A legutolsó pillanatban, percekkel lapzárta előtt kaptuk a hírt, hogy a köztársasági elnök nem meneszti Gombár Csabát a rádió éléről. Nagy hirtelen csak arra maradt erőnk, hogy megpróbáljuk beleélni magunkat az ügy egyik élharcosa, Kulin Ferenc kormányoldali képviselő úr helyébe. Ha mi lennénk ő, a parlamenti kulturális bizottság elnöke, s néhány évet aludhatnánk a mostani történésekre, akkor alighanem hálával gondolnánk vissza Göncz Árpád döntésére. Meghiúsította a képviselő úr tervezett merényletét a sajtó szabadsága ellen, megakadályozta a tényleges elkövetést.

A hazai kommunisták kerek negyven éven át bizonyíthatták, hogy nem alkalmasak az ország vezetésére. A mostani jobbkonzervatívoknak, népnemzetieknek tizedannyi idő, tulajdonképpen két év is elegendőnek látszik, hogy megmutassák, nem megy nekik… Már csak a liberálisok vannak hátra. Ha létezik történelmi esélyegyenlőség, akkor most az ő nagy ugrásuk következik…

Ha hihetünk a közvélemény-kutatásoknak, na meg a fényes csabai példának, a népet már most furdalja a kíváncsiság, már most az egyesült liberálisoknak adná át a hajtási engedélyt.

Ezen a héten különösen nehéz olyan híreket kiragadni, melyekkel a lap hátsóbb oldalain ne foglalkoznának bővebben is a munkatársaink, így járt azonban az MDF hétvégi, balatoni konferenciája is. Nekik sem sikerült sok újat hozzátenni Szabó Iván ipari miniszter és más kormányférfiak korábbi bejelentéseihez. Az MDF-ülés szűkszavú „ajánlásokat” tett a gazdasági fellendülésre.

A Los Angeles-i lázongás hírei, kommentárjai, az Amerikának címzett intelmek és méltatlankodások bizonyára Tisztelt Olvasónk könyökén jönnek már ki. Ennélfogva már el sem merjük mondani a saját intelmeinket.

Pedig van benne valami jelképes, hogy épp a Munka – vagy prózaibban, a teljes foglalkoztatás – ünnepén futottak be a tengerentúli vészhírek. Törvény ugyan nincs róla, de eléggé megalapozott tapasztalat, hogy a társadalmak a nagyarányú, idült, reménytelen munkanélküliség állapotában válnak hajlamossá az ilyenfajta robbanásokra.

„Még 15 ezren sincsenek” – jelentette szombat délelőtt Surján doktor a Gödöllőn gyűlésező kereszténydemokratáknak. Mármint a torgyáni haragvók nincsenek. „Még 10 ezren is épphogy vannak” – sugározta később a publikum megkönnyebbült morajától kísérve.

Ami szépen mutatja, hogy létezik demokratikus jobb- és baloldal, aminthogy antidemokratikus bal- és jobboldal is létezik.

Androsch volt osztrák alkancellár magánvállalata tízmilliárd korona hitelt ígért a pozsonyi vízügyi vállalatnak. A hitel egyebek mellett a bősi beruházás befejezésére lenne fordítható. Androsch úr váratlan segítőkészsége semmivé foszlatta azt a reményt, hogy a szlovákok megfelelő anyagiak híján mégsem lesznek képesek angolvécét csinálni a Dunából.

Együttérzek azokkal, akik a hírre az albán légierő modorában reagáltak. Magam is így tettem, első dühében az ember másra nem is igen képes.

Az Új Magyarország április 10-i számában meghökkentő anyag jelent meg: Hardi Péter Kunszabó Ferenccel készített interjúja. A Hunnia főszerkesztője ködöket oszlat, rágalmakat cáfol, felmutatja lapja igazi arcát, vall a magyarság szolgálatáról. S hát a zsidókérdésről kvaterkázik Hardi kollegával.

Az antiszemitizmus természetesen távol áll a Hunnia szellemiségétől. A Hunnia csak azért foglalkozik igen sokat a zsidókérdéssel, hogy megakadályozza a nemzethalált.

Szerencséje a kormánynak, hogy nem mostanra, hanem csak az év végére, az utolsó negyedre ígérte bizonyos kedvező gazdasági tendenciák megindulását. Így nem kell azt állítania az első negyedéves adatokról, valamint a fizetési morál megszilárdítására tett kormánylépésekről, hogy ezek már a kibontakozás mérföldkövei.

Pedig aki nagyon keresi, még ebben a nehéz szituációban is megtalálja a szépet és felemelőt! Az örökké csak ostorozott, kozmopolitának, hazafiatlannak csúfolt bankemberek és plutokraták épp ezen a héten tanúsítottak példamutató hazafiságot.

A választási félidő, no meg az idei március 15-e kesernyés íze több szerzőt, jeles közéleti személyiséget is arra inspirált, hogy nagy távú, oknyomozó írásban merengjen el demokráciánk állásáról.

Közülük is kiemelném Bauer Tamás, a fáradhatatlan szabad demokrata teoretikus március 21-én előadott és a 23-i lapokban ismertetett fejtegetéseit az Antall-kormány két évéről.

Elmúlt heti írásunk nagyobbik felében nemzetliberális Debreczeni képviselő úr tevékenységét méltattuk kritikailag. Csak az önismétléstől való félelem tart vissza, hogy ezen a héten is ugyanezt tegyük. A képviselő úr ugyanis annyira belejött, hogy szinte már új – nemzeti – D’Artagnanként kell sorbaállítania a vele megvívni érkezőket.

Mindjárt azután, hogy balfelé, az SZDSZ-re vágó pengéjével olyan híres bajnokokat csalt ki a pástra, mint Eörsi István vagy (közvetve) Kis János, a fiatal vívómester jobbfelé, a jobboldali radikálisok irányába is kihívó kardmozdulatot tett.