Skip to main content

Nick Cave és a bad seeds

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Zene

Nick Cave: És meglátá a szamár az Úrnak angyalát


Cave 1989-ben megdöbbentette rajongóit: regényt jelentetett meg. A regény óriási irodalmi sikert aratott, szerzőjét elbeszélőként is világhírűvé tette, hiszen minden világnyelven megjelent már.

Az És meglátá a szamár az Úrnak angyalát ószövetségi hangvételű, démoni könyv, az evilági pokolról szól.



Másfél éves késéssel, de mégis eljön hozzánk az alternatív rock egyik „angyala”, a hazai és külhoni „yuppie”-k félistene, az ausztráliai 35 éves Nick Cave. Azért mégis, mert 1992 őszén már történt kísérlet becserkészésére. Az előkészületek meggyőzőek voltak, hisz a Holnap Kiadó megjelentette könyvét (És meglátá a szamár az Úrnak angyalát). Aztán Nick mégsem jött. Most viszont a koncert szervezői, a HMK Music munkatársai 100%-ig biztosak abban, hogy a városligeti Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán május 7-én, szombaton 20 árakor elkezdődik a koncert. Cave előzenekara a Kim Salmon and the Surrealists. Nick Cave a 80-as évek elején a zenéje iránt tanúsított teljes közöny miatt hagyta el szülőhazáját. Európába tette át működésének színterét. 1984-ben a független londoni kiadó, a Mute (legnagyobb sztárjuk a Depeche Mode!) szerződtette, s azóta olyan lemezek kerültek ki Nick Cave műhelyéből, mint a From Her to Eternity (1984), a The First Born is Dead (1985), a Kicking Against the Pricks (1986), a Your Funeral My Trial (1987), a Tender Pray (1988), a The Good Son (1990), a Henry’s Dream (1992), a Live Seeds (1993), és a legújabb, idei alkotás, a Let Love In (1994). Több alternatív filmhez komponált már zenét, a két leghíresebb ilyen jellegű munkája Wim Wenders Berlin felett az ég (Wings of Desire) és Berlin felett az ég II. (Faraway, So Close) című mozijaihoz fűződik.

Saját produkciójában is készített már filmet Nick – The Ghost of the Civil Death (1988).

Cave jelenleg Sao Paolóban él, s ott készítette Let Love In című új CD-jének első videoklipjét, a Do You Love Me?-t.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon