Skip to main content

Párt és állam

K. F. [Kőszeg Ferenc]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Botha Magyarországon


Szabó Miklós meggyőzően érvel amellett, hogy Magyarországnak érdemes gazdasági és később esetleg diplomáciai kapcsolatba lépni a Dél-Afrikai Unióval, amelynek politikai rendszerét a világ országainak többsége elítéli. A kapcsolatból származó gazdasági előnyök nyilvánvalóak, és joggal hivatkozhatunk arra is, hogy Magyarország kontaktust keres az Unióban élő magyarokkal. Hazánk az Uniónál kevésbé demokratikus országokkal is kapcsolatban állt (pl. testvéri szomszédainkkal a közelmúltban is), és áll ma is például Albániával, Kínával vagy Iránnal. Az államközi kapcsolat létrejötte, fennállása többnyire nem morális kérdés, legfeljebb a kapcsolat hőfoka az.

De más a párt és más az állam. A pártok kapcsolatát külországi politikusokkal a rokonszenv, a politikai nézetek rokonsága szabályozza. A szabad demokraták képviselői számos demokratikus ország vezetőivel, külügyminiszterével találkoztak, legszívesebben persze azokkal, akik maguk is liberális, szociálliberális elveket vallanak, mint Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter, Felipe Gonzales spanyol miniszterelnök, Mario Soares portugál elnök. E diplomáciai eseményeknél is többet jelentett a hangsúlyozottan antiprotokolláris találkozó egy régi ismerőssel: Jiri Dienstbierrel. Aki vele akart és akar a jövőben is találkozni, akár fűtő, akár külügyminiszter, az aligha vágyik arra, hogy egy asztalhoz üljön Jan Fojtikkal.

Dél-Afrikában az apartheid korántsem a múlté. A lakosság fekete többsége ma sem szavazhat. Ezt a rendszert nem fogadhatjuk el, s nem fogadhatjuk el azt az érvelést sem, hogy Dél-Afrika már megindult a nyugati demokrácia normái felé. Az efféle érvelés túlságosan ismerősen cseng: bennünket is sokszor megnyugtattak, hogy már a jogállam küszöbén vagyunk, csak aztán mindig az orrunkra csapták az ajtót.

Őszintén szólva kételkedem abban, hogy Pik Botha Dél-Afrikában arról álmodozott, hogy a szabad demokratákkal találkozik majd Budapesten. Az SZDSZ részvételére inkább a magyar külügynek lehetett szüksége, hogy fedezze magát a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt, s leszerelje esetleges rosszallását: lám a demokratikus pártok, sőt még a szociálliberális (azaz a nyugat-európai politikai palettán balközép pártnak számító) SZDSZ is helyesli a kapcsolatfelvételt Dél-Afrikával.

Az SZDSZ Horn Gyuláéknak tett szívességet. Vajon viszonozzák ezt az SZDSZ-nek?










Hivatkozott cikkek

Csúcsokon jártam

Megjelent: Beszélő hetilap, 2. szám, Évfolyam 2, Szám 2


Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon