Jogilag

Németh Vova, a kávéház gazdája: „Valóban, a működési engedélyünket bevonták, azt mondták viszont, hogy mint kulturális rendezvényeket tartó hely nem vagyunk kötelesek szeszárusítási engedélyt kérni akkor, ha alkalmi rendezvények vannak. Na most, nálunk az év 365 napján vannak rendezvények, így gyakorlatilag napról napra üzemelünk. Ez egyelőre egy kibúvó a jogszabály alól, mely bármikor támadható. Eddig erre nem került sor, viszont megbüntettek minket 10 000 Ft-ra a környéken végzett zajszintmérés nyomán, s ez az összeg bármikor ismételhető.

A nógrádi lankás dombok közötti elhagyott országúton fékező fekete Pobjedából géppisztolyos pufajkások ráncigálták ki a két meggyötört férfit. Hazamehettek – mondták nekik, és levették a kezükről a bilincset. A szemtanú még látta, hogy a két ember eltűnik az emelkedő mögött, majd nem sokkal később hallotta a rövid sorozatokat és az egyes lövéseket.

A felismerhetetlenségig összeroncsolt, összerugdalt és szétlőtt arcú két férfit 1956. december 12-én tartóztatták le.

Finiséhez közeledik az SZDSZ elnökválasztási kampánya. A küzdelem mind élesebb lesz. Ez rendben is van, a tét nem csekély. De a módszerek!

Az alábbi dokumentumon egyébként Dornbach Alajos mellett gyűjt támogatókat szabad demokrata polgármestertársai körében dr. Magyar Levente jászberényi polgármester. Teszi ezt a körlevél tanúsága szerint, mint a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke. Holott ez a szövetség aligha párton belüli kampány céljára létesült, és tagjai közt természetesen nemcsak SZDSZ-es polgármesterek vannak.

Lehet-e valamihez ragaszkodni?

Mikor és milyen célokkal kezdte meg működését ez az iskola? – kérdeztük először a Kodály-iskola igazgatónőjét, Ladics Tamásnét.

1950-ben indult mint Magyarország első ének-zenei általános iskolája. Kodály szerint a zenei nevelést az iskolának kell megadnia, s ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyerekek 6 éves korban az írás-olvasás elsajátításával együtt kezdik a zenei írás-olvasás tanulását, melynek eszköze a relatív szolmizáció.

1956. december 8-án több mint száz fegyvertelen embert lőttek agyon Salgótarjánban. Ma már egyre világosabb, hogy a sortűz megtervezett provokáció következménye volt, s egyben jeladás a forradalom utóvédharcának véres elfojtására. Két Nógrád megyei irásunkkal a 35 évvel ezelőtti tradédiára is emlékezünk.

1,8 milliós tagságával (amely az önkéntes tagdíjfizetők 1,1 milliós, valamint az ehhez hozzácsapott 700 ezres nyugdíjas létszámból tevődik össze) a „magyar szakszervezeti mozgalom centrumában álló szakszervezeti egységszövetség”-nek nevezi magát, és igényt formál arra, hogy kezdeményezőként (ha éppen nem egyedüli partnerként) tárgyaljon a kormánnyal a szociális és érdekvédelmi kérdésekről. Sztrájkot helyez kilátásba arra az esetre, ha a kormány nem ül le tárgyalni tíz napon belül, vagy ha nincs december 31-ig kézzelfogható eredmény.

Naptévé: Milyen véleményeket hallott a vitáról Pető Iván?

Pető Iván: Hozzám nagyon sok olyan vélemény jutott el, amelyik félelmet tükröz. Sok ember megijedt attól, hogy ilyen indulatok vannak jelen a magyar társadalomban.

Naptévé: Én megígérem, hogy minden mondatodat végigmondhatod. Egyébként ez ott hogy zajlott le?

Horváth József, a Vas és Zala megyei Áfor zalai felének független szakszervezeti alelnöke, a zalaegerszegi Liga vezetője november 11-én jogerősen megnyerte a munkaügyi pert munkaadójával szemben. Ez évi 33. számunkban, Horváth kontra Horváth címmel írtunk arról, hogy Horváth Ferenc Vas–Zala megyei igazgató július 3-án fölmondott neki, munkakör-összevonásra hivatkozva. Horváth József biztonságtechnikus volt. A munkaügyi bíróság most arra kötelezte a munkaadót: helyezze vissza állásába őt.

Beszélő: A napisajtó is hírül adta, hogy két platform alakult az SZDSZ parlamenti frakciójában: egy szabadelvű kör és egy konzervatív liberális unió. Mi a véleményed erről?

– Mindenekelőtt tisztázni kellene azt, hogy körről vagy platformról van szó. Tudniillik azt már legalább két éve tudjuk, hogy a mi liberális pártunkon belül különböző áramlatok, nézetek vannak. Hogy körök alakuljanak, amelyek céljuknak tekintik, hogy erről vitákat, megbeszéléseket rendezzenek, akár nem a párthoz tartozó emberekkel is, azt én teljesen normálisnak, sőt, célszerűnek tartom.

Lapunkat három hete (lásd a Beszélő 44. számát) érte az a szerencse, hogy közreadhatott egy olyan dokumentumot, nevezetesen az MDF-indulót, amely fényesen illusztrálja a Magyar Demokrata Fórum kulturális fejlődését, valamint önképének megszilárdulását. Időközben kezünkbe került az induló eredetije; a „Hallelujah” evangéliumi énekek gyűjteményében (1944., Budapest, szerk.: dr. Kováts Lajos) bukkantunk rá.