Skip to main content

Belföld

A törvényességi óvásról


Igazságügy-miniszter, legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke

Szovjet mintára, az 1953. január 1-jén hatályba lépett polgári perrendtartás vezette be a törvényességi óvás lehetőségét. Kezdetben csak a legfőbb ügyész élhetett vele, ha a bíróság határozata törvénysértő volt.



Az elmúlt héten véglegesen megdőltek azok az alapfeltevések, amelyekre az MDF–SZDSZ-paktum és Göncz Árpád szerepvállalása épült.

Dokumentumdramolett


A témát – mi tagadás – az ellenzék, nevezetesen Horn Gyula, az MSZP elnöke indította:

Horn Gyula (MSZP):

Furcsának találom, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt fenntartja magának azt a jogot, hogy követelje a rádió- és a tévéelnök lemondását annak ellenére, hogy ők megállapodtak az egyházi vonatkozású műsorok adásairól az egyházakkal. Mindkét elnököt a miniszterelnök nevezte ki, neki van joga felmenteni őket. Ez egyelőre, a médiatörvény megszületéséig tehát kormányzati ügy.




Neményi László
Történelmi sérelmek orvoslása


Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény a kárpótlandók körét részben a két, még pártállami törvény és a hatvanhárom utáni politikai ítéletek semmisségét kimondó, még el nem fogadott törvényjavaslat alapján vonja meg. Ezek alapján kártérítésre tarthatnak igényt az 1956-tal kapcsolatos vérbíráskodás áldozatai és mindazok, akiket 1945 óta összesküvés, lázadás, izgatás, egyesülési joggal való visszaélés, tiltott határátlépés, hazatérés megtagadása stb. miatt megbüntettek.


Tábornok úr! Ön nem érzi ennek a helyzetnek a fonákságát, vagy esetleg kompromittáló voltát?

A fonákságát érzem, azonban semmiképpen sem tekintem kompromittálónak; tevékenységünk a nyilvánosság előtt zajlik. Mi határőrök nem a kompromittálódást érezzük munkánk során szerte az országban, hanem annak az ellenkezőjét, egyre inkább a bizalmat ott, ahol szolgálunk. Ugyanis a mi tevékenységünket alapvetően megszabja az alkotmány. Ezen túlmenően a mi tevékenységünk ellátásához rendelkezünk egy honvédelmi törvénnyel, ami behatárolja a határőrség működését is.


Beszélő-beszélgetés Bodor Pál íróval, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökével


Beszélő: Nem emlékeztet téged a mai helyzet életed egyik korábbi korszakára? Úgy tudom, régebben Romániából kaptál fenyegető leveleket, most a feladók elsősorban magyarországiak…

Régebben és most is a szélsőjobboldali, magyargyűlölő köröktől kaptam odaátról névtelen leveleket – no meg aláírt vezércikkeket. A bukaresti Romania Mare, a Romanul, az Azi, a Saptamana, a kolozsvári Vatra Romaneasca című folyóirat különösen A hisztéria szükségállapota című könyvem ürügyén bőségesen, dühtől fuldokolva támadott.



A népjóléti miniszter rendelete a hajléktalangondozó intézményekről.

1989 elején, amikor hat vállalkozni kész barátommal létrehoztuk a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottságot, egyik legfőbb célunk volt, hogy a magyar szociális rendszer nézzen szembe az – akkor felgyorsuló – szociális válságjelenségekkel, köztük a hajléktalansággal, s elhallgatás helyett nevezze nevén a problémát, építse be segítő-ellátó rendszerébe.

Ez a rendelet áttörésnek is tekinthető, mert – ha lassan is született – végre beemeli a jogalkotásba a hajléktalankérdést.





Pozsgay Imre átülése óta már-már magától értetődővé vált az az eljárás, hogy a pártlistán bejutott képviselő úgy fordul szembe pártjával, hogy közben meg is tartja képviselői mandátumát. De mi az igazság abból a vádból, hogy az SZDSZ szembefordult a megalakulásakor, illetve a választások idején hirdetett elveivel?

Az első konfliktust a kárpótlási törvény feletti szavazás jelentette. A kárpótlással, ha részlegesen is, teljesült az 1947-es földtulajdonviszonyok visszaállításának kisgazda-követelése, kiterjesztve a mezőgazdaságon kívüli kistulajdonra is.



A kongresszus összehívását nemcsak megfeszített előkészítő munka – pl. az új alapszabály tervezetének kidolgozása – előzte meg, de néhány baljós előjel is. Például a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége és a Magyarországi Cigányok Igazság Szövetsége egyes vezetői által szervezett tüntetés decemberben a Roma Parlament épülete előtt, felszított indulatok és érzelmek. Nem feledkezhetünk meg a Roma Parlament irodájába történt, máig tisztázatlan betörésről, amikor egymillió forint tűnt el 1991 tavaszán.


Amikor a parlament egy emlékezetes procedúra során 1991. december 12-én szavazott az önkormányzatoknak nyújtandó céltámogatások rendszeréről, az MDF soraiban egy kis zavar támadt. A kormány nyilatkozatával szembeszegülve egyesek meg-megszavazták az ellenzékiek módosító indítványait. 49-51 százalékokkal ment át, vagy vettetett el egy-egy különösen ínycsiklandozó, nyilvánvalóan népszerű indítvány. A kormányelőterjesztés szétzilálódni látszott. Ekkor Kónya Imre frakcióvezető végigment az MDF padsorain, ennek nyomán néhány képviselő távozott átmenetileg.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon