Ezen is túl vagyunk, az MDF (idézet) sorsdöntő, történelmi jelentőségű országos gyűlésén. Megcsömörlötten bár, szódabikarbóna (a kozmopoliták Alka Seltzer) után kapkodva, kissé borzas idegekkel is, de túl vagyunk rajta. Vagy mégsem? Lehet, hogy a sportcsarnoki hajcihő csak a bevezető szatírjáték volt, az igazi, vérre menő dráma csak ezután következik? Bizony lehet. De hagyjuk ezt, hiszen az MDF országos gyűléséről sok szó esik másutt a Beszélőben.

Gondolatkísérlet

Inkább egy gondolatkísérletet szeretnék elvégezni.

Nekem itt, ebben a szűk rovatocskában, az a dolgom, hogy a fontosabb vagy tanulságosabb heti fejleményekről mondjak valamit. Úgy kell tennem, mintha nem is figyelném kedves olvasóim megkereséseit és bírálatait. Különben elszalad a hét, mi meg csak vitatkozunk…

Egyszer azonban ennek is meg kell már esnie! Nagy már a restancia. Ezek a mostani MDF-gyűlések, fészkelődések is megemelték az általános értékvitázó kedvet. És gyűlnek a személyes sérelmek is! Mert az is bolond ám, aki Magyarországon középjátékot próbál játszani!

A Magyar Demokrata Fórum nagyon megszenvedett az elmúlt időkben. Megérdemli azt a további négy esztendőcskét, jobbközép nyugodalmat, amit majd a választások megnyerésével szerez magának – jelentette ki dr. Antall József az MDF népnemzeti köreinek összejövetelén.

„Megérdemel az még négy magyar esztendőt is, hol a magyarnak magyar az ellene!” – tette hozzá Csurka István. Elgondolása máris nagy érdeklődést váltott ki a hazai és nemzetközi sajtóban.

„Ki lesznek lökvel!” – kiáltozza a felmérgesedett harlemi radikális, a híres fekete író, Ralph Ellison regényében és Bartos Tibor mesterművi fordításában.

Bizony jó néhányan akadnak, szűkebb környezetemben, és másfelé is, akik hasonló módon méltatják parlamentünk év végi hajráját, legutolsó médiaügyi nekifutását. Valencsik úr, a létminimum alattiak már egyébként is a törvényhozók menesztésén fáradoznak, s most még ez is…

Nem baj, újból neki kell menni, legközelebb majd jobban sikerül! Csak azok a megelőző, csúnya kormányoldali belemenések maradtak volna el!

Kiegyensúlyozott, nyugodt rekommunikációs erő benyomását keltette a hét végén gyűlésező Magyar Szocialista Párt.

„Helyenként észlelni ugyan bizonyos átmeneti jelenségeket, mint ez a hogyishívják, ez az Antall-kormány is… de az ilyen problémácskák megoldódnak, most már hamarosan visszaállunk…” – jelentette ki, kicsit más szavakkal, Horn Gyula.

Ókínai császárok, Tang – vagy Ming – dinasztiafők szólhattak egykor így a Mennyei Birodalom földjére tévedt nomádokról. Fogják csak, amit érnek, tömjék meg a tarsolyukat!

„Vessük csak össze a kamaszkor előtti kisgyerek tiszta, világos okfejtését a felnőtt összevissza, zagyva, elfojtott és hazug beszédével” – vezet be tanításába a modern lélektan atyja, Sigmund Freud. „Az átkos libidó felel a különbözetért!”

A nagy egységek, nemzetek, társadalmak megtekintéséhez persze nem ugyanaz a szemüveg való, ami a kisegyénhez. De mert a nagy is kicsikből épül, sok hasonlóságot találni. Ezt már Bibó is megírta.

Pár éve még azt nem hitte volna el az ember, hogy megéri a kommunizmus és orosz megszállás végét. Újabban, a rendszerváltás óta meg már azt nem nagyon hiszi, hogy lehet még olyan tele is, aminek nem szorongással, rossz előérzettel, balsejtelemmel várja a közeledtét.

Ezért alighanem a géneket is felelősség terheli. Hiába a híres technikai civilizáció, szuperszonikus repülőgép, légkondicionálás és hitelkártya, legbelülről remegve és rettegve lessük, ahogy jön a tél, a jég, a barlangi medve.

Mire ez a lapszámunk kedves olvasónk kezébe kerül, már új elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Kiderülhet november 4-én, hogy ha nem is ünnepelni, de gyászolni azért még tudunk. És Bős körül is nyilván történik valami. Vagyis senkit sem érdekelnek majd a megelőző hétről szóló észrevételeim. Kár is akkor erőlködni! Inkább a magam hátralékait próbálom csökkenteni.

Új idők focija

Az elmúlt héten egy-két kimaradt szó miatt olyan benyomást sikerült keltenünk, mintha általánosságban is érzéketlenek lennénk, amikor dr. Antall a magyar luciferizmusról panaszkodik.

A történelmet nem az anyagi erők, nem a szellem, az eszmék, még csak nem is az érdekek, hanem az indulatok mozgatják Legalábbis errefelé, Kelet-, Közép- és Dél-Kelet-Európában, a rendszerváltások óta. Jó lenne persze, ha ez a helyzet nem állandósulna. Mielőtt még az iskolákban is a szorongás, vérbosszú és túlnyomásos agyvelő elsődlegességét tanítanák, vissza kellene kanyarodni az Ész, vagy ha ez sok, az érdek országútira…

Fizetési meghagyások

Az is pórul jár azonban, aki nem hisz, vagy nem akar hinni az irracionálisban.

Az effajta, apróbb pártzökkenők, koccanások, említést is alig érdemlő személyi módosulások a demokratikus testületi élet szerves velejárói. Senki sem takaríthatja meg őket, az SZDSZ legalább már túl van rajtuk…

Valahogy így szólhatott Kis János, idestova egy esztendeje. Nem sokan hittek neki. Pedig megnyugtató szavai nem is akármikor, hanem éppenséggel lemondásakor hangzottak el.

És egy év után mintha valóban a filozófust igazolná a pártgyakorlat! Az SZDSZ nem halt bele a pártütközetekbe, a piros és fehér rózsa harcába, mint egyesek mondogatják.