Géniuszok

Nem nagyon értem én az alvászavarokkal küszködőket. Mert nem csupán a rádió sugározza éjszakai műsorait pápai áldással, de bizonyosak lehetünk abban is, hogy az ország sorsa méltó kezekben van. Ráadásul ennek megítélésében nem is kell holmi közvélemény-kutatási adatokra hagyatkoznunk, hanem egyenesen a kormány tagjai közlik velünk: olyan nagyszerű emberekről, családapákról, politikusokról, mint ők, még csak nem is álmodhatunk.

Szingapúri ügynökök

Nem lenne baj, ha a Nemzetbiztonsági Hivatalban is olvasni kezdenék a Pesti Hírlapot. Két hete a főszerkesztő rótta meg pártját: „Amivel a baloldali sajtó folyamatosan vádolja a Magyar Demokrata Fórumot – szükségállapot, diktatúra, kliensrendszer, kirekesztés stb.

Tollas Bölény modernizál

Schamschula urat akkor zártam a szívembe, amikor egy televíziós riportban széles mosollyal rámutatott az épülő körgyűrűre, és közölte: ez az ő személyes ajándéka Budapest népének. Nagy meglepetés tehát nem érhetett, amikor nemrégiben töredelmesen bevallotta, hogy ők erkölcsileg felsőbbrendűek ellenfeleiknél. E nyilatkozat fölött viszonylag könnyű napirendre térni. Fel van kötve az orra előtt a háj, mondaná Pázmány Péter.

Tetemre fel!

Bajban lesznek a feltámadáskor az arkangyalok. A harsonák felhangzásakor fejetlenül fognak szaladgálni, és senkinek sem találják majd a sírját kies hazánkban. Hiába jegyeztek be a nagykönyvbe mindent akkurátusan, mire elérkezik a végítélet, a mókás kedvű utókor mindent összekuszál.

Most pl. az írószövetség elnöke állt elő egy érdekes javaslattal a költészet napján.

I love Csúcs!

Hát én mégis ideírom! Vasárnap este megtudtam: gonosz emberek átfirkálják a házfalra írt I LOVE CSÚCS feliratot (mint egykor Lenin nevét). Velem azonban nem lehet kibabrálni; én már a szívembe véstem ezeket az igaz magyar kebelből felszakadt szavakat: I LOVE CSÚCS. Mert nem lehet nem szeretni ezt az embert, aki A Hétben rezzenéstelen arccal nézett magyarok milliói szemébe, és vallott az őt és családját ért rettenetes gyötrelmekről. Hogy „űzött vadként” kell élniük, mióta a nemzetáruló rádiósok „akcióznak”.

„Nemzeti elkötelezettségű…”

A Fidesz valóban ragyogóan szervezett, „pragmatikus” párt lehet. Biztosra veszem, hogy van egy alkalmazottjuk, aki előtt csinos kis táblázat fekszik, és abban található egy rovat, amelyet fiatalos könnyedséggel – mondjuk – „naci”-nak neveznek. Azaz: mondta-e már a héten Orbán Viktor, hogy a Fidesz „nemzeti elkötelezettségű” párt. Ha még nem, akkor a lelkiismeretes munkatárs jelez, és a miniszterelnök-jelölt haladéktalanul teljesíti kötelességét.

A kormány bácsi és a pipiskedő nép

Barkás bokron rigó rikkant, itt vannak a választási hirdetések, halihó!

Az MDF nyitóképe kép a képben. E csavaros megoldással érik el, hogy a mokány magyar miniszterelnök mintegy a horizont fölé magasodjék. Igaz, ehhez mindent el kell tüntetni a képen, nehogy legyen mihez viszonyítani, hiszen Boross nem szálfatermetéről nevezetes. A vezér egyetlen kapcsolata környezetével a jobbról rázúduló éles fény.

Drazsé az alelnöknek


Március tizenötödike előtt szép ajándékkal kedveskedett kormányunk (és az ő kormánykoalíciójuk) a sajtószabadság barátainak. Gyönyörű rejtvényszövegünk most elsősorban csak vigaszul és kontrasztul szolgál. Hogy lássuk, mivé lett „férfikorában” a csecsemő. Ez lesz aztán az ünnep! Még a nyuszit is előrehozták egy kicsit, mert fontos az időzítés. (Kohl majd a kampány finisében jön!) Tojtak nekünk egy keveset.

Ha ugyanis a kormánylapokat olvassuk, akkor világos, hogy a múlt heti botrányt mi okozta.

Piszkos, ám kívánatos

A politika piszkos dolog, a hatalom pedig megrontja az embereket. Nagyjából így lehetne összefoglalni azt az elképzelést, amelyet a közvélemény-formáló eszközök politika és moralitás viszonyában mint „közvélekedést” fogalmaznak meg. Szó se róla, ha még egy ideig sulykolják, már senki sem meri majd nyilvánosan megfogalmazni „közvélekedéssel” ellenkező nézeteit. Még akkor sem, ha viselkedése egy cseppet sem tükrözi a hatalom amoralitásáról alkotott ítéleteket.

E nézetek persze előkelő és tekintélyes hagyományt tudhatnak maguk mögött.

Pecázik az Isten

Péntek óta biztosan tudjuk, hogy Nagy W. András többé nem ír „üzeneteket” a Beszélőbe. Talán már kedve sem nagyon lett volna hozzá. Azt azonban alig hiszem, hogy horgászni sem fog többé. Biztos vagyok benne, hogy megérkezése után megtapogatja viharkabátja zsebeit (mert csakis viharkabátban indulhatott), s megnyugodva konstatálja: damil, horog megvan. Legalább ezek. Hamar ki fogja ismerni magát, hiszen a dolgok ott is csak úgy mennek, ahogyan itt. Különben sincs miért sietni, idő van – ahogyan itt is.