Az élet – unalom


Rejtvényszövegünket egy először 1835-ben megjelent műből másoltuk ki.

Madár – madár

Mind vehemensebben folyik a „kábítószervita” a magyar tömegközlés színterein. Rejtvényszövegünk hozzászólásként is olvasható, amelyben egy 1888-ban született nagy magyar író fejti ki gondolatait a „mérgek élvezetének” elkerülhetetlenségéről. A szöveg igen megfontolandó belátást fogalmaz meg: nehezen értjük meg a narkotikumok fogyasztásának vágyát, ha valamilyen sajátos és adott szükséglet kielégítésére irányuló törekvésként fogjuk fel, hiszen a kábítószerek élvezete egy létrehozott, megteremtett szükségletre válaszol.

Tisztelt ajtó, tisztelt ablak!

Kicsiny s bizonyára nem a legjobban dresszírozott gyermekeimet ellenállhatatlan öröm tölti el, ha felfigyelnek a rádiós vagy a televíziós közvetítés hangjaira.

Hol lehet itt csókolózni?

Szeptember elsején cinkos mosollyal vizsgálták egymást az Országos Széchenyi Könyvtár előtt várakozó olvasók. Röviddel azelőtt ugyanis az intézmény vezetője közölte a rádióban, hogy a látogatók kibírhatatlanul rendetlenek: tiltott helyeken esznek, isznak, mi több, ölelkeznek és csókolóznak. Különösen a pocakos kutatók és a köszvényes egyetemi tanárok szeme ragyogott a büszkeségtől: a tudás szentélye mint erotikus bűnbarlang!

Tények és titkok

A kormány úgy döntött, hogy közreadja elődje titkos rendelkezéseinek többségét. Furcsa misztikum lengte körül e határozatokat, ám a felfokozott érdeklődés a bejelentés hatására hirtelen lelohadt. Talán érthetően, hiszen kiderült, hogy az előző kormány döntéseinek túlnyomó többsége titkos határozatban öltött testet. A titok fogalmához a ritkaság jegye társul: egy-két titkocska még borzolhatja a kedélyeket, ezres tételekben azonban már unalom árad a rejtélyből is. A titok e burjánzása viszonylag könnyen magyarázható.

Merik


Merik, teszik, ezt már most nyugodtan megállapíthatjuk. A kormány rövid idő alatt annyi közérzetrontó intézkedést fog hozni, mint az MDF vezette pártszövetség négy év alatt. Nem mintha az utóbbiak nem rontották volna eléggé a hangulatunkat. De nekik mindig olyan ténykedéssel sikerült elvenni az emberek életkedvét, amelynek nemzetépítő hatásáról szentül meg voltak győződve. Így aztán duplán meg is sértődtek, amikor a fejeket lehorgadni látták. A kárpótlási jegyek pl. mindenkinek örömet okoztak, kivéve azokat, akik kaptak, továbbá azokat, akik nem kaptak.

Okkult nyilvánosság

Kísértet járja be Észak-Magyarországot. Salgótarjánban vér csörgött a falakból, s a padlóból is buzgárként szökött fel vörös folyadék. A titokzatos lakás nyomban zarándokhellyé vált. Mi több, a szentkúti búcsúra is e csoda jegyében folyt a készülődés: feltehetőleg maga Jézus Krisztus fog ott megjelenni. S a környékbeli nép itt nem másra hivatkozik, mint a megújult, tárgyszerűségében példamutató Híradóra.

Persze nem a szentlélek költözött Betlen Jánosba.

Fortuna

Fortuna szekerén okosan ülj, szoktuk idézni, s csak a belénk táplált tekintélytisztelet gátolja meg a kérdést: mégis, mit kellene tennünk, hogy fennmaradjunk a bakon. Mostanában persze elég sokan kénytelenek végiggondolni a hatalomhoz való személyes viszonyukat. „Eddig mi intéztük saját sorsunkat, most várjuk, hogy döntsenek helyettünk” – nyilatkozza szokásos mélyenlátásával a Híradó egyik szőkesége. Hát igen, az ember egyik nap még lakóbizottsági elnök, s hipp-hopp, a másikra nem az. Bulgakov hőse, Boszoj nem is tudott mást tenni: sírva fakadt.

Mese a konszenzusról

Kontra, rekontra, szubkontra…: az asztal alatt kártyázó kisgazdahonatyákat bizony alaposan félreértette a médiavezetőkről folytatott tárgyalásokon a fideszes képviselő, amikor az ellenzék nevében bejelentette: egyedül Fedák Sárit tudják elképzelni televízióelnöknek. Az SZDSZ utalását a jelölt szélsőjobboldali tevékenységére Fekete György az újonnan hatalomra kerültek intoleranciájaként értékelte: a politika mezejének ezernyi színes virágából akár csak egy gyenge szálat is leszakajtani durva kirekesztés.

Mintaszerű átadás

Mire a Beszélő e száma eljut az olvasókhoz, dolgozó vagy nyaraló népünk többsége feltehetőleg már az újonnan megalakult kormánynak örvendhet. Mi azonban örvendjünk még egy kicsit a réginek, már csak azért is, mert eddig erre nem sok okunk volt. Így a vége felé, hogy már semmit sem csinálnak, egyre szimpatikusabbak lesznek. Persze, persze: autót, titkárnőket lejmolnak, de hát az vesse rájuk az első követ, aki talál még utánuk egyet is a kőhivatalban.