– Mi a benyomásod, mennyire érti a sajtó, hogy mi folyik itt?

– A mi sajtóebédünk nyomán sajnos nem jöttek le cikkek, bár nem is ez volt a közvetlen cél, inkább amolyan háttérbeszélgetés. De épp amikor kinn voltunk, több cikk is jelent meg a bősi problémáról a New York Timesban és a Walt Street Journalban. Nagyon tárgyilagosan látják, ami nem jelenti azt, hogy velünk értenének egyet, de nem is ellenségesek. Nagyon kiegyensúlyozott, tárgyilagos képük van, nekünk ezt el kell fogadni.

Cseh–Szlovákia szétválásával és a „szövetségi” televíziós csatorna megszűntével két csatorna áll Csehország rendelkezésére (a harmadik Csehországnak csupán kis részén fogható). Szó sincs kormányfelügyeletről, a vita csak arról folyik, melyiket, mikor és hogyan privatizálják.

Beszélő: Ezt a lemondást te kezdeményezted, s ha te nem kezdeményezed, Hankiss nem mond le.

– Az én fejemben merült fel ez a gondolat először, ez kétségtelen. Az elmúlt napokban már nagyon sokszor elmondtam, hogy amikor beterjesztették azt a módosító javaslatot, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió ne legyen többé önálló költségvetési fejezet, akkor úgy gondoltam, hogy ez itt egy olyan határvonal, amit ha átlépnek, nincs értelme tovább csinálni a dolgot. Ha ennyi nyűglődés után a kiindulóponthoz képest is hátrébb kerülünk, akkor a további nyűglődés értelmetlen.

Az 1990 decemberében megjelent írás egy olyan titkos objektumról tudósított, amelynek különleges rendeltetéséről a környéken lakók sok mindent sejtettek, s még többet híreszteltek. Kifogásoltam az objektum létrehozásának és különösen pazarló átalakításának körülményeit, és azt, hogy a pénzpocsékolás a rendszerváltozást követően is folytatódik. (Azt már meg sem említettem, hogy az intézmény vezetőjéül egy volt III/III-as rendőrtisztet neveztek ki.

Korunk egyik legfurcsább politikai jelensége, hogy társadalmunk tízévnyi kemény alvajárás után felfedezte a skinheadet. E sorok írója 1984 táján szintén bőrfejű volt.

1984. Az ellenzék a fiatalság számára is lehetővé tette, hogy hozzájusson a kommunista rendszer ellenségeinek ideológiájához és kiadványaihoz. Mi, akkori kölkök így jutottunk hozzá a lázadás egyik lehetőségéhez. A másik lehetőség a külső jegyekben megnyilvánuló nonkomform öltözködés és viselkedés. Elit gimnáziumom katonafrizurámra utalva szinte példaképül állított a hosszabb hajat kedvelő diáktársaim elé.

Kétségkívül érett a dolog. Mégis, amikor az értekezlet megkezdődött, az jutott eszébe, hogy a vécé elérhetetlen messzeségben van. Aztán a görcs feljebb vándorolt, a gyomrába. Nem volt ideje elemezni az okot, a nagyfőnök olvasni kezdte a névsort. Abban a pillanatban tudta: attól retteg, hogy kimarad belőle…

Kollégái furcsán néztek rá. Vigyorgott, s egyre csak azt ismételgette: szabad vagyok, szabad vagyok… Még egyszer körülnézett a teremben, és óriási megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy ide már soha többet nem kell visszatérnie.

A rendszerváltozás hatalmas feladat elé állította az egész társadalmat. Évtizedek alatt kimunkált, sokáig hatékonynak mutatkozó életstratégiák szinte egyik napról a másikra érvényüket vesztették, szerény, de biztos megélhetést nyújtó pályák egyszer csak a lecsúszás rémével fenyegető zsákutcákba torkolltak; jól bevált viselkedési szabályokról, magatartásmintákról derült ki hirtelen, hogy nem működnek többé.

A szöveggyűjteményt Karsai László követte el az Aura Kiadó bűnsegédletével. Muszáj így fogalmaznom, hiszen nem kisebb személyiség, mint Horváth Balázs minősítette a könyvet galád tettnek, és helyezte kilátásba a törvény mozgósítását ellene. Pártbarátnéja, Király B. Izabella nemeslelkűen megelégedne azzal, ha Karsai Lászlót megfosztanák egyetemi oktatói állásától. A tárca nélküli miniszter úrtól azt is hallhattuk, hogy az MDF elnökségi ülése – igaz, csak csonka elnökségi ülése – foglalkozott a kiadvánnyal.

(Azért megnyugtató ezt tudni.

Alkonyatkor érkezünk a falu közepén strázsáló, kivilágított büféskocsihoz. Tavaly ősszel jártam itt utoljára. „Megbukott a polgármesterünk!” – mondja a sör mellé a büfés. A vendégei egymást túllicitálva ötventől kétszázezerig emelik az összeget, amellyel állítólag nem tudott elszámolni az öt cigány jelölt közül választott – MSZP-színekben indult – polgármesterük.

Aristocrat esprit

Átsétálunk a szomszédos kocsmába.

Ha az MSZP kormányzó párt lenne, végre nemcsak nyilatkozatokban bizonyíthatná ismételten mindenki számára, hogy a szocialisták pártja elkötelezett a parlamenti demokrácia és a szociális piacgazdaság mellett; kormánytényezőként is azon dolgozna, hogy a rendszerben rejlő lehetőségeket felszínre hozza, és mihamarabb megváltoztassa azokat a rendszerváltással kapcsolatos negatív tapasztalatokat és véleményeket, amelyek jelentős része az MDF-kormány súlyos hibáiból fakad.

Ha a szocialisták kapnának rá mandátumot – anélkül hogy elhárítanák maguktól a felelősséget –, a n