Skip to main content

Vidám zenés nyarunk lesz?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Zene


Ahogy az idén nem volt tisztességes tavaszunk (tél és nyár váltogatta egymást), úgy lehet, hogy szabadságunkat is befolyásolja majd az időjárás újabb csele. Ezért néhány Beszélő-olvasó, aki történetesen nem a Kanári-szigetekre megy nyaralni, megpróbálhatja Magyarországot zeneszerető szemmel felfedezni. Ha a szállodaárakat nem is, talán egy-két nyári koncert belépőjét meg tudja fizetni, zenei napok, fesztiválok, táborok várják az ország különböző területein. Persze kisgyerekes nyaralóknak kamarazeneestek nem ajánlottak, ők válasszanak inkább valami rotyogtatós fúvóskoncertet, promenád hangversenyt, korai kezdéssel.

A részletes műsorokról, a helyszínekről, az időpontokról, a jegyvásárlási lehetőségekről az Interart Fesztiválközpontban (telefon: 117-9838), a Nemzeti Filharmóniánál (117-6222), a Pécsi Szimfonikus Zenekarnál (72-442-793) és Nyírbátorban (42-381-027) lehet érdeklődni. Hangversenyek előtt-után pedig jókat lehet kóborolni, a városok szép fekvése még adott, és maradt bennük néhány hangulatos utca, tisztességesen felújított vagy elhanyagoltságában szomorú látnivalót kínáló műemlék.

A Soproni Régi Zenei Napok az ínyenceknek már egy jó ideje igen magas színvonalon nyújtják az eseményeket. Kedves műfajukkal, kedvelt régizenés együtteseikkel, előadóikkal találkozhat a visszajáró régi és az új közönség. Június 18. és 26. között az idén is itt lesznek a sztárok, a Concerto Armonico, a Capella Savaria, az Affetti Musicali és az Orfeo Kamarazenekar, a régizenés együttesek. Talán még nem ennyire ismerős a Duo Artaria, illetve a Paul Dombrecht Consort neve. Anneke Boeke (furulya), Komlós Katalin (fortepiano), Zádori Mária, Derek Lee Ragin (ének), Jacques Ogg (csembaló) lesznek a szólisták, ők mind tökéletesen ismerik a korabeli hangszerek, kottaképek megszólaltatásának technikáját, és nemcsak a zene autentikus interpretálásával, hanem az önfeledt zenélés örömével is meg szokták ajándékozni hallgatóikat. Az Arbeau Táncszínház, a Musica Profana és Széll Rita táncmester közreműködése nyomán historikus táncest zárja a programsorozatot. Igazi historikus tánccal Magyarországon ritkán találkozunk, pedig a tánc és a zene a barokk korban még szoros kapcsolatban állt egymással.

Finom szürke füzetet adott ki nyári estjeiről a TRIOLA Koncertiroda. Az MTA Zenetudományi Intézetével közösen rendeznek egy sorozatot a budavári Erdődy Palota udvarában (I., Táncsics M. u. 7.). Igaz, hogy az elejéről már lemaradtunk, de június 20-tól augusztus 22-ig még nagyon jelentős hangversenyekre vehetünk jegyet a Vörösmarty téren vagy (bátrabbak) a helyszínen.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon