Hétfőn mindenesetre megtette ezt a kormány, sőt – ami még nagyobb szó – az MSZOSZ szövetségi tanácsa is. Utóbbi azzal a feltétellel fogadja el a megállapodást, ha a parlament is jóváhagyja az abban szereplő, egymással összefüggő intézkedéseket.

„Politikáról nem vagyok hajlandó beszélni. A családban sem, mert összeveszünk. Itt csak egy ember van: Antall József! Ki az a Göncz Árpád? Írt egy-két színdarabot, amire a kutya se volt kíváncsi. Hankiss, az a senki! Egy pszichológus. Soha nem becsültem ezt a szakmát. Vagy az új kedvenc, a kis selyemfiú, Pető Iván. Ezek akarnak versenyezni Antall Józseffel?” – dörögte a monumentális hatvanas hölgy impozáns alt hangján a Budapest felé tartó gyorsvonaton, szintén hatvanas, de omlatagabb útitársnőjének. Meg persze nekem, mert a nagy formátumú hölgy azonnal megismert, mondja is.

A látogató, ha óvatlanul letér a főváros turistaösvényeiről, néhány lépés után a házakat látva könnyen azt hiheti, hogy egy másik országba vagy másik földrészre tévedt. A budapestiek már kevésbé lepődnek meg azon, ha a marhaistállóhoz hasonló körülmények között látnak élni embereket. Azt azonban senki sem tudja megmondani, hogy hányan irigylik a pincék, üzlethelyiségek, sufnik e „szerencsés” lakóit – hogy hányan hajléktalanok ma Budapesten.

A kihallgatás elrendelése nagy felháborodást váltott ki a védőkből. (Ez érthető is, hiszen a védelem feltehetően azt szeretné elérni, hogy a bíróság „egyszerű” garázdaságnak, s ne a súlyosabban szankcionálható nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekménynek minősítse a skinheadtámadásokat.

Beszélő: A két fél mivel ült le, és mit kívánt elérni?

– A tárgyalás alapját az képezte, hogy a miniszterelnök és a köztársasági elnök megállapodtak: a médiaháború társadalmi feszültségeit enyhíteni kívánják. Ennek a beszélgetésnek az eredményeképpen Göncz Árpád elnök úr külön-külön meghívta a koalíciós pártok és az ellenzéki frakciók vezetőit, akik ezt követően leültek egymással tárgyaim.

Az ellenzék már október 26-án felvetette, hogy parlamenti vizsgálóbizottságnak kellene feltárni, terheli-e felelősség a rendőrséget és a belügyminisztert az október 23-i állami ünnepséget megzavaró Göncz Árpád elleni tüntetésért és a fasiszta szimbólumok látványos megjelenéséért. Vajon az ünnepséget szervező Belügyminisztérium a törvényeknek megfelelően és kellő körültekintéssel járt-e el?

Azóta számos olyan részlet került napvilágra, ami csak elmélyíthette a kétségeket.

Beszélő: Egykor a Benczúr utcában, az óvilági Társadalomtudományi Intézetben neked volt a legnagyobb neved és a legkisebb rangfokozatod. Ez egy szilárd lelki nyugalmat biztosító pozíció. Én mindig úgy éreztem, hogy te igen stabil állapotban élted végig azt az időszakot. Milyen állapotban vagy most, amikor a Magyar Rádiót újmagyarul már csak Gombár Rádiónak hívják, amikor az egyik nagy politikai tömb szerint te veszélyezteted alapvetően a demokráciát, a másik nagy tömb szerint pedig azok, akik téged innen ki akarnak billenteni. Hogy bírod ezt a nyomásváltozást?

Néhány éve történt. A kora reggeli órákban egy borostás, zaklatott úr jelentkezett a rendőrkapitányságon, és közölte: megölte a feleségét. Nem hittek neki, felpofozták és elzavarták. Mire kiderült, hogy igazat mondott, már nyoma veszett, hónapokig keresték, míg sikerült elfogni.

– Ez nem jellemző eset – véli rendőr ismerősöm. – Ha néha elő is fordul ilyesmi, nem gyakorlat az, hogy a feljelentések jegyzőkönyvezését megtagadjuk, mert mondjuk eleve reménytelen a felderítésük.

Beszélő: A kommunizmus bukása után Európa keleti felében nem várt erővel éledt újjá a nacionalizmus. Az új helyzet azonban azt is lehetővé tette, hogy a magyar kisebbség létrehozza a saját érdekvédő és politikai szervezeteit.

Olyasmiben, mint az olimpiai siker. Kiválóságban nem csupán a testi, hanem a szellemi-erkölcsi versenyszámokban. Mert végül is mi egyéb volna a jó gazdaság vagy kormányzat, mint gazdasági és politikai intelligencia, aminek szembeötlő ismérve, hogy önállóságát a környezet ismeretére építi. Itt van például két versenyszám, helytállás a világpiacon és bekapcsolódás a nyugati demokratikus értékközösségbe. A helyezés mérhető, az eredményesség képszerűén megjelenik.