Azt sem tudjuk már, melyik hétről üzengetünk. Annyira összekuszálódtak az ünnepek és a hétköznapok. Akkor meg ne is az időt, hanem a fontosságot vegyük kiindulópontnak. Maradjunk középen, figyeljünk, nehogy kisodródjunk! Az elmúlt héten is ez volt a legfontosabb tennivaló és a következőn is ez lesz.

Tervszerű demokráciát!

Mi vagyunk a béke szigete, oázisa, Kohl kancellár legjobb finnugor tanítványai, őroszlop egy kultúrtektonikai törésvonal mentén, és így tovább.

A német kormány tizenhét hónapon keresztül, a volt keletnémet párt- és államfő jogsértő megszöktetése óta követelte Honecker visszaszolgáltatását, először a szovjetektől, később az oroszoktól, majd pedig a chileiektől és oroszoktól. Mást – tekintettel a törvényességi követelményekre és a közvéleményre – aligha tehetett, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy követelése vágyait fejezte ki. Akárhogy is volt, a német kormány eleinte egészen biztosan ímmel-ámmal megtett erőfeszítéseit végül siker koronázta.

Fejtő Ferenc, a Párizsban élő neves történész és politológus, József Attila hajdani szerkesztőtársa a Népszabadság hétvégi számában terjedelmes nyílt levelet intézett Csoóri Sándorhoz. A tudós a költő egy másik költő, Balaskó Jenő által lejegyzett előadása kapcsán-ürügyén fejti ki nézeteit a mitologizáló történelemszemléletről, Németh Lászlóról, a népies–urbánus vitáról és annak jelenlegi felelevenedéséről; tisztázó vitát kezdeményez, hogy az „új nemzedék” „felnőtt néphez illő jövőképet” alakíthasson ki magának.

A múlt héten Daróczy László, az Új Magyarország publicistája forradalmasította a politikatudományt. Tette ezt, ahogy magyar emberhez illik, szemérmesen, egy olyan cikkben elrejtve, amely – és ezt nem feljelentésnek szánom – a földkerekség legtöbb liberális lapjában megjelenhetett volna. D. L. az észteket feddte meg, mivelhogy nem bánnak szépen orosz kisebbségükkel. Figyelmeztette baltikumi rokonainkat, hogy eljátszhatják a nemzetközi közvélemény rokonszenvét, ha így folytatják.

Ha befejezted a prédikációt, hagyd is abba! – okosítják a növendéket a papneveldében. Ezt az évezredes teológiai bölcsességet mindenekelőtt a keresztény-nemzeti irányzatú pártoknak és politikusoknak illenék megszívlelni.

Soha jobb alkalom a mostaninál! Ha végre-valahára, tekintettel a meleg nyárra is, vizes lepedő borult a tévé és rádió ügyére, akkor már hagyják is így! Sőt, ha szabad tanácsot adnom, tegyék még alá a teljes Kónya-programot is. Helye lesz a nagy vizes lepedő alatt, mert ha igaz, egy másik programot, a Kupa-félét meg újból elő kéne húzni.

Nemlétezők csillagfényénél

Végre újra hallhattunk a Loch Ness-i szörnyről! Amiből visszavonhatatlanul következik, hogy – rossz idő ide vagy oda – a csillagászati, majd meteorológiai nyár után megérkezett a turisztikai főszezon is. Most azonban érdemes figyelnünk a híradóban hétfőn este elhangzott megfogalmazásra: angol kutatók műszerekkel vizsgálják a tavat, mert Nessy huzamosabb ideje nem hallatott magáról.

Még azt mondják, nincsenek törvényességi, jogállami, alkotmányozási hagyományaink! – méltatlankodott a hét végén Szabolcsba ránduló dr. Antall József. Hát Szent László, aki már 800 évvel ezelőtt is törvénykezett?

Nagy királyunkat, mint köztudott, az igazság szeretete mellett kellő szigorral is megajándékozta az Úr. A leányrablót személyesen, önkezével küldte át a másvilágra, a tyúktolvajt hóhérainak népes hadára bízta. Még a papot is megbüntette, ha lopott.

Van valami nyugtalanító benne, hogy dr.

A jogosultak harminc százaléka nem szavazott! – súgták visszafogott örömmel ’90 tavaszán az MSZP hívei. Rájuk még nem, másra már vagy egyáltalán nem – tették hozzá sejtelmesen.

Igazuk lett! Alig két év múltán szinte teljesen kicserélődtek a választási szerepek. Mostanában körülbelül annyian szavaznak, amennyien ’90-ben nem szavaztak. S tekintélyes részük tényleg az MSZP-re voksol.

A vesztesek ma még azzal vigasztalódhatnak, hogy talán ki sem kapnának, ha mindenki választana. A jogosultak bő kétharmada szavazhatna rájuk, ha egyáltalán szavazna valakire.

„Ha médiavita, akkor Magyarország” – riad fel álmából a világutas. Bár nagy nemzeti polémiánk monoton, kataton unalma mindjárt vissza is ringatja.

A semminél azonban még ez is jobb, legalább ily módon jelezzük felségterületeinket! Ez az igény teljesen újszerű, hisz jóformán csak tegnap bontottuk el a vasfüggönyt, és bizonyos értelemben antiliberális is.

A kormánypártok nem tettek ugyan le arról, hogy erkölcsi csapást mérjenek a köztársaság elnökére, de elnapolták, mint mondják, „bejegelték” tervezett parlamenti nagyakciójukat. A heves vérű népi avantgárdot, Balaskó Jenőt azonban nem lesz könnyű lehűteniük. „Lelkükből kilógó sárga fogaikkal a sarkokból is kiharapják a pókot, ha nem az ő érdekük javára szövi hálóját” – írja a hétfői Új Magyarországban. Az elnököt maguk előtt toló, dr.