Az ombudsman jogintézményének megszületése majdnem hat évig tartott. 1989-ben nagy általánosságban bekerült az alkotmányba, aztán az ombudsmanok elvben egyre szaporodtak a különféle sarkalatos törvények megszületése során, az ún. ombudsmantörvény, amely végül is szabályozta, hogy hányféle országgyűlési biztosunk lesz, 1993-ban született meg, ám a személyeket akkor nem sikerült megválasztani. A szavazásnál derült ki, hogy nincs konszenzus az ellenzéki és kormánypártok között, ami a szükséges kétharmados szavazatarányhoz kell.

Ütött a szakszervezeti vagyon végleges felosztásának órája. Azért – úgy tűnik – a vagyonviták eltartanak még egy darabig. Az újonnan vagyonhoz jutott konföderációk apródonként szembesülnek a keserű ténnyel, hogy a működésük anyagi alapjait megerősíteni hivatott birtokon nem sok fű terem számukra. Akkor, amikor 1992 őszén a szakszervezeti vagyon felosztásáról megegyeztek az MSZOSZ-szel, ők sokkal erősebbnek, az MSZOSZ meg sokkal gyengébbnek látszott, mint most, amikor a végrehajtásra sor kerül.

Ha a találgatás az érdeklődés jele, úgy az elmúlt hetekben az Alkotmánybíróság határozatai ismét a politikai érdeklődés homlokterébe kerültek. Mi több, a Bokros-csomag (cekker) vizsgálata során a Donáti utca urai az emberek hétköznapjai, filléres gondjai szempontjából is meghatározó állásfoglalásra kényszerültek – egyesek számára meglepő és ezért gyanús, mások szemében dicséretes sietséggel.

A mai alkotmányos rendben tehát az állampolgárokat illető juttatásokról és közterhekről a döntések nem érnek véget a kormányüléssel vagy a parlamenti szavazással.

Rituális ellenségek

A rendőrség és a Fradi-szurkolók viszonya hagyományosan, sőt úgyszólván rituálisan rossz. A rossz viszony a történelmi múltba vezet vissza, amikor a Fradi amolyan „ellenzéki” csapat volt a rendszer által hivatalosan támogatott más focicsapatokkal, például a Honvéddal vagy a Dózsával szemben. A Fradi győzelme mindig Dávid győzelme volt a hatalom Góliátjaival szemben. Természetes, hogy nem a tavalyi volt az első konfliktus a rendőrök és a „fradika” hívei között.

„Éhes disznó makkal álmodik”

– foglalta össze röviden lapunknak Szekeres Imre szocialista frakcióelnök Giczy György törekvését a kormánykoalíció megbontására. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a párt országos választmányának hétvégi ülésén az MSZP „nemzeti” politikusait biztatta, hogy álljanak a sarkukra a koalícióval szemben.

A rendkívül gyors reakcióidő egyfelől dicséretes, mert ha a megsemmisítő és halasztó hatályú határozatokat csak a hatálybalépést követően hirdették volna ki, az mindenféle nemkívánatos bonyodalmakkal járt volna. Másfelől viszont az eddigieknél is élesebben veti fel az Alkotmánybíróság szerepével kapcsolatos problémákat. (Lásd erről Sajó András cikkét a mostani számunkban.) Tény, hogy az Alkotmánybíróság az elmúlt években hozzá benyújtott indítványokat nagyon különbözőképpen kezelte.

Gadó Györggyel Krassó lakásán találkoztam először, valamikor a nyolcvanas évek közepén. Én akkoriban a Beszélőt szerkesztettem, ő a Demokrata és a Hírmondó táján tűnt fel írásaival. Álnéven, pontosabban álneveken publikált, némelyiket többször is használta (leggyakrabban talán Ravasz Győzőként jegyezte magát), de így is számlálhatatlanul sok volt belőlük.

Leválasztás

Június 8-án Makara Péter, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet (NEVI) megbízott igazgatója értekezletet tartott, ahol bejelentette: szakmai koncepciójába nem fér bele a NEVI négy szatellitintézménye, a Szív Tv-t üzemeltető Szívesház (a felszámolása még májusban, dr. Buda Béla igazgatósága alatt megkezdődött), a természetgyógyász csoport, a Caritas Egyházi Mentálhigiénés Program, illetve a Budai Drogambulanciát és Módszertani Központot működtető Drogmegelőzési Program.