A Demokratikus Charta ’91 működési feltételeinek létrehozásáért felelős szóvivők e hét végén ülnek le először, hogy a rendkívül sikeres és derűsen szelíd városházi találkozó után megvitassák az előttük álló feladatokat.

Az (egyelőre még csak) mintegy ötezer szóvivő egyikeként ezen a megbeszélésen a következő álláspontot képviselem majd:

1. A DC ’91 független állampolgári kezdeményezés. Egyetlen pártnak vagy hatalmi csoportosulásnak sem szabad megengedni, hogy a hátunk mögé bújva közvetett propagandát folytasson saját politikai céljai megvalósítása érdekében.

Beszélő: A törvénytervezet mintha kézen fogva vezetné a közszolgálati médiát a helyes útra. Egyrészt meghatározza (még a kereskedelmi adók számára is), hogy mennyi reklámot szabad sugároznia, és milyen adagokban, mekkora legyen a hírműsorok aránya, mennyi jusson egyéb kötelezettségeire (tudományos eredmények ismertetésére, „igényes szórakoztatásra” stb.).

„A Magyar Szellemi Védegylet… határozati javaslatban fordul a kormányhoz, teljesítse végre a választópolgárok nagy többségének megbízását, vegye kézbe nemzeti intézményeinket, a televíziót és a rádiót”, mert hiszen ez a két intézmény mégsem „azoknak a tulajdona, akik azt Aczél György és társai jóvoltából még ma is birtokolják.” (Szélrózsa, 1991. február)

Az aczéli gondolatot, hogy ti. a médiának a kormány markában a helye, a Védegylet örökölte, a hozzá tartozó 1974-es kormányrendeletet pedig a kormány örökölte.

A Menhely Alapítvány munkatársainak leírása az áldozatok elbeszélése szerint.

1991. november 20-án este fél 10 körül a II. kerületi Józsefhegyi úton lévő, félig kész épületben megjelent három rendőr. A házban június óta laknak hajléktalanok, ezen az estén két férfi, P. Z. (45 éves műszerész) és Gy. I. (35 éves betanított bádogos) aludt ott. Az egyik rendőr megállt az ajtó helyén, zseblámpájával világítva, a másik fegyverrel biztosította P. Z.-t ébresztgető társát. P. Z.-nek fel kellett állni, és átadni zakóját, benne irataival, melyeket az intézkedő rendőr zsebre vágott.

Szokai Imrét azzal vádolták, hogy a hozzá érkező információk előbb jutnak el Horn Gyulához, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökéhez, mint a külügyminiszterhez. Az év elején azt is beszélték, hogy valójában Szokai volt a horvátországi fegyverszállítás kezdeményezője. Ez az utóbbi gyanú megalapozatlan, s az előbbi vádból is csak annyi igaz, hogy számos újsütetű közhivatalnokkal ellentétben, Szokai nem próbált eltitkolni mindent a parlamenti bizottság elől.

Az önvédelmi szervezetek munkájáról beszámoló szónokoktól megtudhattuk, hogy munkájuk igen eredményes, különösen a kisebb településeken. A vagyon elleni bűncselekmények száma drasztikusan csökkent azokon a helyeken, ahol polgárőrség működik. Ez egybevág a külföldi tapasztalatokkal. Hallhattuk, hogy Kanadában például a biztosítótársaságok akár 25 százalékos engedményt is hajlandóak adni a lakás biztosítási díjából, amennyiben a területen polgárőrség működik.

A polgárőrség jó dolog – lehet.

Az első megközelítés statikus, a második dinamikus. Ám ez a dinamikus szemlélet csak akkor érvényesülhet, ha megszabadulunk attól a kényszerképzettől, hogy nem hagyhatjuk embertársainkat megfagyni és éhen veszni. Van erre esély. Ez a kényszerképzet nem uralkodott el még a mi mocsarunkban, nincs itt néki múltja és hagyománya, csupán a szociális törvény különböző szövegtervezeteiben kapaszkodott meg a rászorulóknak jogszerűen járó létfenntartási támogatás formájában.

Nagy Ferenc József
tárca nélküli miniszterhez

Tisztelt Miniszter Úr!

A magyarországi cigány lakosság az országban élő nemzeti kisebbségekkel együtt felfokozott várakozással és bizakodással követte a rendszerváltozás eseményeit.

Előző számunkban névsort közöltünk Tölgyessy ügyvivői? címmel. Informátorunk szerint az SZDSZ I. kerületi szervezete a felsoroltak támogatását javasolta a megválasztott küldötteknek.

Több várbeli SZDSZ-es jelezte: híradásunk pontatlan volt. A közölt lista csupán egy válasz a kérdőíves közvélemény-kutatásban, és nem is kapott semmiféle támogatást.

Igaznak bizonyult ellenben az (s cikkünkben ez volt a fontosabb állítás), hogy némely budapesti küldöttek egyezkedni próbáltak a regionális küldöttgyűlések résztvevőivel: kölcsönösen keresztbe támogatják egymást.

„Neve: Koós Béla
Született: 1931. április 4., Nógrád vármegye, Litke község
Vallása: római katolikus
Állampolgársága: magyar”

---

„Évát 1950-ben ismertem meg. Egy évig tartott a kapcsolatunk. Nagyon szerettük egymást… Aztán… úgy alakult, hogy mégis mást vettem feleségül. Éltem a hétköznapi emberek mindennapos életét, hétköznapi férjként. Egészen 1956. október 22-ig.

Forradalom

A budapesti forradalom híre felkavarta Balassagyarmatot. De nálunk nem „anarchia” volt, mint dr.