Tony Blair, a korszakalkotó


„A Munkáspártnak a társadalmi igazságosságért kell küzdenie, különben az egész párt nem ér semmit” – mondta Tony Blair abból az alkalomból, hogy július 21-én elsöprő többséggel megválasztották az angol Munkáspárt vezérének. Blair a munkáspárti politikusok modernizáló, reformista szárnyához tartozik, viszonylag fiatal, 41 éves, s barátai és ellenfelei egyaránt elképzelhetőnek tartják, hogy sikerül megújítania a pártot, és hatalomra juttatnia a következő választásokon.

Trieszti útelágazás


Ismerjük el: a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) trieszti csúcstalálkozóján sikeresen debütált a magyar külpolitika. Valamennyi Horn-találkozó (a Moravcík, a Vacaroiu, a Berlusconi, a Klaus és a Vranitzky) mosolygósra sikeredett, s ennek értékéből az sem von le, hogy a megbeszéléseken csak azokat az általános problémákat vetették fel (alapszerződések, EU-csatlakozás), amelyeket a résztvevők már amúgy is ismerhettek a koalíció programjából.

Az észak-koreai diktátor halála


Alig két héttel ezelőtt még Carter volt amerikai elnökkel kvaterkázott, aki szerint „energikus volt, jól ismerte a terítéken lévő kérdéseket, világosan gondolkodott, és egyértelműen ő volt a főnök”. Az elmúlt péntek hajnalán aztán egy szívinfarktus véget vetett Kim Ir Szen, a Nagy Vezér életének: a földkerekség leghosszabb ideje uralkodó despotája halott.

Észak-Korea gyászol. A gyászt hivatalosan rendelték el egy olyan államban, amelynek rendje vetekedik George Orwell rémálmával.

A kontinens elszigetelődött

Egy kivételével minden napirendi pontot rendben letudtak a múlt héten Korfu szigetén megtartott európai csúcstalálkozó résztvevői: ünnepélyesen aláírták Ausztria, Svédország és Norvégia csatlakozási szerződését, partnerségi egyezményt kötöttek Oroszországgal, megszavaztak egymilliárd márka segélyt Ukrajnának veszélyes atomerőműveinek üzemen kívül helyezésére, határoztak az európai úthálózat fejlesztéséről, állást foglaltak foglalkoztatáspolitikai kérdésekben.

Mégis van a magyar koalíció

Hétfőn délelőttre a szlovákiai magyar pártok a több hónapos huzavona után (Beszélő, 1994. 16., 19., 23.

A „függőség kultúrája” ellen

Azt szokták mondani, hogy érett demokráciákban a kormányok jövés-menése alig hat észrevehetően a polgárok mindennapi életvitelére.

Homályos Tony, a reménysugár

„John Major olyan régóta nem tett semmi okosat, hogy legtöbbünk megesküdne rá: soha nem tett semmi okosat” – kezdi a miniszterelnököt történetesen valamiért dicsérő cikkét Germaine Greer a hétfői Guardianban. E prológus jól jellemzi a sajtónak Majorról és kormányáról alkotott véleményét. A brit konzervatívok a közvéleménykutatási adatokban sem lelhetnek vigaszra: június elején a Munkáspárt a szavazatok 54 százalékára számíthatott volna, a liberális demokraták 21,5 százalékra, a konzervatívok pedig csak 21 százalékra.

Változó idők, változó erkölcsök

A múlt csütörtökön a szövetségi ügyészség csalás és sikkasztás alapos gyanúja miatt vád alá helyezte Dan Rostenkowskit, az amerikai kongresszus költségvetési bizottságának elnökét. Az Egyesült Államokon kívül valószínűleg kevesen estek le a székről a hír hallatán, pedig ez az ügy nem az amerikai politika rutinbotránya. A Ways and Means Committee (a Módok és Eszközök Bizottság, ahogy a költségvetési bizottságot az amerikaiak beszédesen hívják) nem gittegylet.

Exportálható-e a jószomszédság?

Európai Stabilitási Egyezmény elnevezéssel rendezték meg Párizsban május 26–27-én azt a konferenciát, amelyet az Edouard Balladur francia miniszterelnök nevével fémjelzett közép-európai megbékítési stratégia első hivatalos állomásának szántak. Az eszmecsere szponzora az Európai Unió volt, elnöke pedig a közösség soros elnöki feladatait ellátó Görögország képviselője.

John Smith után

John Smith, a brit Munkáspárt múlt héten hirtelen elhunyt vezetője Nagy-Britannián kívül nem örvendett különösebb ismertségnek. Ami azt illeti, tekintélye hazájában sem volt még kikezdhetetlen, ha a nekrológok mást sugallnak is.