Skip to main content

A hét üzenetei


Az ékes szavú Fidesz-vezért, Orbán Viktort időnként, a paktumkovács Tölgyessyt pedig szinte folyamatosan azzal gyanúsítják, hogy inkább szavakban, retorikailag, nem pedig gyakorlati cselekedeteikben küzdenek dr. Antall kormánykoalíciója ellen. A költségvetés vitáját mindkét liberális pártfőnök alaposan, szinte az utolsó másodpercig kihasználta az ilyenfajta gyanúsítgatások cáfolatára.


Közép-keleti és kaukázusi hódításaikat Allah és a hegyi főnökök gondjaira bízván, a birodalomalkotó szláv népek maguk is otthagyták a Szovjetuniót. Ezzel, mint Baker úr, az amerikai külügyminiszter megfogalmazta, az unió „az eddig ismert formájában megszűnt létezni”. Ez, mindent egybevetve, nem a hét, hanem az évszázad eseménye. Persze sok minden van itt még hátra. Neve sincs még az új, szlávlakta nagy földnek. Nem tudni, vajon elég-e a breszti paktum hozzá, hogy az Ukrajnában élő oroszok és ukránok barátságosabban nézzenek egymásra.


Igazság szerint a rovat rendes, évközi címe – „a hét üzenetei” – is eléggé fellengzős és nagyképű. Ez a mostani meg kifejezetten a római pápához való. Nem is vállaltam volna, ha társaim nem győznek meg: ilyenkor, karácsony előtt már végképp senkit nem érdekel a heti belpolitika.

Ha ez igaz, akkor a Magyar Demokrata Fórum nagyon balszerencsés.



Bush, Reagan, Carter, Ford, Nixon, Johnson, Kennedy… Az elnökök, szép sorban. A tengerentúli sajtóban ugyan minden egyes választás után felteszik a kérdést: működik még egyáltalán az amerikai demokrácia? Hogyan lehetséges, hogy egy ekkora országban, ennyi Nobel-díjassal, nem találtak jobb elnöknekvalót?

Egy dologban azonban láthatóan nem ismernek tréfát az amerikai választók. Nyúlánk, előrehaladott korban is karcsú, sportos személy legyen, aki a Fehér Ház felé igyekszik.



Ócska bolsevista trükk

Hazánk legismertebb drámaíró-politikusa szerint a szakértelemre való hivatkozás „ócska bolsevista trükk”. Felidézvén a bolsevizmus történetét, ezt mi így nem mondanánk. Ellenkezőleg, nekünk úgy rémlik, hogy a bolsevistáknak kezdettől fogva komoly fenntartásaik voltak a burzsuj specialistákkal szemben. Először komisszárokat ültettek a nyakukba, majd szabotázzsal vádolták őket, aztán a perek következtek: mérnökper, orvosper, ami éppen kellett. Később, a kevésbé véres időkben, a nómenklatúra uralma jött.



Ezt a rovatot eddig ketten szignálták. Egy ifjú hölgy és egy agg liberális, aki előszeretettel húzódik hölgyszoknyák fedezékébe. Sajnos egyikőjük – persze hogy nem a vén, akinek illene, hanem Évike, a fiatal – mostanában sokat gyengélkedik, betegeskedik. Úgyhogy egy ideig egyedül vagyok kénytelen írogatni.

„Ahogy lesz, úgy lesz…”

Ami azt illeti, a mostanában előtolakodó témák közelébe teljesen egészséges fiatal leánykákat sem szívesen engednék. Vérgőzös tanulságok, bűn, bűnhődés ügyében keressék inkább Dosztojevszkijt.





Dr. Antall József, akit gyakran gyanúsítanak azzal, hogy Horthy Miklós előképét követi, egyiptomi útja során messze délre, Karnakba, Luxorba, a fáraók városába, a Királyok Völgyébe, a Ramszesz-kolosszus lábaihoz is elvetődött. Kormányfőnk tehát még más irányítási-vezetési modelleknek is figyelmet szentel.

Délkörös védelem

Érdemes is figyelni a régiekre, mert akadnak hasznosítható megoldásaik. Az ókori fáraók, istenkirályok, nagyvezérek másai olykor jól teleírva fenyegető hieroglifákkal, az ellenség elriasztását is szolgálták.





„Kezdődik!” – sóhajt rezignáltan, de persze szorongással is a sokat látott, idős komszocos, többször is átbetűzve a Zétényi–Takács-féle törvényről leírtakat. „De milyen érdekes!” – magyarázza a fiának. „Milyen könnyű megbocsátani, feledni, amnesztiát ígérni, amíg nincs kezedben a rendőrség, a sereg meg a bíróság. És milyen nehéz, amikor már a kezedben van.”

„Ezért magyaráztam én Grósz Karcsinak, hogy eresszen beléjük egy-két sorozatot.



’89 októberében eléggé fáradt kis ünnepség végén kiáltottuk ki a Magyar Köztársaságot. Mintha csontjaink, zsigereink jó előre megsúgták volna: egy év múltán, ’90 októberében rövid vállrándítással intézzük majd el a forradalom és szabadságharc emlékezetét, hogy azután a taxisblokáddal, hosszan és részletekbe menően tisztelegjünk a posztkádári aranyborjak előtt. A blokádban részt vevők pontosan úgy mérték egymáshoz a forint, az ő forintjuk értéket a távoli absztraktumok, a szabadság, demokrácia, a közjó értékéhez, ahogyan a kádárizmusban megtanulták.


Földübörögnek sógor Daciák!

Földübörögnek a motorok, fázós emberek tízezrei préselődnek a járművekbe: irány az osztrák határ! Így lesz, így bizony – legalábbis ezt jósolják az illetékesek 22-én kedden, a forradalom ünnepének előestéjén. Bizony, sokan kihasználják az alkalmat egy jó kis ausztriai kirándulásra. Könnyen lehet, hogy az egy időben diadalra jutó világforradalom is így bukott meg a népek bölcs előrelátásán. Mi is lenne a bevásárlóturizmussal, ha minden náció egy napon ünnepelne?


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon