A Fővárosi Közgyűlés gyásznappá nyilvánította november 4-ét. A főpolgármester elrendelte, „hogy a Fővárosi Önkormányzat épületeire november 4-én gyászlobogót tűzzenek ki”. November 4-e csakugyan gyászos nap, és ezért csak helyeselhetem ezt az intézkedést Az emberek hajlamosak arra, hogy elfelejtsék, mikor gyászolnak, de ha látják a lobogókat, majd eszükbe jut: „Most!”

Az intézkedést mégis, tekintettel a fővárosi házmesterek túlterheltségére, szerény javaslattal szeretném kiegészíteni. Ne vonjuk be november 4-e után a gyászlobogókat.

Mert a milyen ítélettel ítéltek,
olyannal ítéltettek,
és a milyen mértékkel mértek,
olyannal mérnek nektek.
Miért nézed pedig a szálkát,
a mely a te atyádfia szemében van,
a gerendát pedig,
a mely a te szemedben van,
nem veszed észre?
Máté 7,1–2.

Krajczár Imre hosszú éveken át a Népszava külpolitikai újságírójaként tevékenykedett, az idők folyamán így módja nyílt a világpolitika csaknem minden jelentős kérdésében állást foglalni.

„Ha hazamegyek innen, nem lesz könnyű valami jót mondani Magyarországról” – villantja rám sajnálkozó mosolyát egy szudáni fiú. A Budapesti Műszaki Egyetem „arab menzáján” beszélgetünk. Az egyetem éttermének ezen a részén az időnként arra sétáló, adóvevővel felszerelt egyetemi őrségen kívül én vagyon az egyetlen magyar. Országunk izgatott vendégei vesznek körül: szudániak, palesztinok, jemeniek, arab emirátusokbeliek, szírek. Sietősen próbálja elmondani mindenki a maga történetét.

A szeptember 19-i keltezésű közleményben a közgyűlés tagjai egyebek közt mély aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy noha a szovjet csapatok már több hónapja elhagyták az ingatlanokat, a tényleges hasznosítási folyamatok még mindig nem indultak be. Hozzátették továbbá, hogy a napról napra fokozódó állagromlás, a közművek katasztrofális állapota és az egyre növekvő költségek hamarosan lehetetlenné teszik a végleges értékesítést.

1980 őszén kissé szokatlan összetételű közönség verődött össze a Deák Ferenc utcában, egy bezárt ajtó előtt. Az ajtó üvegén kézzel írott árkus: A koncert technikai okokból elmarad – s az üveg mögött izgatott titokzatos férfiak voltak láthatók. Az árkusra egyszer csak gyors kéz keresztcsíkot tapasztott keresztbe: BETILTVA! A 100-150 ember – tiszteletre méltó idős zenekedvelők, kezükben stencilezett meghívóval –, gyanútlan, vagy éppen csak gyanakvó ezoterikus értelmiségiek, alternatív ifjúság, s a formálódó demokratikus ellenzék ismert alakjai.

Alul is forrongásban van az SZDSZ. A szolnokiak többsége – ki többé, ki kevésbé – elégedetlen volt a párt eddigi működésével. Legtöbben a paktum megkötését, a 20 ezer forintos kárpótlás ötletét rótták fel a vezetőségnek – bár a felelősség kérdésében megoszlottak a vélemények – és azt, hogy hagyta magát beleugrasztani haszontalan ideológiai torzsalkodásokba. Ugyanakkor többen hiányolták, hogy az SZDSZ, a taxisblokád esetét leszámítva, nem foglalt határozottan állást a közvéleményt foglalkoztató kérdésekben.

A kormány nem maradhat tétlen, amikor azt látja, hogy számos, szolid életű polgártársunk sorsa a sivár szegénységbe süpped. A létbiztonság fenntartásának hatalmasra növekedett terhei alatt már-már összeroskadni készül a költségvetés, a társadalombiztosítás és az önkormányzatok. Teherbírása határáig jutott az adófizető polgár s a vállalkozó, kinek kezében jövendőnk kulcsa van. Inát szakíthatjuk-e azoknak, akik az ország kátyúba ragadt szekere elé fogva feszítik meg legjobb erőiket? Nem szakíthatjuk!

Beszélő: A kárpótlási törvényt egyedül szavaztad meg az ellenzék képviselői közül.

Bertha Zoltán: Szokás hangoztatni, hogy a kárpótlás – miközben régi igazságtalanságokat igyekszik orvosolni – új igazságtalanságokat teremt. Felmerül viszont a kérdés: inkább konzerváljuk a régi igazságtalanságokat, és segítsük elő az azokból kifejlődő spontán méltánytalanságok megszilárdulását? Nyilvánvaló, hogy teljes igazságot nem lehet szolgáltatni.

Nem tudni, miért, de tény, Eger lett a hazai újfasiszták egyik központja. A közelmúlt történései is ezt bizonyítják.

A múlt év szeptemberében mintegy 100-150, többségében fiatalkorú, botokkal, láncokkal, kábelekkel felfegyverkezve Egerben a belvárosból a lakótelepre vonult. Útközben több embert bántalmaztak, cigányellenes jelszavakat kiabáltak, majd rátámadtak a kutyáját sétáltató háromgyermekes, 37 éves kiskereskedőre, Báder Gyulára, aki megkísérelt elmenekülni, de házának földszinti folyosóján utolérték, ütlegelték, megrugdosták.

Kézbesített már ilyen határozatokat a postás kollégáinknak, Kőszeg Ferencnek és Nagy W. Andrásnak is, még 1988-ban, de ők végül is bevonulásuk előtt egy-két nappal futár útján értesíttettek: a büntetés-végrehajtás elmarad. Ne menjenek Baracskára, mert nem engedik be őket! A váratlan fordulat Kőszeg P. Howard-i méretű (ld. Piszkos Fred) pimaszságának volt köszönhető: az elhurcolt, de jegyzőkönyvileg nem hitelesített stencilgépről azt állította, hogy villanyfúró, és el sem vitték.