjáéledne is, a regionalizálódáshoz, a föderatív és a decentrális struktúrák fenntartásához olyan komoly politikai, gazdasági és kulturális érdekeink fűződnek, hogy ez a nemzeti törekvéseket mindenképpen szoros keretek közé fogná.

Van egy ötödik szempont, amelyet más összefüggésben már említettem. Az állam felségjogait egyre növekvő mértékben ruházzuk át nemzetek feletti szervezetekre, az Európai Közösségre, a NATO-ra, majd később esetleg egy európai biztonsági szervezetre. Egyszerűen nem rendelkezünk azzal a szuverenitással, amely az európai béke megzavarását célzó önálló német cselekvés előfeltétele lenne.

– Nem csupán a tényleges katonai agresszió veszélye kelt félelmet. Sokkal nagyobb a félelem Németország gazdasági túlsúlyától.

K. B.: Miben áll a túlsúly? Németországban óriási külföldi beruházások vannak. Japán, francia, angol, amerikai beruházások. Az angolok most éppen azon dolgoznak, hogy megszerezzék a német biztosítási üzletág egy részét. Az autópiac nem jelentéktelen része a franciáké. A japánok ellenőrzik a szórakoztató elektronikai ipart, az amerikaiak a számítógép-előállítás nagy részét. Már egyáltalán nincs német gazdaság, csak nemzetközi gazdaság van. Nemzetközivé válik az egész európai gazdaság is. Nekünk itt az NSZK-ban semmi bajunk nincs azzal, hogy most a svédek, a dánok, az angolok, a japánok, a franciák, az amerikaiak részesedést szereznek maguknak a német gazdaságból. A német ipar egyik legfontosabb vállalkozása, az Airbus nem német, hanem európai vállalkozás, amelyben a kulcspozíció a franciáké. A gazdaság olyan mértékben nemzetközivé vált, hogy már egyáltalán nem lehet megmondani, mi a német gazdaság és mi nem az.

– Tehát nem lehet arról beszélni, hogy fontos döntéseknél a német gazdaságé a végső szó?

K. B.: Ugyan kérem, ez mese. Ez az első világháború előtt volt így, vagy a húszas években – a húszas években egyébként már sokkal kevésbé. Akkor a bánya- és kohóiparnak, különösen az acéliparnak, továbbá a villamosenergia-iparnak és a vegyiparnak egy I. G. Farben és más cégek révén valóban nagy befolyása volt a német politikai döntésekre. Ez azonban már régen elmúlt. Nézze az autógyártást: a két legnagyobb vállalat külföldi, a General Motors és a Ford. Az elektronikáról már beszéltünk: IBM. A német iparnak semmiféle befolyása nincs a régi értelemben a német kormányra – mert már nincs központi nemzeti kormány. A tartományok versengenek az ipari beruházásokért, ugyanakkor a gazdaság erőteljesen depolitizálódik. Befolyással rendelkeznek a szakszervezetek, a kultúra s az állami tisztviselők szövetségei, de Németországban nem létezik „industrial-political complex”.

– Az NDK nem ment át azon a politikai iskolán, amin az NSZK lakossága. Ott a tradicionális félelmek, az aggódás a nemzeti iparért, a nemzeti gazdaságért, sokkal elevenebbek lehetnek. Az NDK-ban minden demokratikus propaganda, minden antifasiszta propaganda a rendszer terméke volt, és ezért nem volt hiteles. Nem kell-e a két állam egyesülése kapcsán a nacionalizmus felerősödésétől tartani, különösen Keleten?

K. B.: Az. NDK-ban nincs nacionalizmus. Legalábbis én még nem fedeztem fel. Erőteljes a szabadságvágy, a vágy arra, hogy részesei legyenek a nyugati életmódnak, hogy részesüljenek abból a jólétből, amely az egész Európai Gazdasági Közösségben kifejlődött. De nacionalizmus nincs. Meg fogja látni, mihelyt az NDK-ban is létrejönnek a tartományok – ezekben erős önállósodási törekvések bontakoznak majd ki. Berlint mint központot elutasítják az egész NDK-ban. Lipcse városa leginkább „Lipcse szabad- és vásárváros” kíván lenni. Thüringia Bajorország felé tájékozódik, Szászország egyes részei, különösen Kelet-Szászország Csehszlovákia felé, sokkal inkább, mint Berlin felé. Anhalt-Szászország egyes területei az NSZK-beli Alsó-Szászországgal keresik a kapcsolatot. Nem nacionalizmus, hanem erőteljes regionalizmus lesz.

– A neonáci megnyilvánulásoknak nem tulajdonít jelentőséget?

K. B.: Csak Gysi úrnak áll érdekében, hogy felpuffassza őket, különben nem szervezhetné meg a maga egységfront-demonstrációit. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az antiszemita mázolásokat Stasi-emberek művelték. Ez nem megalapozatlan feltételezés, de bizonyítékok nincsenek.

• Külföld