Amióta lezajlott a rendszerváltás, és 1990-ben összeült az első szabadon választott parlament, a társadalmi szervezeteknek szánt költségvetési támogatás elosztása minden évben kínosan nehéz feladatot jelent, és ennek megfelelően hatalmas viharokat kavar a Tisztelt Házban.

Számháború

A Bokros-program 4,1 milliárdos báziscsökkentést irányoz elő a magyar felsőoktatási intézmények számára. Szerencsére csak forintban. Fodor Gábor minisztériuma komoly sikereként könyvelte már el azt is, hogy a Bokros által igényelt 5-8 milliárdot sikerült lealkudni.

Okulva a televíziós dolgozók sikeres alkotmánybírósági beadványából (erről l. Révész Sándor cikkét mostani számunkban), a kormányzat nem a létszámleépítés mértékét határozta meg, hanem a költségvetési elvonás mértékét, az egyes intézményekre külön-külön is lebontva.

Lehetett számolni ezzel is. Mármint azzal, hogy a rendszerváltás okozta harci zaj elcsitultával (hiszen győztünk gyerekek, nem?), hangerőre kapnak a „maszatolók”. Saját munkásságukat ők nemzeti megbékélésnek, a múlttal való őszinte szembenézésnek hívják, számomra az éppen általuk oly gyakran fájdalmasan emlegetett szellemi és erkölcsi eltunyulás legfőbb apostolai. Most bölcsen, atyai megbocsátással világítanak rá téveszméinkre, ostoba illúzióinkra, a dolgok mindkét féloldalára és elsősorban is leglényegükre, a folytonosságra, közös lábvizünkre.

Für Lajos pártelnök offenzívát ígért az MDF „gyászévének” letelte után. A tanácskozás egyetlen, érdemi vitája mégis csupán arról a kérdésről bontakozott ki, hogy a párt mely más pártok felé orientálódjék. Az MDF több évre szóló cselekvési programját szövegező Kulin Ferenc egyértelműen a kisgazdákat mellőző hárompárti ellenzéki koalíciót akar. A tervezetet opponáló Boross Péter viszont a politikai üzletkötés időszerűtlenségére és a kétfrontos harc veszélyességére hivatkozva törölni javasolt minden olyan mondatot, amely „más pártokat minősít”.

A duplafenekű döntés

Az Alkotmánybíróság döntése nem okozott meglepetést. Köztudott volt, hogy a jeles testület elnökének, Sólyom Lászlónak igencsak a begyében van a személyi szám, és szakmai-etikai meggyőződésének a pártállam utolsó éveiben is minduntalan hangot adott, sőt, mint hírlett, egyetemi tanítványait kifejezetten passzív ellenállásra buzdította.

A miniszterelnök az Alkotmánybíróság elé terjesztett álláspontja szerint úgy gondolta, hogy a kormány, amikor ezer munkatárs elbocsátására utasította az MTV elnökét, „mindössze az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített, de hatályban tartott” 1974-es kormányhatározatban biztosított „felügyeleti jogkörében járt el”.

A közigazgatás, közoktatás, egészségügy és kultúra területén működő, félmillió tagot, 32 szakmai szervezetet tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) közgyűlése két hete úgy döntött, hogy szervezetileg is szorosabbra fogja a tagszervezetek eddigi laza akciószövetségét.

A magyar kormány miközben még az elsővel sem végzett, dicséretes előretartással már a második kárpótlási törvény végrehajtására készülődik. Egy május 4-én benyújtott törvénymódosításban a földalapárveréseken megszerezhető területek arányát a helyben lakók javára az eddigi 50%-ról – a nem helyiek rovására – 80%-ra emelné. Mostanában a sikertelen részvénycserés kárpótlásijegy-konstrukciók nyomán megnövekedett a kárpótoltak földigénye.

A végső állásfoglaláskor leplezetlenül az a kérdés, ki fogadja el szőröstül-bőröstül az adott törvényt s vele az adott kormányt. A függetlenek közül Zwack Péter megszavazta a csomagot, az SZDSZ-ből korábban kiült Rab Károly tartózkodott.

Hetedik születésnapi kongresszusán a Fidesz botladozva próbált menekülni saját múltja elől. A pártelnök a záró sajtótájékoztatón kérlelte a sajtó gyér számban megjelent munkatársait, ne szekírozzák tovább azzal, hogy mi a különbség az alternatív radikális és az ökoszociális konzervatív fideszes önkép között. A programnyilatkozat elfogadásával lényegében lemondtak a kontinuitás látszatáról, mondván, filológiai kérdéssé vált, hogy mennyit változott a párt a hősidők óta.