Még mindig nincs vége

Úgy látszik, a főváros határozatával sem jutott nyugvópontra a világkiállítás ügye. Igaz, Kupa Mihály, a kormány pénzügyminisztere félreérthetetlenül kijelentette, hogy nincs pénz a presztízsvállalkozásra, s ennélfogva a pénzügyi kormányzatnak hálásnak kell lennie a főváros döntéséért. De Kádár Béla, a kormány külgazdasági minisztere (ugyanarról a kormányról van szó) ezzel szemben úgy véli, hogy fekete napnak minősítik majd a jelen és jövő magyar történészei október 10-ét, vagyis a fővárosi önkormányzat Expo elleni döntésének napját.

Igen furcsa jelenet játszódott le a héten, amikor Karagyorgyevics Sándor herceg, az utolsó jugoszláv király fia megérkezett Belgrádba. A trónörökös lehajolt, s ekkor előugrottak kísérői: jókora tepsiben földet és füvet helyeztek eléje a repülőtér betonjára, hogy ezt illesse a szertartásos csókkal. A gesztus után gondosan eltávolították az anyaföldet, s az uralkodójelölt elmondhatta fegyvernyugvást sürgető szavait. A helyzet annyira groteszk volt, hogy veszekedett republikánusságom ellenére már-már hinni kezdtem, hogy Sándor herceg valóban segíthet a béke helyreállításában.

Renyheséggel, restséggel, immobilitással leggonoszabb kritikusai sem vádolhatják miniszterelnökünket, dr. Antall Józsefet. A messze Tokióból jövet szinte csak átzúgott a fejünk felett, hogy máris a csillogó Párizsban találja magát. Onnét épp csak átöltözni ugrott haza; no meg hogy vendégül lásson egy kongresszusra való tiszteletre méltó külföldi államférfiút. Nem csoda, ha ilyen szoros beosztás mellett a volt tanár úr nem tudott időt szakítani Kónya nevű növendéke dolgozatának kijavítására. Kisebb stilisztikai problémák vannak vele, vetette oda, és már ment is.

A jogban iskolázatlan egyén olykor még a halált is szívesebben választaná, semhogy jogi, sőt Isten irgalmazzon, alkotmányjogi szövegrészekről, textusokról kelljen véleményt mondania. Lelki, füleivel mar hallja is: hagyján, uram, hogy egy szót sem ért belőle, de akkor minek kritizálja?

A baloldali politika eleddig nem valami nagyot alakított Magyarországon – fejtette ki a múlt hét végén, Nyíregyházán, népnemzeti hallgatósága előtt Boross úr, a belügyminiszter. Múltja, jövője itt csak a nemzeti alapvetésű politizálásnak van, fűzte hozzá. Első állítása akár igaz is lehet. Amiből, persze, nem következik, hogy a második is igaz. De még ha csak mi, magyarok próbálnánk nemzeti alapon kibontakozni! A baj az, hogy mindenki, a szerbek, horvátok, szlovének, macedónok, románok, újabban már szlovákok, ruszinok is ugyanezzel kísérleteznek.

Magasan pozícionált, előkelő, legszebb korú angol vagy európai úr megszédül a Dél varázsától, a Kelet mákonyától, otthagy csapot-papot, új életet kezd. Hányszor olvasni erről a világirodalomban, például Somerset Maugham-nál. Vajon a mesés Keleten, Japánban időző dr. Antall Józsefnek egyszer sem fordult meg a fejében, hogy további szolgálati éveit szívesebben töltené egy csendes tokiói teaházban? Még akkor sem, ha dr.

A fő színhelyek alig változtak. Az eggyel korábbi hét összképét azonban főleg a helyi, hadszíntéri erők, a közemberi vagy közemberinek álcázott célok határozták meg. A legutolsó hét főszereplői a vezérkarok, a magasabb békítő vagy integráló fórumok.

Tizenegy mínusz SZKP


Most aztán nemcsak a komszocosoknak, de a reformkomszocosoknak is véglegesen vége van! – dörögte a moszkvai puccs bukása után magyar karunk legelső mennyköve, Csurka István.

A leginkább Pozsgay Imre szereti mondogatni, hogy térségünkben a politikai átalakulás nemhogy be nem fejeződött, de még csak most kezdődik igazán.

Elmarad a hét

Ez a hét most főleg azt üzeni, hogy elunta magát. Kész, slussz-passz nem csinálja tovább: a következő hét elmarad. Meg tudom érteni szerkesztőségi barátaimat, akik úgy határoztak, hogy bezárják egy hétre a boltot. Amúgy sem valószínű, hogy a forgalomszabályozás nyomán bekövetkezett rendet képesek lennének követni, de hát nem is biztos, hogy megéri a következő hét, hogy lapot csináljanak neki.

Zavaros

Zavaros és nagy a Duna. Hogy bölcs-e, azt nehéz lenne megmondani. Annyi biztos, hogy áradását akár a hét egyik legfontosabb „üzenetének” is tekinthetjük: elemi erejű tiltakozásnak a reá kényszerített bősi monstrum ellen. A szlovák rendőrök ugyan rátámadhattak a derekasan, ötletesen és békésen tüntető környezetvédőkre, de mit fognak tenni a rohanó árral szemben? Meggumibotozzák?