Skip to main content

Környezetvédelem: vizesnyolcas?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

R. S. [Révész Sándor]: A Bizottság


Baráth Etele a környezetvédelmi bizottság feladatkörét határozottan át akarja alakítani, és ebben – az első bizottsági ülés jegyzőkönyve szerint – nem kell számolnia a bizottsági tagok ellenállásával. A bizottság a komplex megközelítés jegyében nagy hangsúllyal foglalkozna területfejlesztési, építésügyi és infrastrukturális kérdésekkel, azonkívül az idegenforgalommal.

révész: Etele virágai


Közvetlenül a választások második fordulója után, május 30-án tizenkét környezet- és természetvédő szervezet nyílt levélben javasolta Horn Gyulának és Pető Ivánnak, hogy a koalíciós megállapodás kidolgozása során tartsanak kerekasztal-tárgyalásokat a társadalmi szervezetekkel.

Megkezdődtek a koalíciós tárgyalások, a nyílt levélre, amelyet a sajtó nem közölt, nem érkezett válasz, viszont a 12 kezdeményezőhöz további 171 szervezet csatlakozott.



Mindkét jelenlegi kormánypárt a végrehajtó hatalom ésszerűsítését ígérte. Ennek egyik látványos eleme lett volna egyes szaktárcák megszüntetése. Sárközy Tamás – több párt által elfogadott – tervezetében nyugat-európai mintákra hivatkozva azt javasolta, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumot szüntessék meg, és a környezetvédelem feladatait osszák szét más minisztériumok között. A javaslat elvetésének az oka nem annyira a politikusok környezetvédelmi elkötelezettsége, mint inkább a két koalíciós párt előélete volt. Míg az SZDSZ szoros kapcsolatot tartott fenn a Duna-mozgalommal, bírálta a diktatúra környezetrombolását, addig az MSZP-nek meg kell küzdenie a természetet igába hajtó elődei árnyékával.

A minisztérium megmaradt, de egyik párt sem ácsingózott utána. Úgy hírlik, ez volt az egyik „trabant”, amit a szocialisták partnerüknek kínáltak, de nem tudták rájuk sózni. Az MSZP-vezetés eleinte a kampányszlogenjükben megjelenő szakértői kormányzást épp a KTM-mel kívánta bizonyítani. Ám a húzódozó miniszterjelöltek, majd a kabinetépítés gyors és látványos irányváltása ezt megakadályozta.

A nem természetbarát(h) jelölt

Ekkor merült fel először Baráth Etelének, a Németh-kormány közlekedési, hírközlési és építésügyi államtitkárának, az Antall-kormány területpolitikáért felelős helyettes államtitkárának, volt Expo-biztosnak a neve. A területfejlesztésben és építésügyben járatos, dörzsölt politikus jelölését a szétforgácsolt zöld szervezetek egyöntetű elutasítása fogadta. Az SZDSZ-nek sikerült elérni, hogy a szocialisták visszalépjenek. Sőt – hírlik – a korábban megkörnyékezett Láng István akadémikus is inkább vállalta volna a KTM vezetését, mintsem hogy e pozícióba Baráth kerüljön.

Ekkor azonban már a „szakembereken” túllépett az idő. A jeles technokratának csak az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöki tiszte jutott.

Félszakértő


A tárcával a Horn Gyula által is csak „félszakértőnek” aposztrofált szépreményű politikust, Baja Ferencet vigasztalták meg, miután sem belügyi államtitkár, sem titkosszolgálatokat felügyelő miniszter nem lehetett szegény.

Baja politikai rátermettségét mindenesetre a zöldek sem vitatják. Sebtében összehívta a Baráth  ellen ágáló szervezeteket, és a megbeszélésen kétségkívül jobb benyomást keltett, mint a nagyberuházások iránt vágyakozó ex-Expo-biztos. Megígérte, hogy nem építenek atomerőművet. (Mert ha nem ígéri meg, akkor sincs rá 3,5 milliárd dollár.)

Bős–Nagymaros ügyéről viszont nem mondott semmi kézzelfoghatót.

A dunasaurus farka


Nehéz is az új miniszter dolga. Hiszen – a környezetvédőktől úgy tudni – a kormány négy kulcshelyzetben lévő tagja is Dunakiliti feltöltését, hosszabb távon Nagymaros megépítését szorgalmazza. Horn Gyula, Kovács László, Pál László és Lotz Károly a sajtóban és a szakmában újra erősödő nézeteket magukévá téve remélik, hogy a magyarországi tározó feltöltésével a helyzet és a Duna kulcsához juthatnánk. Így a bizonytalan kimenetelű hágai keresetünket visszavonva a most engedékenyebb szlovák kormánnyal egyezséget köthetnénk.

A környezetvédők viszont nem hajlandók a jószomszédságért természeti katasztrófával fizetni. Dunakiliti, Nagymaros, Adony, Fajsz kényszerű felépítését prognosztizálják, ha a kormány álláspontja tovább puhul. Érvelésük szerint egyébként sem jutnánk hozzá a mostanában oly sokszor emlegetett kulcshoz, mivel a szlovákok mind a Dunát elzáró zsilipet, mind a felvízcsatornát megépítették. Ezek eltávolítása töméntelen pénzbe kerülne, és egyébként is miért tennének ilyen gesztust a megbízhatatlan magyaroknak. Azon, hogy Szlovákia a felvízi ország, semmilyen szerződés nem segít.

Az új kormánytól a Nyugat külpolitikai sikereket vár: gyors megegyezést a szomszédokkal. Horn, az okosan politizáló államférfi imázsát sértené, ha a Duna ügyében elfoglalt szigorúbb álláspontot képviselné. Emellett a gazdasági és a pénzügyi tárca is – egyelőre bátortalanul – azt sejteti, többe kerül a létesítményt nem megépíteni, mint megépíteni. A közvélemény figyelme is megkopott az utóbbi négy évben.

Ezen tényezők eredője a már eltemetett, most újjáéledni látszó Dunasaurus megépítéséhez vezethet. Az SZDSZ vagy elegánsan ráhagyja a dolgot a tisztán szocialista minisztériumra, és gazdasági, külpolitikai szükségszerűségekre hivatkozik, vagy hű marad korábbi önmagához, és ellenáll. Egyelőre mindenesetre hallgat. A kormányprogram nem is említi a kérdést. Teremtő-e a csend?


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon