A Beszélő januári számában Körösényi András Tudomány vagy publicisztika? című írásában Szalai Erzsébet Az elitek átváltozása című kötetének – és ennek kapcsán a szerző elitkutatásainak – értékelésére vállalkozik. Minthogy magam nem foglalkozom elitkutatással válaszomban elsősorban nem azokra a kritikai megjegyzésekre szeretnék reagálni, amelyek Szalai kutatási eredményeit teszik bírálat tárgyává, hanem a recenzió mögött kitapintható szándékot és a módszert kifogásolom.

Körösényi András Tudomány vagy publicisztika? című bírálatában (Beszélő, 1998. januári szám), melyben a hűvös tárgyilagosságot és a szaktudományos objektivitásra törekvést kéri számon Szalai Erzsébet társadalomkutatón, a következő fontosabb megállapításokat találhatjuk:

A. Szalai a rendszer frusztrált kritikusává vált.

B. A bírált szerző identitásválságban szenved.

C. Elitszociológiai írásai semmilyen szempontból nem tekinthetők tudományos igényű munkáknak.

D.

Köszönöm, hogy elküldték Ungváry Rudolf tanulmányát. De érdemben reagálni nem kívánok rá.

Elég sokan voltak egykor a fasizmus, később meg a reális szocializmus hívei. Mára tűvé kellene tenni az országot utánuk.

Budapesten az 1944–45-ös ostrom idején két fegyveres SS hadosztály is harcolt az oroszok ellen. A túlélők közül volt, akivel találkoztam. Se antiszemitizmusnak, se fasiszta magatartásnak nem tapasztaltam nyomát, pedig az ő esetükben erre meglehetősen kihegyezetten figyel az ember. Feltételezem, hogy ők is tudták, mennyire figyeltem akkori szavaikat.

Pelle János közírónak igen határozott véleménye van az antiszemitizmusról, a Holocaustról és azokról a történészekről is, akik Magyarországon vagy a nagyvilágban ezekkel a témákkal foglalkoznak. Véleményét olykor igen indulatos formában adja közre. Sajnálatos módon cikkében több olyan súlyos tárgyi tévedés, pontatlanság is szerepel, amelyek puszta fölsorolása is komoly kételyeket kell hogy ébresszen az objektív olvasóban Pelle általános tájékozottságát illetően.

Magyarországon a rendszerváltás után rohamosan csökkent az érdeklődés a totalitárius rendszerek iránt. Mintha az ideológiai tabuk ledőlése automatikusan választ adott volna arra a kérdésre is, miféle erők hívták életre és működtették azokat a „szörnyállamokat”, melyeknek Kelet-Európa népei legalább fél évszázadon át alattvalói és áldozatai voltak. A kommunizmus és a fasizmus kritikája ugyan jelen van szellemi életünkben és az oktatásban is, de alapjában véve ideológiai természetű, rutinjellegű és differenciálatlan, vagyis nem vet számot a különböző rendszerek egyedi változataival.

Magyarországon szerves fejlődésről szinte alig beszélhetünk, mivel az állam egyházpolitikai befolyása évtizedek óta megakadályozza, hogy a vallási élet saját belső törvényszerűségei szerint alakuljon. Meggyőződésünk szerint a hívők száma, felekezeti aránya stb. teljesen más vallási rétegződést és struktúrát mutatna, ha államhatalmi eszközökkel folyamatosan nem avatkoznának be a természetes folyamatokba.

– Ha nem írok, ne válaszolj! – bölcs tanács ez, most mégis figyelmen kívül hagyom, mert ha nem is nekem, de rólam írt a Beszélőben Kis János.

Az 1843-as folyamkilométernél épül a küszöbgát. A hivatalos adatok szerint 450 millió forintba fog kerülni, és július 15-én már lehet „használni”. Az építési költség a felét sem éri el a szivattyúzás évi költségének.

A liberális Mikulás

„Nálunk az igazgató íróasztalán még mindig ott van a Lenin-szobor – panaszolta egy felszólaló egy baranyai falu választási gyűlésén, 1990 tavaszán. Miért nem tesz már valamit az SZDSZ?” A hallgatóság egyetértőleg morgott.

Azóta hányszor, de hányszor hallottuk: miért tűri az SZDSZ, hogy X még mindig a helyén van, és miért tűri, hogy Y-t kirúgják. Miért engedi, hogy Z zsebre vágja a vállalatot, és miért nem csap oda, hogy W ne akadályozza már a privatizációt?