A TIB december 12-i küldöttgyűlésén elszabadultak az indulatok. A dolgok a már ismerős forgatókönyv szerint zajlottak (lásd: Kónya–Pető-vita, a Magyarok Világszövetségének Kongresszusa). A teremben többségben voltak azok, akik közbekiáltásokkal lehetetlenné tették a küldöttgyűlés munkájának megkezdését. Fő követelésük az volt, hogy az alapszabályt felrúgva nyilvánítsák közgyűlésnek a küldöttgyűlést, hogy a nem küldöttek is szavazhassanak.

Október 23-án Romhányi László és csapata tüntetést rendez a rádió épülete előtt. Emléktáblát ezúttal nem törnek, csak kiabálnak: „Vesszen Gombár!”, „Mocskos csalók!”, „Kommunista gyilkosok!” stb. A Tv-híradó és az Új Magyarország pozitív hangvételű tudósítást közöl a tüntetésről.

Október 26-án a Sajtószabadság Klub nyilatkozatot ad ki két – egy szelídebb és egy durvább – változatban.

Beszélő: Mindenki azt mondja, hogy az Országgyűlés sajtóalbizottságában szép, nyugodt és konstruktív törvényépítő munka folyik, s bár néhány ponton egyelőre kibékíthetetlennek látszanak az ellentétek, mégis remélni lehet, hogy két-három hónapon belül elkészül egy kétharmados többséggel elfogadható törvénytervezet. A bizottságban megjelenő véleményspektrumból az egyik oldalon kilóg Csurka István, aki semmiféle kereskedelmi televíziót, semmiféle szabad televíziózást nem akar, a közszolgálati médiát pedig a kormány kemény markában látná jó helyen.

Január 13-án hajnalban a rendőrség szokása szerint „nagy erőkkel” kezdett hozzá a rendcsináláshoz. Az aluljárókból az árusítókonténereket feltétlenül el kell távolítani: balesetveszélyesek, katasztrófa esetén lehetetlenné teszik a mentést – tájékoztatta az újságírókat dr. Balogh János alezredes, a budapesti főkapitány közrendvédelmi helyettese az akció kiindulópontján, a rendőri ezred Mosonyi utcai épületében.

Nagy erők

A rendőrök először a közeli Baross téri aluljárót özönlik el, nyomukban kamerákkal, fényképezőgépekkel, magnókkal fotósok, újságírók.

A Zétényi–Takács-törvénytervezet parlamenti vitája során gyakorta szóba került az a több mint két évtizeddel korábbi nyugatnémet vita, amelyet a náci bűnök elévülhetetlenségéről folytattak. A nyugatnémet jogi megoldásra több felszólaló úgy tekintett, mint a jogállamiság etalonjára. (Csak éppen abban nem volt egyetértés, hogy mit is jelentett a nyugatnémet megoldás.) Pedig a náci bűnök elévülhetetlensége Nyugat-Németországban – noha kétségkívül vetett fel jogi problémákat is – elsősorban és mindenekelőtt politikai kérdés volt, amelyre politikai válasz született.

1964.

Új szokás van kialakulóban, ha nem tévedek. Szabályai sehol sincsenek leírva, ahogy ez már egy szokáshoz illik: valaki(k) csinálnak valamit, mások utánozzák, s egy idő múltán hasonló alkalom esetén megint mások ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy ugyanígy tegyenek. Senki nem tud, és nem is akar válaszolni, hogy miért csinálja. Azért, mert így kell, mert ez a szokás. (Felidézek egy szokást, amelynek kialakulása a szemünk előtt történt: a Ceausescu bukásához vezető nagy bukaresti tüntetésen kivágott közepű román nemzeti lobogókat lengetett a tömeg.

A mosdóvíz

1990. október 8-án az országos rendőrfőkapitány, a BM közigazgatási államtitkára és a határőrség parancsnoka közreműködésével országos idegenrendészeti akció kezdődött, amely a mai napig tart. Ennek az akciónak a megkezdésével egyszerre kezdte meg működését a kerepestarcsai tábor is. 1991. november 28-ig 32 837 külföldit állítottak elő, akik közül 3998-at elengedtek, a többinek el kellett hagynia az országot. Közülük mintegy 25 ezer volt román állampolgár, körülbelül ezren voltak a lengyelek, szovjetek és törökök, ötszázan a pakisztániak. 1991.

Néhány hónappal ezelőtt egy interpellációra válaszolva a miniszterelnök elhárított minden olyan feltételezést, hogy a kormány Horthy Miklós hivatalos állami újratemetésére, politikai rehabilitációjára készülne. Amikor szombaton azonban, a doni áttörés évfordulóján ismét fontosnak tartotta, hogy kifejtse nézeteit Magyarország második világháborús szerepéről, kitűnt: Horthy személyét ugyan nem, de a Horthy nevével fémjelzett politikát rehabilitálni kívánja.

Miről is van itt szó? Az új magyar Országgyűlés alakuló ülésén, 1990.

„…késve, de eljő halk
lábon a Megtorolás…”
(Tibullus)

Az alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

A jogállamiság olyan kategória, amelynek tartalma tértől és időtől függően változik, illetve több szakaszban alakul ki.

A jogállamiság fogalmát a magyar jog még nem részletezte kellő mélységig, tartalmának meghatározása az Alkotmánybíróságra vár.

Az 1944. december 21-e és 1990.

Beszélő: Úgy hírlik, hogy előzőleg megmutatta Antall Józsefnek a kérdéses levelet.

Bereczki Vilmos: Hogyhogy előzőleg! Amikor megkaptam, akkor.

Beszélő: És megkérdezte tőle, hogy ez a levél hiteles-e.

B. V.: Igen, a Parlament folyosóján. Úgy gondoltam, hogy mivel a miniszterelnökre vonatkozó iromány került a kezembe, azt erkölcsileg egy koalíciós képviselőnek kötelessége a miniszterelnökkel közölni.

Beszélő: Ennek a levélnek az alapján hogyan ítéli meg a miniszterelnök úr politikai szerepét 1988–89-ben?

B.