Skip to main content

Ki beszél?


Rövid hír

Az új kormány megalakulása már csak napok kérdése. Néhány apróbb személyi kérdés tisztázása maradt hátra. Megoldatlan még a kulturális tárcán belül az 1913-ban létesült „szürkék hegedőse” pozíció betöltése. A pártok képviselői zárt ajtók mögött folytatták tárgyalásaikat.

Vita alakult ki már akörül is, hogy melyik párt jelöljön erre a posztra. Az MSZP úgy érvelt, hogy nekik van a legtöbb ismeretlen, szürke képviselőjük, ám az SZDSZ delegátusa értelmezési nehézségekre hívta fel a figyelmet.





Szakunalom

A választások utáni össznépi egykedvűséget még a koalíciós tárgyalások sem tudták megtörni. A megjelent spekulációk még azokat se nagyon izgatták, akik írták őket. Mintha az urnák mellett már minden eldőlt volna: lényeges dolog már nem történhet. Kis reménysugár pislant ugyan, amikor az Országgyűlés nyitó ülésének közvetítése elején mindannyiunk Murányiját pillanthattuk meg. Végre valami: talán megpofozza Göncz Árpádot, vagy ha nem, legalább meghúzza Kuncze bajuszát! De nem: olyan unalmas volt ő is, mint a régi jó pártállam idején.



Kontrárius és kontradiktórikus

Akárhogy is alakuljanak az ügyek, egy darabig itt még nem lesz Kánaán. Legfeljebb abban bízhatunk, hogy számos más dolog sem lesz. Így például nem lesz a politikai nyilvánosság meghatározó témája a zsidózás. El is határoztam, hogy ünnepélyesen elbúcsúzom a témától. Félő azonban, hogy nem ilyen egyszerű az ügy.



Koalíció vagy kopuláció?

Nem kell pánerotikus érdeklődés, hogy észrevegyük: az utóbbi évek politikai történései bővelkednek olyan eseményekben, amelyek jellemzésénél előszeretettel folyamodnak szexuális fogalmakhoz és hasonlatokhoz. Mintha csakis ezeket találnák alkalmasnak a „mélyben” zajló folyamatok igazi értelmének megvilágítására. A szocializmus utáni korszak politikai szexológiája bizonyára érdekfeszítő olvasmány lenne.



Egy sima, egy fordított

A Blaha Lujza téren, a hajdanvolt büszke vár homlokzatán, hol egykor a Népszabadság felirat világított, még mindig a Magyar Fórum neve díszeleg. Ám úgy hírlik, a szerkesztőség helyiségeit már egy másik lap munkatársai használják. Aki most arra gondol, hogy az „országos” (leánykorában: szocialista) napilap szerkesztői foglalták vissza megszokott székeiket, téved. E feltételezés egyrészt megátalkodott reakciós gondolkodásmódról árulkodik, másrészt az élet dolgaiban való járatlanságról, „ügyetlenségről” tesz tanúságot.



Kapára fel!?

„A piacgazdaság egyik garanciája a szabad médián keresztüli szabad információáramlás”, ezért a kormány, „ha belenyúl a médiába, akkor hosszú távon irtózatos károkat okoz önmagának”. Bizony, ez nagyon mély és bölcs belátás, s különös jelentőségre tesz szert, ha tudjuk, hogy magától Bencsik Andrástól, a Pesti Hírlap főszerkesztőjétől származik.

A logikus kérdés természetesen az, hogy miért nem súgta meg a redaktor úr ezt pár hónapja a teljes jogkörű „belenyúlónak” is.





Jön Vuk?

A nép mostanában megint divatba jött. Hol hülyézik, hol bölcsességét dicsérik, attól függően, miként értékelik a választás eredményét. Miközben pl. a kormánypárti kommentátorok lesújtó ítéletet mondanak, Fekete (Firehand) György megsimogatja választói buksiját, hogy okosan, értelmesen szavaztak. Igaz, ez az a nép volt, amelyik az osztályharcban a Rózsadombra költözött.



A Kulin–Nagy-koalíció

Aranyszájú Kulin Ferenc már a választás első fordulóját követő napon – ismereteim szerint azóta sem cáfolt – látomásos szavakkal tudatta a világsajtóval, hogy a szocialisták és a szabad demokraták együttes kormányzása esetén „polgárháborús helyzet” várható. Rendszeres igehirdetései során azóta konkretizálta is vízióját: az MSZP és az SZDSZ koalíciója esetén fenyeget „a népi-urbánus ellentét felújulásának” veszélye.



Adrenalin

Azt hiszem, vagyunk néhányan, akiket egy ideje furcsa érzés gyötört. Eltartott egy darabig, amíg rájöttem, hogy mi hiányzik: Schamschula már napok óta nem avatott fel egy fia bekötőutat, és Kónya sem adott át egyetlen rendőrőrsöt sem.

Bizony, érnek majd még bennünket komolyabb veszteségek is. Tessék csak figyelni, ahogy a televízióban kínos méricskéléssel – erősorrendben – mutatják a pártokat.





Pártatlan választás

Hogy választások lesznek e hét végén, azt majdnem biztosra vehetjük. Félő azonban, hogy sokan még vasárnap sem fogják tudni, mire is szavaznak voltaképpen. Akkor sem, ha a választási szelvényt szabályosan kitöltik, és bedobják az urnába.

Ha ugyanis az történik, amit a jelenlegi kormánypártok nyilatkozatai sulykolnak, és amit néhány „szakértő” javasol, akkor olyan politikatörténeti csodabogár születik, amelyhez képest Gergácz „juhkecse” kismiska volt.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon